Hűvös lépcsőn ültünk a kocsma utcájában, szerencsére a régi hányásokat már elmosta az eső. Meleg volt, egy szeptemberi estéhez nagyon meleg. A kedvemért világos sört kértél, de én csak háromszor ittam bele. Suttogva elemeztük az előttünk elhaladó társaságokat — mind ugyanúgy néztek ki. Kérdeztél Róla is, mire be kellett vallanom, hogy tulajdonképpen egy díszkeresztes álszent lett belőle, aki aranyozott oltáron áll (aktív szexuális kapcsolatban élő Szűz Máriákkal és a békességről prédikáló, mégis elítélő főpapokkal körülvéve.) Csalódott voltál, én csak másnapra fogtam fel az igazságot, ami a saját számból hangzott el. Kérdeztél Rólam is: Mi vagyok én úgy igazán? Nem tudom, drága. Minden és semmi, örökké nyugodt, folyamatosan változó délibáb. Nem csókoltalak meg egyszer sem, pedig százszor meg kellett volna tennem, de hiába; úgy hallom, nem én vagyok az eseted. Mondani akartam valamit, de melletted igen nehéz egy pillanatig is gondolkozni — még a nem hallók fejét is telebeszélnéd, csordultig. Később jöttek az ismerős idegenek, meg az ismeretlenek is, ekkor letettem arról, hogy megosztom veled ilyen-olyan gondjaimat. Majd jövő pénteken — gondoltam — addig rákeresek, hogy hogyan kell jól csókolni.
YOU ARE READING
mozi
Poetryaz életem néha olyan, mint egy véletlenül kiválasztott felirat nélküli mozifilm. csak ide-oda kapkodom a fejem, és hiába látom, hogy mi történik, mégsem értek semmit. - hirtelen érzéseim, gondolataim gyűjteménye
