mostanában még magára Luciferre sem érnék rá, ha kérdezné. nem teszi, de azért jó eljátszani a gondolattal.
— ó, te istentelen! — ordítod át a másik szobából, s hangosat csapsz a zongora tetejére.
— rég nem beszéltél már az öreggel! — kiabálom vissza a teaforraló fülsiketítő zörgésén, sípolásán át.
öreg és szakállas, mint a télapó. nekem határozottan nem ilyen az istenem, de rádhagyom, ha neked ilyennek tetszik. az enyém fiatal, és jóképű, vagy talán nő, sőt!
hagyjuk, nem is tudom, hogy létezik-e. én létezek, és magam. (persze abban a tudatban, hogy én irányítok, én alakítom az életem.) idiótán mosolygok fölfelé, bár ez is megint csak a sztereotípia, az isten a fejünk fölött.
— felőlem lehetsz Lucifer is, vagy ami akarsz! — mondom kitekert nyakkal a plafont bámulva, és remélem, hogy nem hallod meg a másik szobában a sípolástól. — akkor sem hiszem, amíg nem látom! — nyújtom ki a nyelvem, mint egy kislány és a teafilterért nyúlok.
YOU ARE READING
mozi
Poetryaz életem néha olyan, mint egy véletlenül kiválasztott felirat nélküli mozifilm. csak ide-oda kapkodom a fejem, és hiába látom, hogy mi történik, mégsem értek semmit. - hirtelen érzéseim, gondolataim gyűjteménye
