No Manners ¦|SuperM ff.|¦

Tea, süti és csak te

Dal: The Weeknd - Lost in the Fire

Ten pov.

„Senki másra nincs szükségem,
csakis rád!"

Kétségek közt sétálgattam az utcán, már előre féltem attól, hogy Baekhyun miket talál ki nekem. Mindig is értett ahhoz, hogy megvalósíthatatlan dolgokat találjon ki. Az agya mondhatni zsong a sok kivitelezetlen ötlettől, olyan dolgoktól melyektől még a nem létező szőr is felállhat a hátamon. Nem azt állítom ezzel, hogy nem szeretem hyungom ötleteiből kivenni a részem és tartózkodom attól, hogy segítsek neki, de sokszor esett már túlzásba az ötleteléseivel. Mikor bele kezd egy dologba akkor nem képes azt félbe hagyni, még ha bele pusztul is befejezi. Legyen szó komoly dologról, vagy akár élete leghülyébb ötletétől.

A reggeli kávé sem segített amit főztem magamnak. Régebben úgy pattogtam tőle mint egy gumimaci, de már rég nem érzem a hatását sem, legyen bármennyire is erős az a lötty. Pedig én már mindent kipróbáltam a jobb alvás érdekében, egyszerűen hiányzik valami az életemből ami miatt nem tudok eléggé lefáradni a nap végére, legalábbis mentálisan, testileg teljesen ki vagyok, nem egyszerű két állásban robotolni minden egyes nap. Már keddenként érezni szoktam a teljes kiégést, ami vicces, tekintve, hogy fiatalnak számítok. Mikor kicsi voltam és azzal a szöveggel jöttem, hogy kiégtem, apám mindig csak annyit felelt erre, hogy fiatal vagy még a kiégéshez. Persze mindezt nevetve, de akkor is komolyan vettem és egy idő után le is szoktam róla. Sosem szabott nekem határt, főleg a képzeleteimet tekintve. Nagyon sok ötletemet megosztottam vele, együtt találtuk ki, hogy majd grafikus leszek, képregényeket és rajzfilmeket fogok megrajzolni és minden ilyen alkotásban szerepelni fog a nevem. Nagy álmaim voltak és közösen dédelgettem őket édasapámmal. Vele tényleg mindent megoszthattam, kicsit olyan volt mintha nem csak az apám lenne, hanem a barátom is, de persze mindig megvolt bennem az egészséges tisztelet irányába. Sosem köszöntem neki helloval és a hangnememre is igyekeztem vigyázni. Kicsit érzékenyebb volt a legtöbb apánál, közösen sírtunk a Távkapcson is, a film vígjáték jellege ellenére is megsiratott bennünket. A mi családunkban fordítva működött az érzékenység mint az átlagos családoknál. Nálunk anyám volt a kemény markú vezető, aki mindig kiállt magáért, megvédett engem és a húgomat. Őt sosem láttam sírni, még nehezebb helyzetekbe sem tört meg.

Ezzel ellentétben én igazán érzékeny gyermek lettem, ezen felül kicsi is, így nagyon sok piszkálót szereztem. Az első és egyetlen ember aki nem azért közelített meg, hogy beszólhasson nekem, ezzel a lelkembe tiporva az nem volt más mint Baekhyun hyung. Tisztán emlékszem a találkozásunk pillanatára. Baek olyan volt mint egy igazi szuperhős, magabiztosan feszített a mezében, melyre egy négyes szám volt vésve, ő volt a kosárlabda csapat vezetője. Nem számított magas srácnak sosem, de mégis kapitány lett belőle, úgy hallottam, hogy nagyon jól tud irányítani, ami elengedhetetlen ehhez a sporthoz, ezen felül pedig remek támadónak, mert könnyebben át tud jutni a magasak között. Magára vonja a figyelmet, ameddig mindenki vele foglalkozik addig a csapattársai előre tudnak jutni, ő lepasszolja és máris 1:0 az ő csapatának. Aznap már késő délután volt, a nap csodásan világította meg Baekhyunt, fény árban úszott az egész pája. Mindig úgy tekintettem rá mint aki fényt adott az életembe. Én a szélén álltam és onnan lestem a felsőbb évesek játékát. Baekhyun vitte a labdát egyenesen az ellenfél kosara felé, de az egyik kigáncsolta őt, ő pedig elesett és felhorzsolta a térdét. A labda egyenesen felém gurult, így lehajoltam és felvettem azt. A csapat kapitány felült és a térdét nézegette amiből dőlt a vér, kócos fürtjei alól rám pillantott és elmosolyodott majd a kosár felé biccentett, mintha azt akarta volna, hogy dobjam be. Bólintottam majd játszi könnyedséggel zsákoltam be a narancsárga kemény labdát. Ekkora figyelmet és ámulatot sosem kaptam még mint ekkor. Egy darabig azt hittem, hogy csak álom, de másnap Baekhyun megkeresett és megkérdezte, hogy szeretnék e vele játszani. A szívem melegség öntötte el és iszonyatosan hálás is vagyok neki ezért a mai napig. Megkaptam a tizes mezt és mivel nem, vagy csak nehezen tudták kiejteni a nevemet elkezdtek Tennek szólítgatni, ez pedig rám ragadt így már egy jó ideje így hivatom magamat.