No Manners ¦|SuperM ff.|¦

Maradj Még...

Dal: Halsey - Gasoline

Ten pov

„Csak addig csináld ameddig élvezed,
ahogy elfogy a láng, engedd el!"

Valamilyen oknál fogva mindig vonzott az ismeretlen, azok a dolgok amelyek ismeretlenek számomra. Mondhatni azért is vagyok most itt. Ha féltem volna a változástól akkor még mindig egy vidéki villa mellett túrnám a földet ahelyett, hogy megvalósíthatnám önmagamat. De mertem azt mondani, hogy ennél én többre, jobbra vágyom és nem féltem összepakolni a cuccaimat, felülni egy repülőre amit csukott szemmel választottam ki és nekilendültem a nagyvilágnak. Ismeretlenül érkeztem koreába, de egy percig sem bántam, hogy ott mertem hagyni mindent és mindenkit akit és amit ismertem. Egyetlen egy dolog hiányzik csak...a családom. A nővérem és a szüleim. Nem volt bátorságom még csak felhívni sem őket, magyarátatot adni arra, hogy miért léptem le. Immár harmadik éve, hogy nem láttam őket. Szökésemről nem is tudtam, csak mikor már azt hitték meghaltam. El tudom képzelni a csalódottságot amit okoztam. Tarzoztam volna annyival, hogy legalább bejelentem azt, hogy eltűnök és többé nem fognak látni, de akkor fiatal voltam, tele ambíciókkal, tervekkel, reményekkel. Ha ez az eset mostanában történt volna, nem így cselekedtem volna.

Xuxi annyiszor rágja a fülem amiatt, hogy életjelet kellene adnom magamról, de eddig még nem volt bátorságom ezt meglépni, mindig csak halogattam. Majd felhívom, majd írok neki..majd, majd, majd.

Talán az utóbbi időben nem is hallott tőlem mást a "majd„ szócskán kívül, de tudja jól ennek okát. És okosan mindig olyan helyzetekben hozza fel amikor szükségem lenne, egy anyai, vagy apai intésre. Xuxi sokszor olyan mintha a személyes pszichológusom lenne. Nem is tudom mi lett volna velem, ha nem találkozom vele. Valószínüleg hajléktalan lennék és kéregetnék, az egyik aluljáróban, de ez hála neki nem történhetett meg.

A redőnyön beszűrődő fény sugarai szinte megvakítva adták tudtomra, hogy reggel van és szombat révén lustálkodhatok egész nap. Ellenben szerelmemmel aki a nadrágjával szenvedett. Majdnem el is esett, de meg tudott kapaszkodni a szekrényben.

- Istenem honey! Nem akartalak felkelteni. - mosolygott felém kedvesen. Miután összegombolta a farmerja egyetlen gombját közelebb lépett hozzám és egy puszit nyomott arcom jobb partjára. Én megragadtam őt és magamra húztam.
- Nem lehetséges az, hogy most kivételesen itthon maradsz? - kérdeztem miután ledöntöttem az ágyra. Ujjaimmal lassan végigsétáltam a mellkasán mire ő csak a szemeit forgatta.
- A hetem mindennapos Bae. Tudod jól. Minek próbálkozol? Úgyis mész el itthonról. - egy gyors mozdulattal maga alá terített és az oldalamra simítva kereste a tekintetem melyet hamar meg is talált.

- Tudod, hogy unom a kisboltot. Ne is akarj lebeszélni váltástól. - összefontam a kezeimet magam előtt és oldalra pillantottam.
- Egy szóval sem mondtam, hogy nem támogatlak a döntésedben. - húzta össze a szemöldökét.
- Oh... Ez esetben nem fogsz elkésni? - biccentettem az óra felé mely pont az éjjeli szekrényen pihent.
- De. - felugrott és kiszaladt. Elnyúltam az ágyon majd a kis rögtönzött nyújtásom után követtem őt a konyháig.

Ugyan egyikünk sem volt nagy konyhatündér, de a hasunkat mindketten szerettük, ezért sokszor folyamodtunk az egyszerűbb megoldásokhoz.
- Maradt még a tegnap rendelt pekingi kacsából? - kérdezte a hűtőajtóban állva, annak tartalmát nézegetve.
- Középen. - feleltem majd feltettem egy kevés tea vizet forrni és helyet foglaltam az asztalnál. Magam elé terítettem az újságot és fellapoztam azt. Az álláshirdetések között bóklászgattam.

- Váltani akarsz vagy egy harmadikat? - foglalt helyet mellettem Xuxi az újságra pillantva.
- Persze, hogy váltani. A főnököm elég bolond alak, ha kitalál plussz programot amin részt kell vennem akkor nem tudnám beiktatni azt. - feleltem majd megnyaltam az ujjam, hogy lapozni tudjak.