Egy Kis Remény

34 2 2
                                    

Dal: Doja Cat - Alone

BaekHyun Pov.

„Légy türelmes, mindennek
eljön a maga ideje!"

Aznap délután csendben feküdtünk egymás mellett. Egyikünk sem érezte azt, hogy meg kellene törnie a csendet felesleges szavakkal, mindketten csak a plafont bámultuk. Bármikor van időnk beszélgetni, ez pedig pont nem a szavak ideje volt. Vettem egy mély levegőt és kifújtam, azt éreztem, hogy egyre lassabban ver a szívem, kicsit úgy éreztem mintha éberen aludnék. A redőny csíkosra volt lehúzva, pont annyi fényt engedett be, hogy láthassak mindent. A beszűrődő fény sárga csíkokat festett az egyébként fehérre mázolt falra. Különleges aurája volt a szobának, mondhatni haza értem, mikor hosszú idő óta újra betettem a lábam ide. Nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy szembe nézzek a démonjaimmal, helyettem pedig senki sem tenné meg, így vártam a megfelelő alkalomra. Lassan körbe tekintve a helységben egy középiskolás, lázadó fiú szobájára hajazó produktummal találhatjuk szembe magunkat. Tele a kedvenc előadója posztereivel, alul vetkőzött lányok és rengeteg magazin, illetve képregény mindenhol, ameddig csak a szem ellát. Mit mondhatnék? Vadóc fiatal voltam, aki minden rosszban benne volt, ha a barátai kitaláltak valami marhaságot. Sőt, elsők közt voltam, aki jelentkezett a kivitelezésére, ha éppen nem az ötletgazda szerepét foglaltam el. Akkor barátaimnak hittem még őket... de hol vannak ők most?

Minden csoda három napig tart. Tartja a mondás, igaz ezt lehet másképp is értelmezni, lehet az a három nap, egy-két hét vagy akár nyolc év is. Most akiket akkor barátaimnak neveztem, már másokat szólítanak ezen a néven, és talán már eszükbe sem jutok, csak ha a kezük ügyébe kerül az osztályfotónk, amin mind a harmincan szereplünk. A képen boldogan vigyorgunk egymás mellett, abban reménykedve, hogy ha elvégeztük a tanulmányainkat, akkor majd egy helyen fogunk munkába állni, akár szomszédok leszünk... szép álom. Múlandó gyermeteg gondolkodásmód.

Számtalan hülyeségben voltunk együtt. Kiszöktünk a koliból éjfél után, elloptuk a tanároktól a dolgozatok válaszait, és ehhez hasonlatos csacskaságok mellyekkel csak a mi szórakozásunknak tettünk eleget. A fantáziánk pedig megállíthatatlan volt, a legelképzelhetetlenebb dolgokat valósítottam meg a fiúkkal. Sajnos a lányokkal sosem voltam olyan szerencsés, mindig sikerült kifognom azokat, akik csak a kinézetre mennek, aztán valahogy találkoztam egy fiúval, akire máshogy tekintettem. Nem úgy mint egy barátra, sokkal többet éreztem én is iránta, mint sima barátság. Már kezdtem is nyitni felé, de elköltöztek. Ilyen az én szerencsém. Valószínűleg még azt sem fogta fel, hogy én szeretnék valamit tőle, olyan gyorsan vége lett. Pedig jó lett volna, akár barátnak is. A srác olyan igazi fiús fiú volt. Vékony volt ugyan, de sosem a kinézet számított nekem. A nevére nem emlékszem, de nagyon jókat beszélgettem vele. Érdekes személyiség volt, olyan megismételhetetlen, egyszeri és különleges.

Pedig mennyi remény volt bennem miután leérettségiztem: felmerült az egyetem is bennem... sőt fel is vettek egyre! Boldogan jártam is, mindaddig, amíg végül tényleg felnőttem. Volt egy pont, amitől felnőttnek tudom számolni magamat — és ez nem a tizenkilencedik életévem betöltése volt. Akkor mintha eltört volna bennem valami. Sötét lett körülöttem minden és nem akartam bele nyugodni. Sehogyan nem találtam nyugtomat, elfogadni sem tudtam a tényt majd nehezen, de belenyugodtam. Olyan volt számomra, mint a hidegzuhany, mintha egy szép álomból ébredtem volna, és beszippantott volna a komor valóság.

Most, hogy átléptem a szobám küszöbét egy fokkal jobban érzem magam. Nagyon féltem azoktól, az érzésektől amik elfoghatnak, ha újra visszajövök, de mintha nyugalmat találtam volna, a mély gyász közepedte. Kicsit büszke is vagyok magamra, hogy megléptem ezt, nem hittem magam most sem elég erősnek, de unszolásra csak megtettem.

No Manners ¦|SuperM ff.|¦Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz