⭐Bevésődés⭐//••H.S. ff.••\\

⭐35.rész⭐

A gyomrom kiadása után Harry, ahogy tudott hazavitt. Csupán csak emlékfoszlányok maradtak meg, mivel az esemény után kába lettem.

Most pedig itt ülök az ágyamon és próbálok hallgatózni, hogy valaki tartózkodik-e még a házban rajtam kívül vagy egyedül vagyok. A másnaposságomnak hála a fejem majd szét szakadt, ezért az éjjeli szekrényemben kutatva találtam fájdalomcsillapítót, az ágy melletti vízzel pedig lenyeltem. Mivel nem hallottam semmi mozgást lentről, egy gyors fogmosás után kinyitottam az ajtót és lesétáltam. A fények nagyon élesek voltak, ezért egy napszemüveget felkapva magamra raktam. A hajamat menet közben lófarokba fogtam fel, a konyhába pedig belöktem az ajtót. A hűtőre egy cetli volt ragasztva.

Hagytam reggelit a pulton. El kellett mennem a srácokhoz, de sietek vissza.
~Harry

Hahh...tényleg ott vártak a szendvicsek a megadott helyen. Megfogtam a tányért és a nappaliba mentem. Még mindig nem hiszem el, hogy Black nincs többé...csak Harry. Úgy érzem, mintha elveszítettem volna a legjobb barátomat. Ami hülyeség, mert Harry egyenlő Black, de más volt akkor, mint most a helyzet. Nem mindegy, hogy egy állathoz beszélsz vagy egy személyhez.

Elmajszolgattam egy szendvicset, majd rá pár percre Kitty nyitotta ki a bejárati ajtót.

-Sziaaa.-jött felém mosolyogva-Veled meg mi történt?-nézett rám furcsán, amint meglátta a napszemüveget.

-Másnaposság.-dünnyögtem neki-De te.-álltam fel-Te neked van bőr a képeden bazd meg.

-Most mit tettem?-lépett egyet hátrébb, mikor észrevette, hogy lassan, de közeledek felé.

-Ohhh, inkább mit nem tettél! Mondd csak, nem akarsz nekem valamit elárulni? Hmm, Kitty? Esetleg Niallről vagy a többi fiúról?!-kérdeztem idegesen.

-Mit kéne mondanom?-mosolygott rám nyugtalanul.

-Jól tudod te!-kiabáltam rá.-Tudok mindent!-kikerekedett szemekkel nézett rám.

-Mindent? Harry elmondta?

-El! Nem tudom elhinni, hogy ezt elhallgattad!-éreztem, a szemeim felvillantak és írtó nehezen fogtam vissza a bennem felgyülemlett energiát. Fel tudtam volna robbani dühömben...szó szerint.-Érted mit jelent az, hogy én MINDENT elmondtam neki?!

-Azt, hogy megbíztál benne!-emelte fel ő is a hangját.-És sajnálom, hogy nem mondtam el, de Harry akarta elmondani neked! Már egy jó ideje győzködtük, hogy illő lenne már elmondani, de félt, hogy elveszít!

-Hát, akkor nagyon jól hitte! Az elejétől kezdve őszintének kellett volna lennie! Ahogy neked is!-felemeltem az erőmmel az egyik régi, poros vázát és eltörtem.-Nem mehetsz többet Niall közelébe!

-Azt nem te döntöd el!-csapott egyet a falra.

A két jó madár...akarom mondani farkas, pont ekkor nyitott be.

-Jézusom lányok! Mi a franc folyik itt?-kérdezte Niall. De ahelyett, hogy válaszoltunk volna a húgomra néztem.

-Teljesen meghülyít téged ez a farkasos dolog, ahogy látom, de én nem veszek részt ebben. Anya megengedte? Jó. Wendy megengedte? Oké. De engem hagyjatok ki ebből.-végül Haryre emeltem a tekintetem, majd hátat fordítva nekik, bementem a konyhába.

Felemeltem egy kanalat, hogy lássam a szemeim még mindig izzanak-e és jól érzékeltem, hogy igen. De hála a "tükörnek" láttam, hogy Harry állt meg mögöttem.

-Mit akarsz Harry?-vettem egy nagy sóhajt, miközben a kanalat vissza raktam a helyére. A napszemüveget a pultra helyeztem és megfordultam.

-Sajnálom, hogy ebbe belekevertelek. De nem tudlak így itt hagyni, mintha semmi sem történt volna. Én szeretlek és tudom, hogy te is hasonlóan viszonyulsz hozzám.-fogta meg a kezem. Áradt belőle a hő, amit mostmár értek. Ahogy azt is, miért nem kell viselnie soha kabátot, ha hideg van. A farkas gényje teszi lehetővé, hogy ezekre mind ne legyen szüksége.

-Ez nem helyes.-néztem rá szomorúan, mire a fülem mögé tűrt egy tincset.

-Miért? Mondd, mi akadályoz meg téged abban, hogy együtt legyünk? Igen hibáztam, hibáztunk, de emberekből vagyunk...igaz, lehet, hogy csak félig, de nem ez számít. Az emberek sorra hoznak rossz döntéseket és tanulnak belőle. Az szerintem nem rossz döntés, ha mindenkinek adsz egy újjabb esélyt. Főleg, hogy a húgod nem tehetett erről az egészről, mivel meg volt kötve álltalam a keze.

-Én...én. Én...össze vagyok zavarodva.-néztem össze-vissza, kerülve a szemkontaktust.

-Adj egy esélyt és ígérem nem bánod meg.-szóhoz sem tudtam jutni. Már csak Harrynek az ajkait éreztem az enyémeken...és most újra, hogy ez megtörtént...nem bántam meg...