⭐Bevésődés⭐//••H.S. ff.••\\

⭐18.rész⭐

Egy tátongó sötétségben lebegek, ahol se föld, se ég nincs. Össze-vissza fordítom a fejemet, mikor hírtelen fény hasított a sötétségbe, és magával ragadott. Végre éreztem a vizes füvet magam alatt, az égbolt pedig sötét volt,  tele csillagokkal, amik beragyogták a holddal együtt az egész mezőt. Felakartam állni, de nem ment. Olyan érzés volt, mintha a gravitáció a földbe húzna.

Egy alak jelent meg előttem, aki segítségemre nyújtotta kezét, hogy belekapaszkodjak. Elfogadva az illető kezét álltam fel. Egy hosszú, fekete köpenyt viselt magán, csukjával a fején. Tőlem 1,5 fejjel volt talán magasabb.

-Ki vagy te?-hangom halk volt, viszont a kettőnk közti csendben hangos.

-Az lényegtelen. Tudom mi történik veled Luna.-sétált el mellettem.

-Várj!-futottam utána-Mi történik velem? És miért?

-Sok kérdés. És erre nem egy ember tudja a választ. Miért nem kérsz valakitől segítséget?-sétáltunk egymás mellett.

-Mert az emberek nem hinnének nekem. Még én sem hiszem el, amit néha-néha látok.-hajtom le a fejem.

-Pedig, jobb lenne, ha elhinnéd.-sétáltunk a sűrű fák közé.

***

-Luna.-rázott meg valaki.

Hunyorítva pillamtottam meg hugomat, aki az ágy szélén ült.

-Mi van?-morogtam rá.

-Anya azt mondta, hogy szóljak mi hárman Wendyvel elmegyünk egy kis időre, de sietünk haza.

-Csodás.-húztam a takarót a fejemre. -Ezért nem kellett volna felkelteni. Menjetek nyugodtan.

Gombóc keletkezett a torkomban. Miért kell mindig néhány programból kihagyni?

-Ez...tényleg fontos. Ha szeretnéd nem megyek. -állt meg az ajtóban.

-De menjél. Nekem találkozóm van.

-Kivel?

-Emilyvel és Zaynnel.

-Ömm...mindegy. Légy óvatos. Vigyázz magadra.

-Ti is.-fordultam meg.

Halk csukódással zárult be az ajtóm. Kitakaróztam, és kinéztem az ablakon. Anyáék ültek be a kocsiba, majd amilyen gyorsan csak lehetett el is hajtottak.

***

-Lányok! Nincs kedvünk sétálni az erdőben? Nemrég fedeztem fel egy gyönyörű tisztást!-dobta fel az ötletet Zayn.

-Tőlem mehetünk.-rántottam vállat-Jössz Em?-néztem rá barátnőmre.

-Még szép!-ugrott fel a padról.

Az erdő nem volt messze a parktól, ahol éppen voltunk. Zayn és Emily a legjobb barátaim, már kilencedik óta. Ha éppen nem Kittyvel vagyok, akkor velük szoktam lógni.

Most is épp ezt tettem. A sulinkban csőtörés van, így bezárták két hétre, addig pedig távoktatásban részesülünk. Írtó szuper...

Az erdőben sétálgatva vettem észre, hogy egy ismerős helyen vagyunk. Három éve nem jártam erre. A szívem autómatikusan erősebben kezdett el verrni, míg a gyomrom összezsugorodott.

-Öhh Zayn, hol is van az a hely?-mentem közelebb a fiúhoz.

-Nincs olyan messze. Viszont a tisztásnak a végében van egy tó, de oda nem mehetünk, plusz el is van választva hatalmas szikla darabokkal.

A tó! Te jó ég...milyen rég volt. A szemim elkezdtek lüktetni...éreztem, hogy izzanak. Jaj ne, jaj ne!

-Srácok. Nem érzem jól magam.-vettem elő a napszemüvegemet.-Nem gond, ha én haza megyek?

-Persze, hogy nem. Ne kísérjünk haza?-jöttek mellém.

-Nem kell, haza találok. Sziasztok, máskor bepótoljuk.-intettem, majd gyorsan elrohantam.

Miért van ez az egész?? Olyan dühítő. Olyan rossz érzés. Miért nem lehetek normális ember?!

Rohantam az egyik irányba, ahogy csak tudtam. Nem is gondolkodtam hová vezet az egyik ösvény, csak elakartam tűnni.

Nagy kár volt, hogy nem figyeltem hová futok.