Belém szerettél?! - Shinkami

XV

[Órák után]

A hátra lévő négy órám kész rémálom volt. Kérdezhetitek hogy mi történt az öltözős esemény után... Hát Shinso meg akarta beszélni viszont én be pánikoltam így egyből távoztam. Így nyilván volt egy csomó időm gondolkozni hogy mégis mi a fene van velem. Akkor most...tényleg szerelmes lennék belé? Meleg lennék...? Mármint nyilván jó érzés a közelében lenni, és jó érzés amikor meg ölelhetem, és általában ő jár a fejemben plusz szoktam bámulni szóval...tényleg... tényleg bele szerettem!? De ő...ő pont belém lenne szerelmes? És tényleg nem csak kihasznál? Tényleg nem csak egy játék vagyok neki? Mármint nyilván nem ilyennek ismertem meg. Szóval nem csak játszik, ugye..? -Hallod Denki figyelj már!!!- hallottam meg Mina hangját pár perc után. -I-Igen?- néztem fel rá mire nagy nehezen kiestem a gondolataimból. -Jól vagy? Tök parán bámultál. Történt valami Shinso és közted?- tippelt tökéletesen a rózsaszín lány kissé aggódva mire én le hajtottam a fejem -Nem beszélhetek róla- motyogtam mondandómat továbbra is a padba, mire Mina, mindenáron, de felemelte a fejem -Nekem el mondhatod! Tudod hogy titok marad! Szóval ki vele!- kezdett el faggatni. -De Shinso biztos nem akarja hogy tudj róla- hajtottam vissza a fejem -Valaki Shinkamit mondott- csúszott a padomhoz mosolyogva Jirou -Ne hívj így minket!- ekkor már rettentően kínosan éreztem magam hogy csak úgy ott hagytam. -Mit csesztél el? Túl rámenős voltál?! Mondtam hogy azt nem szabad!- oktatott ki Jirou. Igen ezért mentünk szét mivel én túl romantikus voltam és Jirounak ez nem stílusa...vagy mi. -Persze hogy nem! Vagyis...nem tudom...- gondolkoztam el. Nem lehetséges hogy rámenős voltam, ő is ugyanúgy akarta...vagyis gondolom. -Csak bökd már ki mit csináltál utána meg mondjuk hogy rámenős volt e!- mosolygott újra rám Mina. -Hát bocsánatot kértem utána meg öleltük egymást és- végülis elmeséltem nekik az egészet, nyilván nem részletezve!!! -És pánikomban utánna egyből el húztam és azóta kerülöm- csatoltam sztorim végéhez a szörnyű befejezést. -Úristen- sikította egyszerre a két lány majd én próbáltam csitítani őket ami sikerült de az izgatottságuk nem tűnt el így csendben őrjöngtek tovább. -Deeenkiii mondtam én hogy ez Shinkamiii!- ölelt meg Jirou. Mióta érdekli ennyire mások érzései? Mármint ennyire sose örült még másnak. Meg mióta shippel ő is mindenkivel?! -Ez nem shinkami! Gyáva módon el futottam! Nem merek a szemébe nézni! Egész nap kerültem- mondtam a lehető leglehangolóbban -De még helyre hozhatod! Nincs minden veszve, csak beszélned kell Shinsoval, biztos vagyok benne hogy megbocsájt és meg fogja érteni- mondta Jirou. Ezért jó barát Jirou, mindig biztatóan mégis megnyugtatóan beszél és képes hamar vissza hozni a kedvem -Ki emlegette a nevem?- nézett érdeklődve az éppen ajtó félfának dőlő Shinso s amint meg pillantottam egyből újra le hajtottam volna a fejem remélve hogy nem kell beszélnem vele, mindenez eddig jól is ment volna csak kicsit túl nagy lendületet vettem így a békés le hajtásból meg fejelés lett ami kicsit sem esett jól. -Kaminari jól vagy?- hallottam meg mindhármuk hangját egyszerre. -P-persz- emeltem volna egyből vissza fejem mikor hirtelen minden el sötétült.

[10 perccel később]

Mikor végre hajlandó voltam magamhoz térni két dolgot láttam, vagyis inkább két személyt. A felém hajoló recovery girl-t és a kicsit messzebb álló Shinsot. -Hál' isten hogy felébredtél- szólalt meg Shinso megkönnyebbülve majd le hajtotta fejét a valamiért összefont kezünkre -Hitoshi, mindössze 10 percre feküdt ki és mondtam is hogy fel fog ébredni- jelentette ki recovery girl mosolyogva. Akkor talán mégsem utál? Ha ez a tíz perc is ilyen sok volt neki nélkülem akkor még van esély. -Az hosszú tíz perc volt!- mondta duzzogva mire Recovery girl csak halkan kuncogott. -Szerintem aranyos hogy így aggódtál- motyogtam mire ő egyből rám emelte tekintetét és egy halvány mosoly jelent meg az arcán -Szóval szerinted aranyos vagyok- már a le vakarhatatlan vigyor volt az arcán -N-Nem is ezt mondtam..!- próbáltam a lehető legkevesebb dadogással elmondani zavaromban amin ő csak halkan nevetett majd fel ült az ágyamra -Amúgy is egy ölelést kaphatnék! Csak tíz percig voltam ki büszke lehetnél!- ripánkodtam neki, és ő hallgatva rám meg is ölelt majd, mint a filmekben rendesen lassítva váltunk el egymástól így már éreztem hogy ebből egy csók lesz... Vagyis lett volna de nyilván valakinek be kellett jönnie az ajtón, viszont pont az a személy jött be akire a legkevésbé sem számítottam.