Rekviem egy árulóért ✓

21. Fejezet

Leplezni próbálom a remegésem, mikor meglátom A Szépfiút ugyan abban a székben, ahol a már halott férfiak is ültek, mielőtt kivégezték volna őket. A kezei le vannak kötözve, a lábait szintén a székhez erősítették és úgy néz rám a béklyóival, mintha kész lenne könyörögni is az életéért. Egy bűnös ezt tenné, de van valami ezekben a férfiakban, ami nem enged arra következtetni, hogy ők gyáva módon megfutamodnának a megérdemelt büntetésüktől. Legyen az kín vagy halál.

A Vezér érkezik utolsóként, mellette ott van Az Áldozat. Az arca kifejezéstelen, érzelemmentes. Mikor meglátja a társát a székben, észreveszek egy pillanatnyi változást rajta, ő sem tudja elhinni, hogy ide kerültünk.

- Hallani akarom az egész este történéseit, onnantól kezdve, hogy Az Áldozat állítólag nyom nélkül tűnt el! - mondja A Vezér, A Szépfiúnak megered a nyelve.

- Azt mondta, elmegy és kiszellőzteti a fejét mert túl sokat ivott. Először tíz perc után küldtünk valakit utána...

- Ki volt az?

- A Stratéga.

Ezzel A Szépfiú átadja a szót az említettnek.

- Igen, benéztem a szobájába, hátha ledőlt, de nem volt ott. Nem merült fel bennem, hogy a tetőtéren is megnézzem, ahhoz túl részeg voltam.

- Tovább!

Megint A Szépfiú beszél, elmondja, hogy A Joker is utána nézett Az Áldozatnak, ő a tetőtérre ment és nem találta ott. Úgy gondolta, biztosan elkerülték egymást, elvégre onnan lifttel és lépcsővel is le lehet jönni. Mikor visszaért a társaihoz, Az Áldozat még mindig nem került elő.

- Hová mentél, miután lejöttél a tetőtérről? - fordul A Vezér Az Áldozathoz, nekem pedig háborogni kezd a gyomrom, mert a fiú vékony jégen táncol. Pillanatnyi gondolkodás nélkül felel, minimalizálva a gyanút, hogy esetleg hazudik.

- A mosókonyhába.

- De mi a fenének?

- Részeg voltam. A nevemet se tudtam volna megmondani, ha valaki kérdezi.

- Elnézést a közbeszólásért... - A Gyalog halk, mély hangon vág a párbeszédükbe, erre mindenki felé fordul. - ...de a mosókonyhában valóban nem néztük meg.

- Tényleg? Senki nem járt arra?

Az egyöntetű néma csend választ ad A Vezérnek. A Szépfiú kétségbeesetten próbál kiszabadulni, miután felfogja, hogy Az Áldozat sikeresen kimentette magát, olyan alibivel szolgált, amit aligha lehet kétségbe vonni. Történhetett az este így is. Azt, hogy mégsem ez történt és a fiú az én szobámban volt, csak mi ketten tudjuk.

A Megtorló helyet vált, észrevétlenül próbál elém kerülni. Mintha sejtené, mi lesz ennek a vallatásnak a kimenetele és igyekszik megkímélni a részletektől. Megkocogtatom a hátát, figyelmeztető tekintettel néz hátra rám a vállai fölött. Megrázom a fejem, nem kérek a védelméből, de igyekszem sugallani neki, hogy hálás vagyok a gesztusért. Akármit is szeretne elrejteni előlem, nem teheti. Látnom kell, mi lesz A Szépfiúval. És egy hang még most is azt súgja, hogy nem ő lopta el az aktákat.

- Mivel A Futó még nem ismeri a büntetések listáját, valaki avassa be!

Erre a feladatra A Gyalog vállalkozik. Hozzám lép, a hátam mögötti fal felé fordít. Végig mögöttem volt az a lista, észre sem vettem. Ahogy a szemem végig futja a sorokat, muszáj ökölbe szorítanom a kezeimet, nem akarom kimutatni, hogy az eddigieknél is jobban sokkol a kegyetlenségük:

Az opciók közül abban az esetben választhat A bűnös, ha elismeri a bűnt, amit elkövetett. Ellenkező esetben, A Vezér választ.