Rekviem egy árulóért ✓

42. Fejezet

A rablás napja egyet jelent a bosszúval. Három nap bőven elég volt arra, hogy felkészüljünk rá és közben mégis úgy érzem, valami ki fog siklani. Reggel ez a gondolat rúg ki az ágyból, különben nehezen tudnám rávenni magam, hogy kimásszak Jeongguk mellől. Felébresztem, bármennyire is szeretném, ha még pihenne. Hamarosan indulnunk kell.

Egy fürdőszoba van, birtokba veszem, mielőtt más tenné. Raina sok mindent kikészített nekem, tiszta ruhák és női holmik várnak rám a csap melletti szennyes kosár tetején. Összeszedem magam, kétszer is arcot mosok és ellenőrzöm a kötéseimet. Nem kell cserélni, a sérüléseim jó ütemben gyógyulnak. Már képes vagyok fájdalomcsillapító nélkül elaludni, csak az emlékek kísértenek, de azok rendszeresen. A tükörképemre rá sem ismerek. Sokat változtam, nekem legalábbis másnak tűnik a megjelenésem. Kyung megismerne, ha láthatna?

Jeongguk felöltözve vár a szobában, jelentőségteljesen egymásra nézünk. Raina jelenik meg mögöttem, láthatóan korán kelt és már utcai ruhában, összefogott hajjal és elszánt tekintettel néz ránk. Nyoma sincs félelemnek, ő biztos a sikerben. Bízik bennünk.

Namjoon és Taehyung egyszerre jönnek ki a szobájukból, az utóbbi futó pillantást vet rám és ugyan azt a néma könyörgést olvasom ki a szemeiből.

- Yoongi gépe negyed tizenegykor fog indulni. Hogy elkerüljük a felesleges személyi sérülést, a reptér épületéről kell megcélozni és csak egy töltény van – Jeongguknak ad egy fegyvert, nem hazudik. Valóban egy golyó pihen benne, tehát fegyverrel ez az egyetlen esélyünk, nem hibázhat. - Tudsz lőni bal kézzel?

- Amennyiben nem érezném úgy, Hana fog lőni. Jól kitanítottam, biztos a keze.

- Mi? Kizárt, tömegbe célozni... - egy pillantással elhallgattat.

- Vagy ez, vagy Yoongi meglép.

Ez elég nekem, nem vitatkozom tovább.

- Mindenkinél van valami, amivel megvédheti magát? - kérdezi Raina. - Nem mintha tudnék biztosítani bármit is.

Megrázom a fejem. A késemet elejtettem a lépcsőknél, mikor a tűz elől futottam. Taehyung elém lép, felém nyújtja a kését.

- Nekem van másik.

Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy leálljak vele még egy beszélgetésre. Átveszem tőle a kést.

- Köszönöm!

Megvonaglik az arca, visszaáll a helyére és nem néz rám többet. Namjoon a karórájára pillant.

- Ideje indulnunk.

Raina autójával megyünk, pont elfér mindenki. Taehyung vezet, Namjoon ül elől és mi hárman hátul. Nem érzem úgy, hogy kellően fel vagyunk fegyverkezve, de a semminél így is több, ami nálunk van. Jeongguk a kezemet szorongatja, én is úgy fogom az övét, mintha nem lenne holnap és ezzel próbálnám valahogy megállítani az időt. Kis ideig eluralkodik rajtam a pánik, az izgalomtól vegyes félelem. El akarom kapni Yoongit. Holtan akarom látni, ahogy Namjoont is és már nem kell sokáig várnom erre. Azután pedig szabadok leszünk, a szó összes értelmében.

A reptérre érve mindenki kiszáll, én azonban visszarántom Jeonggukot és magam felé fordítom, a szemébe nézek.

- Ezután nem akarok több életet kioltani. És azt szeretném, ha te sem tennéd.

- Ma van az utolsó napja, hogy ezt tesszük.

- Nincs több halál.

- Nincs több halál - ismétli és ráérős csókot ad. - Elviszlek innen és együtt fogunk élni valahol máshol, gyilkosságok és kényszer nélkül. Te jelented nekem a mindent, Hana. Vigyázni fogok rád!