Szinkron Szerelem -Befejezett (Can Yaman Fanfiction)

15. rész

A fél óra útból, negyven perc lett. Az úton mivel megkértem Cant, hogy ne szóljon semmit, egyáltalán nem beszélgettünk, csak a rádiót hallgattuk. Nemrég érkeztünk meg, és szokásához hívan kinyitotta nekem az ajtót. Ám ezúttal néma csendben. Most a parkolótól megyünk le a vízig, és kezd idegesíteni a csend.
-Könyörgöm, szólalj már meg! Nagyon idegesítő, hogy direkt nem beszélsz.
-Oké -mondta, és tovább sétálunk. Néhány lépést után viszont újra megtorpanok.
-Hallod beszélgessünk már normálisan -kérem tőle, mire vigyorogva bólint.
-Na ideje volt, már kezdett megfájdulni s szám. Nem szoktam én ennyi ideig némát játszani. Nem is tudom, hogy most hogy bírtam ki.
-Nagyon humoros vagy -forgatom a szemem, de én is nevetek.
-Ha már szabad beszélnem, megkérdezhetem, hogy mit mondott a barátnőd, amin felhúztad magad?
-Nem, nem kérdezheted meg -morgok, majd megenyhülve folytatom -Majd talán egyszer elmondom, ha nagyon érdekel, de nem most.
-Oké. Nagyon érdekel, szóval remélem nem húzod évekig az idegeimet.
Hogy évekig? Hitetlenkedve mosolyodom el. Mintha mi évekig ilyen jóba lennénk majd... Ezt nem hiszem. Szerintem amint végleg leáll a film szinkronizálása, vagy jobbik esetbe amint végzünk vele, utána már nem is fogunk találkozni. Esetleg néha néha beszélgetünk majd instán és kész. És hiába vonzódom Canhoz, úgysem lesz belőlünk semmi. Nem is tudom, hogy miért jöttem el vele kirándulni, csak a szívemet fájdítom.
-Hé Zeynep. Mitől lettél most ilyen szomorú? Előbb még tök vidámak voltunk mindketten. -Ahogy az arcomról eltűnt a vigyor, ő azonnal észrevette és aggódva figyelt. Legalább ez feltűnik neki... -Figyelj barátok vagyunk, bármi bánt elmondhatod nekem.
-Köszönöm, de semmi fontos -hárítok. Csak barátként tekint rám, de én sajnos többet érzek -Csak a ma reggeli dolgok újra eszembe jutottak. Szerinted fogjuk tudni tovább csinálni?
-Fogalmam sincs -rángattja a vállait -De most próbáljuk meg a gondokat elfelejteni. Tudom, hogy nehéz, de nézz körül. Milyen gyönyörű a természet. Amint haza megyünk úgyis aggódni fogunk, millió egy dolgon, most próbáljuk csak kiélvezni ezt a szép napos időt.
-Persze.
Megpróbálok a kedvére tenni és élvezni a dolgokat, bár legszívesebben azonnal hazamennék. De ezt nem tehetem meg vele. Engem hozott ide, hogy kikapcsolódjak... Mosoly erőltetek az arcomra és sétálok vele a folyó mentén, egészen egy hídig.