Szinkron Szerelem -Befejezett (Can Yaman Fanfiction)

10. rész

Legalább tíz féle nadrág -póló kombinációt próbáltam fel, mire az egyikre ,,Igen" -t mondtam. Végül egy fekete cicanadrágot, és egy kék ejtett vállú felsőt választottam. A ruhámat szépen kivasaltam, majd az ágyra terírettem. Ezután ettem egy kis ebédet, majd visszatértem a munkámhoz. Nem tudtam, hogy Can melyik párbeszédünket akarja elpróbálni, de úgy gondoltam, hogy a következő felvételre akar készülni, így azokat a párbeszédeket gyakoroltam. Egész jól megy már szerintem, de most abba kellett hagynom, mert Özge hív.
-Szép jó napot! Hogy telik a vasárnapod?
-Jól. És neked? -kérdezek vissza.
-Szuperül... Öcsémmel állatkertbe megyünk -mondja, és sóhajt közbe. Ritkán lehet a testvérjét elszakítani a digitális kütyüktől, de amikor sikerül, mindig valami kirándulásos dolgot talál ki. Nem egyszer voktam már velük lovagolni, erdőt járni, biciklitúrán sőt az állatkertben is. -Nem akarsz velünk tartani?
-Szívesen mennék, de dolgoznom kell.
-Tedd félre azt a sok papírt a kedvemért. Ráérsz később is olvasni -Ekkor csöngettek. Felpillantottam az órára, és már idő volt. Hupsz, még át sem öltöztem.
-Sajnálom Özge, de ma nem tehetem -beszélek a barátnőmmel és közben kinyitom az ajtót. Can mosolyogva köszön, és belép az ajtón. Persze a telefon túloldalán is hallatszott, hogy egy férfi jött hozzám..
-Hé csajszi! Ki van nálad? Csak nem bepasiztál, s nem szóltál róla? -Olyan hangosan beszél barátnőm, hogy Can is hallja néhány méterre. Próbálja visszatartani a nevetést, de nem igazán megy.
-Bocsi -pillant rám, és nyújtja a kezét, mire átadom neki a telóm. -Szia, Can vagyok. Ha megengednéd elrabolom a barátnődet, hogy gyakoroljunk holnapra. -Özge lehet, hogy meg is némult, mert semmit nem hallok. Aztán valószínüleg mégis mond valamit, mert Can így felel.  -Persze, majd megoldjuk, most mennünk kell. Szia.
Kinyomja a telefont és visszaadja nekem. Csak nézem őt, míg végül megszólal újra.
-Mehetünk?
-Még át akartam öltözni.
-Felesleges, így is szép vagy.
-Köszönöm -habogom, s hallgatok rá. Maradok a kék farmeromba, és a fekete pulcsimban. Belebújok a magassarkúmba, felkapom a táskám, amibe már minden fontos dolgot beletettem, és kész is vagyok. Az ajtót kinyitja, majd lovagiasan előre enged. Halkan, suttogva köszönöm meg a kedvességét és egy tincset a fülem mögé hajtok. A kocsiba alig szólunk egymáshoz. Ő a nagy forgalomra koncentrál, én meg túl ideges vagyok a beszélgetéshez. Nem is tudom, hogy miért hívott el, tuti kifogás csak a gyakorlás...
-Itt is vagyunk -áll meg az út szélén -Tessék szállj ki -nyitja ki megint az ajtót.
Hálásan megköszönöm, majd követem őt. Egy kis étterem szerűségbe lépünk, ahol bent le van foglalva egy hely nekünk, pont az ablak mellett. Miközben helyet foglalunk, körül nézek. Gyönyörű. Óriási ablakok vannak, amiből pompás kilátás nyílik a természetre, és a fedett kültéri részre, ahol virágok és fénysorok ezrei sorakoznak.