Szinkron Szerelem -Befejezett (Can Yaman Fanfiction)

13. rész

Reggel a telefonom csörgésére keltem. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet, vagy hogy egyáltalán hány óra. Álmosan megszólaltam, hogy ,,Ki az" majd a főnököm hangjára hirtelen kiment az álom a szememből és talpra álltam. Megadta a címet, hogy hova menjek, így most oda tartok. Ahol voltunk tegnap teázni, oda kell érnem tízre.
-Jó reggelt, sziasztok -köszönök úgy általánosságban mindenkinek. Van aki visszaköszön, de olyan is, aki rám sem hederít. Kedvesek a munkatársaim, az már szent.
-Te tudod miért vagyunk itt? -kérdezem meg Demetet, mivel vele egész jóban vagyunk.
-Az a hír járja, hogy leáll a szinkronizálás -suttogja a fülembe.
-Mii?? -kiáltok kicsit nagyobb hangerővel a kelleténél.
-Könyörgöm ne üvölts. Ez csak pletyka, lehet nem is igaz -von vállat nyugodtan. Még váltunk néhány szót, majd a főnök figyelmet kér.
-Gondolom, már mindenki nagyon kíváncsi, hogy miért is gyűltünk itt össze, ahelyett, hogy dolgoznánk. Sajnos egy szomorú hírt kell közölnöm. Az éjjel nagy vihar volt, és történt egy baleset.
-Éreztem, hogy valami fog történni -ejtem ki a számon a szavakat, még csak úgy, hogy Demet hallja. Közben körbepillantok és ijedten veszem tudomásul, hogy valaki hiányzik közülünk -Ugye nem Cannal történt valami? -szólalok meg túl hangosan. Valaki a tömegbe röhögve visszaszól.
-Kislány. Neked csak Can úr.
-Ne kislányozd már le, alig van köztük néhány év -száll vitába vele egy szemüveges nő. Tudomást sem veszek róluk, és várom, hogy a főnök választ adjon a kérdésemre.
-Csendet kérek! Most én beszélek! -folytatja végre határozottan -A kérdésre válaszolva pedig semmi baja Cannak, kicsit késik, de ő is ide fog jönni. A bejelentésemhez meg visszatérve, a stúdióval van a gond. Éjjel a villám odacsapott, és használhatatlanná vált az egész. Még a mellette álló kis bolt tetejére is átterjedt a tűz, így az is bezár egy időre. A tűzoltóknak hála sikerült megfékezni a tűzet, de a munkánkat kérdés, hogy mikor tudjuk folytatni.
A hír letaglózott. Hogy villám csapott a stúdióba? Sose gondoltam volna. És pont akkor, mikor végre valahára én is szinkronizálhatok egy film szereplőt. Ilyesztő belegondolni, hogy mi történt volna, ha valamelyikünk pont ott lett volna a helyszínen. Mindenki némán leült, és max halkan csevegnek egymással a szomorú hírről. Tizenöt percen belül megszólalt a főnökünk.
-Sajnos még mindig nem tudtam semmit intézni, de nyugodtan menjetek. Mindenkinek megvan a száma. Ha a héten nem hívlak titeket, hétfőn ugyanitt találkozunk, ugyanúgy 10-kor.
Szinte mindenki felkel és útnak indul, engemet leszámítva. Figyelem, ahogy Demet is felveszi a táskáját, int és már ki is lép az ajtón. Eltelik újabb tizenöt perc, és megáll Can a bejáratnál a kocsijával. Egyenest a főnökhöz megy, beszélnek néhány szót, majd odalép hozzám.
-Jó reggelt. Te még mindig itt?
-Jobbat -morgok egyet durcásan.
-Reggeliztél már valamit? -kérdezi nem törődve azzal, hogy hogyan is viselkedem vele. Nem válaszolok, de ezzel csak azt érem el, hogy leül mellém és rendel kaját, meg teát is. -Nemsokára kihozzák, szóval ne makacskodj.
-De nincs étvágyam! Teljesen lesújtott ez a hír. Először még azért is megijedtem, hogy veled történt valami, mert nem voltál itt a többiekkel együtt.
-Aggódtál értem? -karol át mosolyogva -Ez nagyon kedves tőled. Mit szólnál ahoz, hogy most szépen kettesbe megreggelizünk, aztán elmegyünk felmérni, hogy mégis mekkora kár keletkezett?
-Rendben -egyezek bele, bár egyikhez sincs sok kedvem...