𝓽𝓱𝓮 𝓰𝓲𝓻𝓵 𝔀𝓱𝓸 𝓭𝓸𝓼𝓮𝓷'𝓽 𝓼𝓹𝓮𝓪𝓴 - 𝓳𝓮𝓷𝓵𝓲𝓼𝓪

2. fejezet-Lalisa

Jennie POV

Dr. Chaeyoung kopogott néhányszor az ajtón. Láb csoszogását hallottuk, Chaeyoung óvatosan kinyitotta az ajtót. Intett, hogy lépjek be. 

"Nem jössz velem?" kérdeztem, de Chaeyoung megrázta a fejét.

"Fél tőlem, jobb ha egyedül mész." Ezzel becsukta az ajtót.

Unottan néztem körbe a szobában. Egyáltalán nem állt szándékomban gondoskodni valakiről, aki nem is beszél. Egyáltalán miért vagyok itt? Az a lány valószínűleg éppúgy fél tőlem, mint az orvosoktól. 

Az ágyhoz sétáltam és végignéztem rajta. Ott ült a földön egy imádnivaló lány, talán 16 év körüli. Neki van a legaranyosabb arca, nagy szeme, telt ajka. Vékony, törékeny test, nagy túlméretezett kórházi ruha. A szemem azonnal meglágyult, amikor megláttam. Félelmetes szemekkel nézett fel rám. Valahogy Tae-ra emlékeztet, ártatlan.

"Umm, szia" legyintettem. Azonnal hátratántorodott, és átölelte a térdét. "Ó, bocsánat" mondtam gyorsan. Gondolkodtam, hogy vajon milyen mód van arra hogy ne féljen tőlem ennyire. Aztán eszembe jutott valami.

Megkerültem az ágyat és leguggoltam elé. "Szóval te vagy Lalisa, mi?" leültem vele szembe. Óvatosan rám nézett, félt, hogy bántom. Biztatóan rámosolyogtam, hogy tudja, nem fogom bántani. Emlékszem, amikor Tae-t annyira megverték, hogy rám se nézett. Emlékeztettem rá, hogy biztonságban van, és hogy soha nem bántanám őt, megpróbálom ugyanezt megtenni ezzel a lánnyal.

"Egyébként az én nevem Jennie." Úgy gondoltam, jobb, ha nem nyújtom a kezem, mert valószínűleg megijeszteném. Lalisa pislogás nélkül nézett rám. Hirtelen öntudatosnak éreztem magam. Csak bámult engem. Megköszörültem a torkom, mire felugrott, és visszarohant a falhoz. 

'Jézusom, biztos komoly traumája van, ha ettől tart' gondoltam magamba. Kicsit sajnáltam ezt a lányt, de kicsit bosszantott is. Nem beszél, engem bámul, amitől kényelmetlenül érzem magam. Kim Jennie soha nem érzi magát kényelmetlenül.

Úgy döntöttem, felfedezem egy kicsit a szobáját. "Most felállok, jó?" Megint csak bámult rám. Lassan talpra álltam. Odamentem, amiről azt hittem, a fürdőszoba ajtaja. "Nem baj, ha megnézem?" Csend. Bámul. Vállat vontam és kinyitottam az ajtót. Miután az egész szobáját bejártam, visszamentem Lalisához. A ruhájával játszott, még mindig ugyanott, mint korábban. Hihetetlenül aranyosnak tűnt, ahogy ott ült, én pedig nem tudtam nem mosolyogni.

Megint leguggoltam, felkeltve a figyelmét. "Hé Lalisa, mindjárt indulnom kell, holnap visszajövök." Vasárnap. Lassan újra felálltam és az ajtóhoz sétáltam. Ki akartam menni, amikor meghallottam, hogy megmozdul mögöttem. Megfordultam, és láttam, hogy felállt. Még mindig a ruhájának a végével játszott és csak bámult rám. Még utoljára rámosolyogtam, mielőtt elindultam. A folyosókon keresztül Chaeyoung irodájába mentem. Bekopogtam az ajtaján és bementem, meg sem várva a választ. Chaeyoung simogatta a kis kutyát, és megdöbbent, amikor beléptem. 

"Oh Jennie, hogy ment?"

Lassan leültem az egyik székre. "Néhányszor megijesztettem, persze véletlenül, de úgy tűnik...nem is tudom..." elhallgattam, nem tudtam mit mondjak. "Folyton engem bámult, anélkül, hogy szólt volna. Kicsit felfedeztem a szobát, kicsinek tűnik..."motyogtam az utolsó mondatot. 

Chaeyoung bólintott. "Tudom, hogy kicsi a szoba, de nem fog kijönni onnan. Nem tudunk új szobát adni neki, ha nem akar elköltözni." Megértően bólogattam 

"Nos, most megyek haza akkor." Chaeyoung búcsút intett, én pedig a buszmegállóhoz sétáltam. A buszon ülve gondolkodni kezdtem. A szoba tényleg túl kicsinek tűnt neki. Megdörzsöltem az államat. Talán, ha elnyerem a bizalmát, el tudom vinni egy nagyobb szobába.

Úgy döntöttem, hogy ez lesz az új célom. Lehet, hogy rossz vagyok, de mindig megvédtem az ártatlan gyerekeket. Nem a törékeny embereket válogatom, csak azokat a gyökereket akik megverték a kis öcsémet. És most úgy döntöttem, hogy egyszer hasznossá teszem magam, és segítek annak a szegény, törékeny lánynak, akire rábíztak.