Kényszerítve || taekook✓

második

A következő levelet éppen óra közepén kaptam meg. A padonban túrkáktam a magazinomért, amikor a kezembe akadt.

Majdnem elhánytam magam, így kikéredzkedtem a mosdóba. Ültem a csempén, és olvastam a kézzel írt mocskos sorokat.

,,Kedves V!

Tudom, hogy nehéz neked.
De tudd, hogy mi itt vagyunk!
Mi vagyunk a családod!
Gyere vissza, vagy nem állok jót magamért!
Túl fontos ember lettél ezen a helyen, nem engedhetlek ki a karmaim közül!

Gondolj rá is.

A főnök."

A falhoz dőlve, magyokat lélegezve próbáltam visszatartani a könnyeimet és a hányingerem.

Még mindig nem tudott megszökni, de hogyan is tudna? Az a hely a pokol, ott kínozzák, ott rossz neki!

- Taehyung, odabent vagy? - kiáltotta valaki kívülről.

A hangja végigszáguldott a hallójáratomban, majd a koponyám hátuljánál állapodott meg, ahol felismertem, hogy Hoseok az, a 'legjobb barátom'. Ez is csak álca.

- I-igen... - morogtam halkan.

- Mondtál valamit? Vagy csak én haluzok? - nyitott be, majd jött közelebb. Ja, tényleg, ő nem hallhatja...

- Nem, semmit. - ráztam meg a fejem majd gyorsan a zsebembe süllyesztettem a levelet. Tuti, hogy ő dugta a könyveim közé.

- Te sírtál? - hajolt közelebb hozzám.

- Igen. - válaszoltam. Most hazudjak? Azzal még mélyebbre ásnam magam. Bár nem, mintha számítana.

- Azta... Nem is tudtam, hogy a nagy Taehyung valamikir is egy sírós kislánnyá változik! - vihogott fel hirtelen.

Éreztem, hogy a szemem bevérzik a kijelentésre. A kezeim megremegtek, majd egy heves mozdulattal mögékerültem, és megragadtam a nyakát.

- Ne mondd ezt többé... - még én is hallottam a változást a hangomban.

- Engedj el, te szörnyeteg. - mondta rendes beszédhangján, de én kihallottam mondatából a félelmet.

Tudja, hogy bármikor megölhetem. Tudja, hogy képes lennék rá. Próbálja, de nem tudja leplezni, hogy még ő is fél tőlem.

- Engedj el, vagy szólok a főnöknek. Gondolj ő rá is! - hangján halkottam, hogy gúnyosan mosolyog.

Erre bezzeg kitisztultak a gondolataim, és azon nyomban elengedtem őt. Hátrébb léptem párat. Hoseok megfordult, és lenézően nézett rám.

- Nem tudsz javulni, mi? - horkantott fel. - Mindegy, menjünk órára, jó? - azzal mintha mi sem történt volna, kilépett a mosdó ajtaján.