Kényszerítve || taekook✓

tizennegyedik

- Nem tudod megkötni? - kuncogott felnézve rám.

- Nem. Ma nem sikerült. - ráztam meg a fejem csalódottan.

- Megkögöm neked. - szólalt fel fejét oldalra biccentve, ami irtó aranyosan hatott.

Közelebb lépett, megfogta az anyag két szárát, majd egymason keresztbe téve kezdte a megkötést. Én csak az arcát tudtam tanulmányozni. Egy kis smink volt rajta, nem sok, éppenhogy elfedte nemlétező bőrhibáit. Arca bal oldalán egy kis heget véltem felfedezni. Szemei csillogtak, ahogyan koncentrált kidugta a nyelve hegyét.

Pislogva ráztam vissza magam a valóságba. Kecses nyakára pillantottam, ahol ádámcsutkája fel-le mozdult, ahogy nyelt egyet. Az illata az előbbieknél is jobban megbolondított, ugy éreztem magam, mint egy kalitkába zárt madár. Habar az én kalitkám ez a mámorító illat volt.

- Mennünk kell reggelizni. Az evés nem fontos bekem, azonban a szagelnyomokat be kell vennem, ha nem akarom a ház népét magamrauszítani. - indult el a folyosón.

Alig fogtam fek a szavait. Szemeim minduntalan a csípőmozgására koncentráltak. Kerek fenekét, izmos combjait méregettem, ahogy előttem lépkedett.

Felsóhajtottam egyet kínomban, és tovabb követtem Jeonggukot, megpróbálva figyelni és reagálni a mondataira.

- Nem kell bevenned azokat a tablettákat. - szólaltam meg hirtelen. Ennek hatasára megtorpant, én pedig hátulról belémentem. Léptem egyet vissza, hogy tartsuk a távolságot.

- Mi? Dehogynem, vagy talán azt akarod, hogy letámadjanak az utcán? - kérdezte felháborodottan.

- Nem. De én úgyis megvedenélek. - válaszoltam magabiztosan.

- Hát legyen. De akkor úgy kell tenned, mintha egy pár pennénk. - nézett rám ravaszan.

- Tehát meg kell fognom a kezet, átölelni a derekad, és megcsókolni, ha szükséges? - a félmosolyt megejtve pillantottam a szemeibe.

- Igen. Várj, mi? Nem, megcsókolni nem kell... vagyis ha csak nagyon nagy vész van. - pirosodott el arca egy pillanat alatt.

- Értem. És mi számít nagy vésznek? - kérdeztem pajkosan.

- Például ha valaki rámnyomul. Fogdos, közelebb merészkedik hozzám, akkor nem elég egy kézfogással mutatnod felé, hogy együtt vagyunk. Vagyis a párok ezt szokták csinalni, nem? - elfordult, hogy takarja rózsás orcáját.

- De, biztosan. Nekem még nem volt ilyenben részem, azonban abban biztos vagyok, hogy a szívásfolt a nyakadon is jelent valamit mások felé. - magyaráztam, aztán ezzel le is zártam a beszélgetést.

Tovább indultunk, mí én a hallottakat emésztettem. Ahogy az ebédlő kétszarnyú ajtajához erkeztünk, az egyik szolga jelentette: ma a maffiavezér is velünk eszik. Ahogy beléptünk az étkezőnek csúfolt, ám trónteremként kinéző, csicsás helyiségbe, azonnal megpillantottam.

Öltönyben ült az asztalfőn. Éppen a teáját szürcsölte, mikor beléptünk. Felpillantott, fél szemöldökét felhúzva véste szemeit az enyéimbe. Tekintélyt sugárzott, és azt:

Én még mindig csak kényszerből vagyok a fiával.