Gyilkos író

5. Perverz, vagy nem?

A kedd reggelem nyugodtan kezdődött a szokásos rutin. Bár reggeli közben összefutottam az ikrekkel, akik mind a ketten lelkesen és mosolyogva köszöntek nekem, mielőtt kiiszkoltak volna a konyhából, csak hogy megjelenjen helyettük a 310-es gengsztere, ami elérte, hogy én is rekord gyorsasággal hagyjam el a helyet. Amilyen morcos ez a fickó el fog tartani egy darabig, mire a jó oldalára kerülök, addig meg igyekszem nem a szeme elé kerülni.

Végül visszatérek a szobámba és éppen nekikezdenék csomagolni, mikor valaki kopog az ajtómon. Meglepetten állok fel a földről a dobozaim közül és nyitok ajtót. A túloldalon pedig a 313-assal találom szemben magam, aki unott arccal tart felém egy ollót, mintha arra várna, hogy elvegyem tőle.

- Tessék! Azt mondta kell. - Nyújtja kicsit közelebb hozzám, én pedig lassan el is veszem tőle. - Mire? - Billenti oldalra a fejét.

- Köszönöm. - Motyogom magam elé, majd a hátam mögé mutatok fél kézzel. - Csak kicsomagolni egy két dolgot. - Jegyzem meg.

- Csomagolni? - Néz kérdőn a szemembe, én meg biccentek egyet.

- Igen, kicsit felújítom a szobámat. Megnézi? - Kérdezem kiállva az ajtóból, hogy beljebb engedjem a férfit.

- Nem rossz. - Kapom meg a reakciót bár van egy olyan érzésem, hogy ez az "egész jó" megfelelője nála. - Van gépe? - Néz az asztalom felé, ahol ott pihen a laptop, amit vasárnap szereztem.

- A munkámhoz kell. - Válaszolok, majd az ágy felé mutatok a kezemmel. - Üljön csak le, mindjárt kicsomagolok és vissza is adom. - Emelem meg az ollót, majd megint helyet foglalok a földön és hála a szerkezetnek most már sokkal gyorsabban haladok.

- Nem tart tőlem? - A kérdés hirtelen ér. Egy pillanatra meg is állok a munkában, de végül fel se nézek rá, ahogy megszólalok.

- Miért tenném? - Kérdezek én is.

- Látja ezt? - Erre felemelem a fejem, hogy meglássam ahogy a férfi felém tartja a karját, hogy jól lássam a mestercímerét. Egy szív benne egy kamerával. Ez egy gyakori jel a szépségiparban, a legtöbb olyan, akin ezt láttam divattervező, vagy modellfotós volt.

- Igen, látom. - Biccentek, majd visszatérek a dobozok kibontásához. - És? - Kérdezem még nem is nézve rá.

- Maga furcsa. - Motyogja az orra alatt, amivel eléri, hogy elnevessem magam.

- Nem ön az első, aki ezt mondja. - Vonom meg a vállam ölembe véve egy újabb dobozt, aminek szintén nekikezdek a kicsomagolásához.

- Köszönöm. - Hallom meg hirtelen és igyekszem figyelmem a dobozon tartani.

- Mit? - Tudakolom, hiszen tényleg nem értem mire akar utalni. Ez a köszönet tényleg egy kicsit, na jó nem hazudok, nagyon hirtelen jött.

- Az újságot. - A válasz hallatán megállok egy pillanatra, majd mély levegőt véve felnézek rá.

- Nagyon szívesen. - Mondom őszintén. - Volt egy olyan érzésem, hogy ehhez kapcsolódik a képessége. - Vonom meg a vállamat.

- Honnan? - Tágulnak ki a szemei a szemüveg mögött, én meg csak kuncogom egyet.

- Jó megérzéseim vannak. - Jegyzem meg, ahogy felhúzom a ruhám ujját és felemelem a kezem, hogy lássa a mestercímerem.

- Áh, könyves. - Hallom a hangjában amikor leesik neki a dolog. Hát igen a én mestercímerem alá tartozó embereknek általában furcsa megérzéseik vannak a többiek szerint, de igazából csak jók vagyunk a megfigyelésben. Ha az ember írni akar, akkor mindent a lehető legalaposabban kell megfigyelnie, nehogy elsikoljon valami felett a szeme. Egy rossz megjegyzés, vagy pontatlan fogalmazás és bukik a munkája.

- Amúgy, jövő héten elkezdek dolgozni, amíg nem vagyok itthon addig, ha gondolja használhatja, csak ha lehet inkognitó lapot használjon. - Biccentek az asztalon lévő gép irányába. - Mellesleg meg nyugodtabb lennék, ha valaki figyelne a szobámra, amíg távol vagyok. - Jegyzem meg, mint egy mellékesen.

- Fél, hogy valaki bejön? - Kapok hirtelen egy kérdést és mikor a férfire pillantok, ajkain egy gonosz mosolyt látok, de úgy teszek mintha észre se vettem volna és csak megforgatom a szemeimet.

- Az egyetlen akitől tartok az a 310-es. - Jelentem ki. - Az ikrekkel semmi bajom. - Állok meg egy pillanatra és nézek el féloldalt a plafonra. - A 302-est meg még nem is láttam. - Vonom meg a vállam és térek vissza a dobozomhoz. Még egy és készen leszek.

- Tudja, hogy ikrek? - A kérdés meglepett hangon jött, aminek hála ajkaimra felszalad egy félmosoly. Imádom meglepni az embereket.

- Persze, más a mestercímerük. - Mondom, mintha mi sem lenne egyértelműbb. - Apropó ma is csinálok vacsorát mindannyiunknak, ha gondolja csatlakozhat. - Nézek fel a férfire, majd vissza a dobozomra. - Az ikrek meg biztos jengázni akarnak utána lehet abba is beszállhat, ha van kedve. - Ajánlom fel, ahogy az utolsó dobozt is kinyitom.

- Még meglátom. - Kapok nagyon lassan választ, mire biccentek egyet.

- Rendben, ahogy gondolja. Köszönöm az ollót. - Nyújtom neki vissza a tárgyat, ő meg se szó, se beszéd kimegy a szobából, de legalább az ajtót becsukta maga mögött. Ajkaimra felszalad egy széles mosoly és mint valami dinka nézem a becsukott ajtót.

"Még egy megvan. Tudtam én, hogy ez lesz a tökéletes lakhely!" Kuncogom, majd megrázom a fejem és nekikezdek a dobozok tartalmának kipakolgatásába. Az idő így hihetetlenül gyorsan telik és mire észbe kapok, hogy készen lettem már ott van az idő, hogy neki kell állnom a vacsorakészítésnek. Szerencsémre ma sincs senki a konyhában így, megint birtokba veszem a helyet és egy óra múlva már finom illatok töltik be a goshiwon folyosóját. Ezen illatok pedig ide vonzották a két iker férfit és a magazinos fazont.

- Remélem mind éhesek. - Nevetem, ahogy kiszedem egy nagy tálba a vacsoránk és az asztalra helyezem. A három férfi olyan jóízűen eszek az ételből, hogy az utolsó adagon majdnem össze is vesznek, én pedig hatalmasakat nevezek nekik.

Végül, amíg én eltakarítom a mosatlanunkat addig a többiek felépítik a jenga tornyot és már kezdődik is a parti. Ma is sokáig játszunk, mire mind lefáradunk és eldöntjük, hogy itt az ideje visszavonulni mára. Nagyokat ásítva és nyújtózkodva megyek vissza a szobámhoz és miután mindenkinek köszöntem be is megyek.

Fáradtan dőlök ki az ágyamon és szerintem olyan gyorsan alszom el, mint már nagyon régen. Még csak egy kicsit se kellett gondolkodnom, mielőtt elnyomott az álom, pedig általában ilyenkor még a történeteimen szoktam gondolkodni, de hát azért be kell vallani, ma kifejezetten hosszú napom volt. Megérdemlem a pihenést.

Igaz, hogy még csak három napja vagyok itt, de már sikerült a goshiwon pár lakójával jóban lennem. Már csak a gengszter és a 302-es kell és akkor mindenkinek a jó oldalán leszek. Aztán koncentrálhatok a goshiwon megmentő akciómra.