Hát a napom elég unalmasan telt, nem volt semmi extra sem, csak halálra untam maga. Aztán este az én idióta barátom eldöntötte, hogy a munkacsoport elmegy együtt iszogatni. Mondani sem kell, hogy nem voltam túl boldog az ötlettől, de hát van aminek nem lehet nemet mondani.
- Menjünk be ide is inni. - Jelentette be az idióta, miután az első kocsma bezárt.
- Én ezt nagyon nem tartom jó ötletnek. - Jegyzem meg, de csak mellékesen, egyáltalán nem számítok rá, hogy hallgatni is fog rám.
- Ne legyél már ilyen, gyere. Jó lesz. - Majdnem megforgatom a szemem, de ráharapok a nyelvemre, mielőtt megszólalnék.
"Csak mert nem rúgathatom még ki magam." Döntöm el és egy erőltetett mosollyal válaszolok.
- Megyek, megyek. - Mondom, erre ez a barom úgy hátba vág, hogy majdnem elhasalok. Már éppen elindulnék, mikor is megcsippan a telefonom, mire kiveszem és megnézem az üzenetet.
"Nem akarod megölni?"
Hirtelen felkapom a fejem és körbe nézek, mintha itt lenne, akit keresek. Tudom, hogy ez nem így szokott lenni, de... Ekkor megpillantom őt. A csapatom után nézek, majd a kis utcába, ahol a fogdokit láttam.
"A picsába." Harapok az ajkamba, majd ökölbe szorítom a kezeim és veszek egy mély levegőt. "Üsse kavics ki a francot érdekel!" Döntöm el és elrohanok a kis utcába.
- Hé! Doktor! - Kiáltom el magam, amivel elérem, hogy a férfi megálljon és felém nézzen.
- Jó esetét! - Mosolyog rám.
- Neked is jó estét! Mi járatban vagy erre? - Kérdezem, mély levegőket véve.
- Esti séta. Te? - Tudakolja, én pedig visszanézek a fő utca felé.
- Ömm... A munkatársaimmal iszogattunk, de meguntam. - Vonom meg a vállam.
- Értem, akkor menjünk együtt haza? - Billenti oldalra a fejét, én pedig bólogatni kezdek. Így indulunk el kellemesen beszélgetve vissza a goshiwonba.
"Rossz előérzetem van..." Ráz ki hirtelen a hideg és megint csipogni kezd a telefonom. "Tudtam, mit akar? Mindegy, ha nem figyelek majd leteszi." Döntöm el, mikor meglátom a szociális kötelezettségem nevét.
- Valaki írt neked? - A kérdésre felkapom a fejem, és mivel már nem tudom eltitkolni a dolgot így biccentek egyet és megnézem mit írt a csaj. Viszont a szemem tágra nyílik mikor meglátom a hívást követő üzeneteket. - Baj van?
- Elég nagy! - Jelentem ki és mivel már itt vagyunk a goshiwon tövében elindulok fel az emeletre. - Bocsi ezt el kell intéznem! Később találkozunk! - Intek egyet és olyan gyorsan megyek fel az emeletre, mint még soha. - Ji Eun. Ji Eun. - Mondom, talán egy kicsit hangosabban is, mint kellene, ahogy a közös konyhába sietek, ahol a lakótársaim között megtalálom a szociális kötelezettségemet.
- Miért nem vetted fel? - Vágja hozzám a kérdést a lány.
- Elfoglalt voltam, bocsáss meg. - Fogom meg a kezét és már el is kezdem húzni kifelé a konyhából. - Gyere lekísérlek. - Mondom és mielőtt bármit válaszolhatna levezetem egyenesen az utcára. Ezzel viszont azt értem el, hogy bemorcizta magát. - Minden rendben? Zaklatottnak tűnsz.
- Én csak aggódtam érted, annyira furcsa vagy mióta itt laksz. - Mondja, de mikor közelebb lépek hozzá, hogy a vállára tegyem a kezem ő ellép tőlem. - Ne gyere közelebb! - Kiáltja és el is fordul tőle. - Egyedül is haza találok. - Morogja és el is indul.
- Abban biztos vagyok. Jó éjt Ji Eun. - Jegyzem meg még hangosan, majd a zsebembe nyúlok és rászorítok a mestertárgyamra.
"Amikor haza ér találkozik álmai férfijával, a férfival, aki már évek óta rá vár és a történetük innentől már csak felfelé fog ívelni." Nézek kedves mosollyal az arcomon a lány után, majd visszamegyek a goshiwonba.
STAI LEGGENDO
Gyilkos író
Fanfiction"- Ajj, templomi diakónus vagyok. Nehezen hazudok. Nem akartam elmondani, de a szoba egyik korábbi lakosa öngyilkos lett. - Magyarázza a hölgy arcán kellemetlen mosollyal, mit sem sejtve arról, hogy nemtörődöm arcom mögött, én éppen egy lelkesedési...
