Gyilkos író

1. Érkezés Szöulba

A nevem Joon Jong Woo és a történetem pont ugyanúgy kezdődik mint minden a vidékről a nagyvárosba költöző idiótáé. Egy dugig tömött, fullasztóan meleg buszon. Ám, míg egyesek szerencsések addig mások nagyon nem azok. A nagyvárosba költözők nagy része az utóbbi kategóriába tartozik.

Abból kiindulva, hogy a busz oldala hogy ki van kopva egy tökéletes könyök alakjában az ablak mellett, nem nehéz következtetni rá, hogy nem én vagyok az első, aki az állát támasztva bámul ki a kicsit koszos ablakon. A táj elrohan mellettünk és a megszokott falu helyett házak sokasága vesz körbe.

- Szabad lesz? - Szólít meg egy mosolygós lány, aki fél kézzel a füle mögé teszi a haját, így viszont mindenkinek látható módon mutogatja a mesterségcímerét, ami egy egyszerű kis virág. Úgyhogy a lánynak biztos valami természettel kapcsolatos foglalkozása van.

- Persze. - Biccentek és visszafordulok az ablakomhoz. A lány mellettem valószínűleg egy azon fiatalok közül, akik nem foglalkoznak a mesterségcímerekkel, a fiatal lányok többség elszokta valami karkötővel takarni, hogy ne befolyásolja a potenciális párjukat, hogy a lány milyen mesterséget hivatott követni.

Viszont nincs mit tenni. Mióta ember él a földön a mesterségcímerek is itt vannak. Minden ember bal csuklóján van egy fekete jel, ami úgymond iránytűként szolgál a jövőbeli szakmája felé. Például, ha egy virágod van, akkor a természettel fogsz foglalkozni, lehetsz mondjuk állattenyésztő, virágkötő, kertrendező, de akár túravezető is. Ha mondjuk egy kereszted van egy körben, akkor valamilyen orvos leszel, ebbe a körbe a biológustól az állatorvoson át az agysebészen keresztül, a kísérleti fizikusig minden beletartozik. De mondjuk, ha egy jelvény van a csuklódon akkor valamilyen hatósági személy leszel, tűzoltó, rendőr, katona, vagy ilyenek.

Persze a mesterségcímer nem feltétlen egyenes jelzés. Például, két nagyon híres személy Adolf Hitler és II. János Pál pápa csuklóján is mikrofon volt, ami alapjában azt jelenti, hogy valami nagy befolyással járó szakmája van az embernek, de mégis ez a két személy nem lehetne egymástól távolabb, úgyhogy joggal lehet mondani, hogy ez csak egy mankó, ha nem tudsz hova elindulni, és az iskolákban is így szokták kezelni. Azonban nem mindig hasznos ez a mankó, mondjuk például, ha valaki olyan piszok szerencsétlen, mint én és a csuklóján egy könyv van, ami az egyik legnagyobb gyűjtő mesterségcímer és bármilyen foglalkozás alá tartozhat, amiben írni kell egy kicsit is, az ügyvédtől kezdve a tanáron át, a graffiti rajzolóig.

Én speciel író vagyok, vagyis annak készülök, egyelőre meg kell elégednem a cikkírással és a rendezvény reklámozással, de hát valamiből meg kell élnie az embernek. Főleg, ha nem akarja mindenki orrára kötni, hogy megvan a mestertárgya.

A mestertárgyak is olyan ősi dolgok, mint a mesterségcímerek, de ezek a címerekkel ellentétben nem az ember munkájához, hanem az ember képességéhez kapcsolódnak. Mindenkiben benne van a potenciál, hogy megtalálja a mestertárgyát és megszerezze a képességét, bár ezek a képességek általában ártalmatlan dolgok szoktak lenni. Mondjuk van egy olyan ember, akinek mikrofon a mesterségcímere, ezért elmegy színésznek tanulni, megtalálja a mestertárgyát, ami egy kitűző az első forgatásáról, ezután, ha a mestertárgyat magánál hordja akkor képes kedve szerint megváltoztatni a hangmagasságát. Vagy egy ügyvéd esetében, akinek egy könyv a címere, neki egy szép toll a tárgya, amivel az első nyertes ügyét aláírta és teszem azt ezután tudja, hogy az ügyfele mikor hazudik neki. Szóval határ a csillagos ég.

Az én esetemben a csuklómon a könyv mesterségcímer díszeleg, azt tudni kell a könyvesekről, ahogy a címerünk alá tartozókat hívják, hogy nagyon ritka, hogy megtalálják a mestertárgyuk, vagy ha meg is találják, inkább idősebb korban sikerül. Én viszont már akkor megszereztem a mestertárgyam, mikor még a kötelező katonai szolgálatomat töltöttem. A tárgy pedig azóta is mindig velem jön, akárhova megyek.

- Szöul autóbusz pályaudvar! - Hallom meg a gépi hangot és mikor megáll a busz leszállok róla. Meleg van és nagy a tömeg, már utálom ezt a helyet. Mégis igyekszem megtartani a nyugalmam és kiveszem a csomagtartóból a bőröndöm, mikor is nekem jön valaki és nagyot reccsen valami a bőröndben. Én azonnal letérdelek, hogy megnézzem mi történt, viszont mikor kinyitom a táskát és megnézem a laptopom érzem, hogy felmegy bennem a pumpa és ökölbe kell szorítanom a kezem, hogy ne nyúljak a mestertárgyamért.

"Nyugalom! Megfogadtad, hogy nem nyírsz ki senkit az első napodon!" Szidom le magam, majd fújok egyet és elteszem a laptopot. Ki kell szellőztetnem a fejem, így elindulok egy irányba, ahol meglátok egy fagylalt árust, így el is döntöm, hogy egy kis boldogsághormon nem fog ártani. Miután megvettem a fagyit leülök egy padra és kiveszem a jegyzetfüzetem, majd előveszem a saját kézzel faragott tollamat, az én mestertárgyamat. Fejre állítom, hogy lefolyjon a tinta, majd mikor eltüntettem a fagyi végét is leveszem a kupakot és kinyitva jegyzetfüzetet írni kezdek.

A városba érkező fiú szomorúságában megette fagylaltját. Bár el volt keseredve a remény tovább élt benne, hiszen napja ezután már csak jó szerencsével volt telve.

Fejezem be és csukom be a jegyzetfüzetet, majd teszem el a tollammal egyetemben és megint nyakamba veszem a várost. Kíváncsian nézelődök, ahogy az utcákon haladok. Mikor is meglátok egy szerencsekereket. Amint közelebb érek észreveszem, hogy a főnyeremény egy laptop, hát még szép, hogy bepróbálkozom. Természetesen, amilyen az én formám az első négy alkalommal csak kulcstartót nyerek, ám az ötödik alkalommal eltalálom a vékony sávot, ami azt jelenti, hogy megnyertem a főnyereményt. Így új laptopommal a kézben bemegyek egy centrumba, hogy keressek egy informatikai üzletet. Hamarosan bele is botlok egy üzletbe.

- Tudna segíteni uram? - Kérdezem, mire a férfi kiegyenesedik és rám néz.

- Mi kellene? - Én már meg sem lepődöm a hangnemen, a szerelők mind ilyenek.

- Át tudná tenni az adataimat erről a gépről, erre a gépre? - Kérdezem elé téve a két laptopot. A férfi pár pillanatig elgondolkodva nézi a készülékeket, majd biccent egyet.

- Persze, egy óra és meg vagyok, ha visszajön érte és készpénzzel fizet tudok kedvezményt adni. - Én természetesen azonnal belemegyek az üzletbe. Az elkövetkező egy órát pedig a város ezen részének felfedezésével töltöm. Csak hogy tudjam mi merre van. Mikor visszamegyek a gépemért meglepetten tapasztalom, hogy a roncsomtól még meg is tudok szabadulni a férfi megvette tőlem alkatrésznek.

Az üzlet után úgy döntök, hogy körbenézek Szöulban. Tudni akarom hol kell dolgoznom az elkövetkező egy hónapban, amíg nem tudok kezdeni az írói állásomban. Erre az időre ugyanis az egyik volt iskolatársam cégénél fogok dolgozni, úgyhogy tudnom kellene mi merre van, mi van a környéken, ha véletlen felbukkanna munka közben a szociális kötelezettségem, akarom mondani barátnőm.

Végül három órás séta után rendesen fel tudom fedezni a terepet, így beülök egy étterembe ebédelni. Megnézem a telefonom is, hála az égnek Min Ji Eun, a barátnőm nem akart zargatni.

"Egy gonddal kevesebb, majd ha szereztem szállást írok neki." Döntöm el és kezdek el böngészni az albérletek között. Nem is nézem milyen szobák vannak egyetlen egy dolgot figyelek, minél olcsóbb legyen.

- Bingó! - Mosolyodok el, mikor megtalálom a legolcsóbb szállást és azonnal telefonálok is.

- Igen, tessék. Éden Goshiwon. - Hallok meg egy női hangot.

- Jó napot. Érdeklődnék, hogy megvan-e még a szabad szobájuk? - Kérdezem.

- Igen, igen. - Kapom meg azonnal a választ.

- Tökéletes, még ma szeretném megnézni. - Mondom elmosolyodva.