Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Megmutatta, hogyan kell kick-boxolni, és azt is, hogyan kell megküzdeni Techno bácsival. – mondta Tommy büszkén, és kinyújtotta karjait. – Nagyon szórakoztató nagypapának tűnik. – mondta George, akit nagyon mulatott az előtte álló kisgyerek feltűnő hőspózai. – Ő – firkantott számokat a matematikai munkalapjára Tommy –, nekem is mesél. "Hallottam, hogy szeret történeteket mesélni" - emlékezett vissza George, amikor Wilbur és Techno megemlítette. "Mit mesélt?" "Tudom, hogy hamisak, de apa hisz nekik. Azt mondta, "bizonyítékai" vannak." Tommy levegőben idézett: "Mit jelent ez a szó, George?" – Bizonyítékot jelent. – Akkor mit jelent a „bizonyíték" szó? Tommy felvonta a szemöldökét. "Nem fontos." George elmosolyodott. – Kész vagyok a feladatlapjaimmal, de éhes vagyok. Tommy egymásra rakta a papírjait, és egy kis mappába tette őket. – Megehetem korán az ebédet? George nem látott ebben problémát. – Gondolom, ugyan, gyerünk. Lementek a konyhába, és George felmelegítette Tommy ebédjét. Talált egy másik dobozt is ugyanabból az ételből, a következővel: "George, ha valaha éhes leszel". cetlire írva. Fel is melegítette, és mindketten együtt ettek. – Apám zenél, miközben eszünk. Tommy egy polchoz intett, ahol bluetooth hangszóró, lemezek és kazetták voltak. – Tudsz játszani Bruno Marsot? George beleegyezett, megpróbálta csatlakoztatni a mobiltelefonját a hangszóróhoz, és néhány sikertelen próbálkozás után sikerült Bruno Marsot lejátszania rajta. Tommy a falatok között dobolt az asztalon, amit George mulatságosnak talált. Tipikus gyerek volt. – Eltelt már egy óra? – Még nem – nézte George a telefonját, hogy mennyi az idő –, még tizenöt perc. "Az idő szívás. Olyan lassan megy." Tommy keresztbe fonta a karját. George még soha nem értett egyet hatéves gyerekkel. – Ennyire hiányzik anyukád és apád? "Nem." Tommy válaszolt, George pedig majdnem kiköpte az ételt nevetve: – Úgy értem, nagyon hiányoznak, de apát rá akartam venni egy új játékra, ha visszatér, ennyi. Tommy befejezte az evést, George pedig megmosta a kanalaikat, és kidobta az ételes dobozokat. Tommy azt mondta George-nak, hogy játszani fog a Minecrafton, és újra felhívja Tubbót, és George-nak megengedték, hogy tévét nézzen a nappaliban, ha akar. George nagyon mulatságosnak találta azt a tényt, hogy Tommy vezényelte őt, nagyon furcsa gyerek volt. Úgy döntött, hogy mindenesetre felmegy Tommyval az emeletre, így amikor Wilbur és Niki visszajönnek, nem fog úgy tűnni , mintha hanyag lett volna, és egyedül hagyta volna Tommyt. A házban megszólalt a csengő, és Tommy közölte Tubbóval, hogy visszajön, mielőtt lenémította magát, és lerohant az ajtóhoz. A második zárat nem tudta elérni, ezért intett George-nak, hogy siessen és nyissa ki neki. Wilbur és Niki az ajtóban állt, Techno pedig kivonult a felhajtóról. Niki megölelte Tommyt: – Jól érezted magad? "Igen." Tommy azt mondta neki: "Szeretem George-ot. Minecraftot játszik." Niki büszkén nézett George-ra: – Örülök, hogy jól szórakoztál, Tommy. Beleszimatolt a levegőbe a házban: – Feltételezem, hogy akkor már ettél? Az jó. "Igen, jóllaktam, mama," fordult Tommy az apjához. "Hol van a nagypapa? Még mindig a kocsiban van?" Wilbur letérdelt a fia mellé. "Valójában a nagypapa egyelőre a kórházban fog maradni, Tom." "Miért? Elfelejtett almát enni? Anya azt mondta, hogy távol tartják az orvost." Niki halványan mosolygott a fiára: "Nem Tommy, egyelőre csak az orvossal kell lennie, de ismered őt, erős. Hamarosan újra hazatér, hogy veled játsszon." "Rendben!" Tommy felkiáltott: "Ha vissza fog jönni, akkor rendben van." Ő és az anyja a hálószobája felé sétáltak, miközben Niki ellenőrizni akarta az elvégzett munkáját. Wilbur számlákat tartott a kezében George-hoz. George intett a pénzt: "Nem, nem. Kérlek, nem kell fizetned." Wilbur mindenesetre odaadta neki a pénzt: – Tartozunk vele. George habozva vette a pénzt, és zsebre vágta. – Apád jól van? Wilbur kifújta a levegőt a száján, és enyhén kifújta a feje búbját. "Nem tudjuk. Általában fizikailag képes és egészséges, de ez a semmiből jött. Azt mondta, mindig látta, hogy ez jön. bár ez az idő lejár." George kicsit elszomorodott, hogy az apja ilyet mondhatott: "Nem ígérhetek semmit, de remélem, hogy elmúlik, és minden rendben lesz vele." "Tudom, hogy tudod." – mondta Wilbur halkan. – Haza kellene indulnom. George azt mondta neki: "Meg akarom próbálni, hogy korán elvégezzem a munkát." Wilbur ismét megköszönte, hogy gondoskodott Tommyról, és búcsút intett neki, amikor kihajtott.
---
"Ki tudta, hogy jó leszel a gyerekekkel?" Dream nevetett. Éjszaka volt, és újra együtt telefonáltak. – Ez mit jelentsen? Tudod, van egy kishúgom. "Tudom." Dream elmosolyodott: "Csak nem számítottam erre, ez minden." – Nos, azt hiszem, öntől vártam, Mr. a gyerekek baseball edzője. George tréfásan gúnyolódott. Dream az ágyára zuhant, és üres tekintettel meredt a plafonra. – Azt hiszem, a gyerekek menők. – Azok, igen. George azt válaszolta, és szintén az ágyára rogyott: – Szóval mit csináltál ma? – Megint kimentem anyukámhoz, messze van, de azért hazautaztam. "Mit csináltál ott?" – kérdezte George. – Segítettem neki rendszerezni a könyveit. Annyi van neki, és hamarosan el akarja adni őket. Dream elmagyarázta, és megfordult, hogy az oldalára feküdjön. George a körmeivel játszott: "Ez jó módja annak, hogy pénzt keress." "Igen." Dream beleegyezett: – Hiányoztál, George. "Újra?" George megkérdezte: – Eltelt egy nap. – Igen, még mindig jó, hogy van kivel beszélgetni egy hosszú nap után. Dream beismerte. George beleegyezett, neki is hiányzott Dream. Azt kívánta, bárcsak úgy lóghatna vele, ahogy Wilburral és családjával lógott, könnyen megközelíthetően. Azt kívánta, bárcsak lenne mód, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, de a távolságuk eltér a szokásostól. – Dream – lehelte ki –, nekem is teljesen hiányoztál. Dream elmosolyodott, és újabb csöndbe sodorta őket. "Clay." – mondta egy idő után. "Mit?" – A nevem – mondta Dream –, Clay. George meglepődött. Elfelejtette, hogy soha nem tudta Dream valódi nevét. Annyira hozzászokott a becenévhez. – Még mindig hívhatlak Dreamnek? Dream felnevetett: "Persze, hogy igen," engedte meg. "Mindenesetre tetszik, ahogy mondod." George hízelgőnek érezte magát: "Köszönöm, Dream." Dream lehunyta a szemét, és elképzelt egy világot, amelyben az idő lehetőséget adott nekik. Dream végre elfogadta, hogy ezeken a hívásokon, beszélgetéseken, George-al való kis oda-vissza tartáson keresztül is beleszeretett. Fura volt, de ott volt. Amikor végre alkalma nyílik találkozni George-gal, elkerülhetetlenül késő lenne. Az idő már fogyna. Dream tudta, hogyan kell elfogadni az érzéseit. Soha nem nyomott el vagy tagadott semmit, amit korábban érzett. Könnyű volt elfogadni George iránti érzelmeit, de elfogadni azt a tényt, hogy még ha George viszonozza is az érzéseit, ez soha nem fog sikerülni, ez volt a legnehezebb dolog, amit valaha is megpróbált megtenni egész életében. Csak, ahogy az emberek mondják, rossz időzítés volt. Dühös volt az időre. Úgy akarta megkínozni, ahogy az megkínozta őt. Meg akarta kérdezni az univerzumot, hogy miért adta meg neki a valaha volt legjobb dolgot, csak azért, hogy minden esélyt megragadjon tőle. Jó éjszakát mondott George-nak, hogy ne kelljen hallania azt a hangot, amelybe beleszeretett, miközben a gondolatait abszolút és teljes fájdalom tölti el. Egy dolgot kívánt, bárcsak soha ne kelljen sóvárognia: George iránti érzései megkönnyebbülését. George összezavarodott Dream hirtelen távozása miatt. Nem bírta tovább nem hallani a hangját. Mindketten a saját ágyukban feküdtek a maguk idejében, ugyanannak a háznak ugyanabban a szobájában, de olyan távol. Mindezt úgy, hogy a szél gúnyosan fújja a George hátsó udvarából nyíló egyetlen szárat. Ez a virág 1970-től fiatalon és gyönyörűen túlélhette, de az Idő nem várhatta meg Dreamet.
