második

1.5K 195 26
                                    

Szerencsére vagy nem szerencsére, de nem láttam sehol a srácokat a tánctér felé közeledve. Remélem azért nem hagytak itt, mert annyi alkohol volt már a szervezetemben, hogy nem jutottam volna haza egyedül épségben. Hirtelen a metró és a villamos száma sem jutott eszembe, amivel napi szinten közlekedek. Az még megvolt, hogy a negyedik emeleten lakok, de másra nem igazán tudtam visszaemlékezni. Jimin megfogta a kezemet és maga után kezdett húzni a tömegben. Hirtelen annyian lettek, hogy sehol sem lehetett normálisan elférni. Ha öten nem könyököltek belém és hárman nem tapostak meg, akkor senki sem. Nem kifejezetten örültem annak, hogy a tömeg konkrétan közepén álltunk meg, de akkor sem tudtam volna mit tenni ellene, ha akartam volna. A táncoló emberek teljesen a velem szemben álló szürke hajúnak nyomtak, így elkerülhetetlen volt, hogy érintkezzünk. Alig pár centi volt Jimin és az én arcom között, nekem pedig ismét bizseregni kezdtek a végtagjaim. Nyelnem kellett egy nagyot, főleg miután az alig pár órája megismert fiú a mellkasomra simított.

- Ha nem a legénybúcsúdon lennél, akkor már régen rád mozdultam volna - mondta egészen közel hajolva hozzám, a zenét is túlkiabálva. Ajkai súrolták a bőrömet, amitől muszáj voltam beszívni egy jó nagy adag levegőt.

- Ha nem a legénybúcsúmon lennék, akkor már régen hagytam volna, hogy rám mozdulj - válaszoltam gondolkozás nélkül, mire Jimin vigyorogva elhajolt tőlem. Pontosan ezt akarta hallani, mi?

A következő pillanatban összekulcsolta a kezeit a tarkómnál és behunyt szemekkel rázni kezdte a csípőjét a most induló szám ritmusára. Kiszáradtam, szédülni kezdtem és egyszerűen nem tudtam elnézni a szürke hajúról. Annyira szexi volt. Alsó ajkamat harapdáltam, mert így akartam valamilyen szinten visszarázni magamat a valóságba, ugyanis Jiminnek sikerült teljesen elvarázsolnia. Pedig csak táncolt. A helyzeten nem segített, hogy egyre közelebb kerültünk egymáshoz a nagy tömegnek köszönhetően. Amikor teljesen egymásnak simultunk, még a vér is megfagyott az ereimben. Legszívesebben most azonnal elhagytam volna a bárt és hazamentem volna Daeyonhoz, elvégre három nap múlva esküvő. A testem még sem volt hajlandó szót fogadni nekem, sőt pontosan az ellentétét csinálta annak, ami ésszerű lett volna. A velem szemben álló derekára simítottam és közelebb vontam magamhoz, amit az idősebb egy elégedett mosollyal díjazott. Nagyon régen éreztem már ezt az intenzív érzést, ami most megfogalmazódott bennem. Határozottan vonzódtam a szürke hajúhoz, közelebb és közelebb akartam kerülni hozzá. Arra vágytam, hogy minden apró porcikánk egymáshoz simuljon. Jimin a vállamra döntötte a fejét és abbahagyta a táncot, majd nyomott egy puszit a nyakamra. Nyeltem egy nagyot és a tőlem kapott póló anyagába kapaszkodtam, miközben hagytam, hogy a szürke hajú puszilgassa, illetve csókolja a bőrömet. Sikerült rendesen felizgatnia, ezért el is toltam magamtól, mert nem akartam egy meleg bárban álló farokkal mászkálni.

- Annyira jól nézel ki - mondta a fülemhez hajolva, szerintem szándékosan odafigyelve arra, hogy ajkai ismét hozzáérjenek a bőrömhöz. Egész testemet átjárt a kellemes bizsergés, automatikusan be is hunytam a szemeimet. - Akarlak. Nagyon.

- Három... három nap múlva lesz az esküvőm - motyogtam nehezen forgó nyelvvel. Minden erőmmel azon voltam, hogy ellenálljak a sóvárgásnak, ami egyre csak erősödött bennem. - Nem szabad, Jimin.

- De te is akarsz engem - markolt rá farkamra a nadrágomon keresztül, minek következtében felnyögtem és befeszítettem az izmaimat. - Tudom, hogy pontosan annyira kívánsz engem, mint én téged. Állíts meg, ha nem szeretnéd, hogy megcsókoljalak.

Először csak az ujjaival simított végig az ajkaimon, utána viszont a szájával szüntette meg a közöttünk lévő távolságot. Csak egy hosszú szájra puszit adott, viszont mikor el akart hajolni tőlem, mohón utána hajoltam és megszüntettem a közöttünk kialakult távolságot. Másodjára szinte azonnal megmozdította az ajkait és nem olyan sokára nyelvét is használatba vette. Végignyalt a párnáimon, én pedig belementem abba, hogy elmélyítse a csókot. Komolyan mondom, hogy ez volt életem eddigi legjobb, legszenvedélyesebb és legizgatóbb smárolása. Nem gondoltam volna, hogy ezt nem a menyasszonyomtól, hanem egy idegen sráctól kapom, a legénybúcsúmon. Jiminnel tökéletes szinkronban mozgattuk ajkainkat, mintha nem ez lett volna az első alkalmunk. Arcára simítottam és úgy csókoltam tovább, közben másik kezemet a fenekére vezettem. A szürke hajú megszívta az ajkaimat és szándékosan hozzám dörgölte magát. Csak ámultam, amiért ilyen szintű magabiztosságot mutatott. Arról nem is beszélve, hogy kurva jól csókolt és tökéletesen bánt a nyelvével.

is she the one? ~ jikook | ✔Donde viven las historias. Descúbrelo ahora