is she the one? ~ jikook | ✔

nyolcadik

Másnap reggel hatalmas fejfájásra ébredtem. Az első utam a vécére vezetett, ahol kiadtam magamból a tegnap elfogyasztott whisky egy részét. Borzasztóan éreztem magam, szerintem egyszer sem voltam ennyire másnapos még. A délelőttöm nagy részét a vécékagyló előtti ücsörgéssel töltöttem. Nem bírtam abbahagyni a hányást, ezért már meg sem próbáltam kijönni a helyiségből. Jimint hamar felébresztettem, ezért egész végig mellettem volt és tartotta bennem a lelket. Eleinte folyadékot próbált belém erőltetni, viszont miután minden kijött belőlem, feladta, és inkább csak a hátamat simogatta és arra biztatott, hogy inkább most hányjak, mert akkor később már biztosan jobban leszek. Amíg én életem legborzasztóbb óráit éltem át, a telefonom felkerült töltőre és szembesülnöm kellett azzal, hogy anya tizenötször hívott, apa tízszer, Dayeon hatszor, és ha ez még nem lett volna éppen elég, ex jegyesem családja is jó pár alkalommal zaklatott az elmúlt fél napban. Fejem még jobban sajogni kezdett, amikor tudatosult bennem, hogy tegnap tényleg lemondtam a mai esküvőt. Eljöttem otthonról, miután csúnyán összevesztem Dayeonnal és abba a meleg bárba menekültem, ahol megismerkedtem Jiminnel. Seggrészegre ittam magam, utána viszont megjelent a szürke hajú és felcipelt a lakására. Lefeküdtünk egymással, most meg másnaposan szenvedek a vécékagyló szélébe kapaszkodva. Mindenki zaklat és mindenki szemében én leszek a bunkó faszkalap, aki az utolsó pillanatban hátrált meg. De ha egyszerűen nem szeretem Dayeont, hogyan mehetnék hozzá? Ne csak magamnak hazudjak, hanem a nőnek és mindenki másnak is? Nem fogom hazugságban leélni az életemet, bármennyire irigylésre méltó egy leutánozhatatlan és méregdrága esküvő.

- Azt hiszem most már jól leszek – tápászkodtam fel a földről, majd a mosdókagylóhoz kullogtam, hogy kiöblítsem a számat. Gyorsan megmostam a fogaimat, majd a nappaliba mentem és elterültem a kanapén.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire másnapos leszel – sóhajtott fel az idősebb, mikor leült mellém a kanapéra.

- Hát én sem – nevettem fel hangosan. – Szerinted fel kellene hívnom a szüleimet? Legalább nekik meg kellene magyaráznom, hogy miért mondtam le az esküvőt.

- Akkor hívd fel őket – bólintott. – Idehozzam a telód?

- Aha, légyszi.

Jimin eltűnt, de pár másodperc múlva ismét megjelent, aztán átnyújtotta nekem a mobilomat. Ragaszkodtam ahhoz, hogy mellettem maradjon, mert egyedül nem lettem volna képes normálisan felvázolni a helyzetemet a szüleimnek. Előre tudtam, hogy anya kiabálva fogja felvenni a telefont, apa először megpróbálja lenyugtatni, de utána ő is nekem ugrik, aztán majd talán tíz perc után szóhoz jutok én is. Nem volt kedvem végighallgatni, hogy mekkora idióta vagyok, amiért egy ilyen lehetőséget elszalasztottam. Daeyonnál kedvesebb, őszintébb és rendesebb nőt soha nem fogok találni magam mellé, ha így folytatom, akkor egyedül fogok megöregedni, gyerekek és család nélkül. Ők nem ismerik a volt barátnőm igazi arcát, csak azt az énjét, amit mások előtt mutat.

- Szia, Jungkook – szólt bele anya a telefonba, túlságosan higgadtan.

- Szia – sóhajtottam fel. A mellettem ülőre pillantottam, aki biztatóan elmosolyodott, majd a kézfejemet kezdte óvatosan cirógatni. – Csak gondoltam felhívlak, mert sokszor kerestetek apával.

- Igen, mindketten aggódtunk érted. Hol vagy most? El tudsz jönni hozzánk?

- Itt vagyok az egyik... az egyik haveromnál – inogtam meg, ugyanis fogalmam sem volt, hogyan kellene szólítanom Jimint. Mert tulajdonképpen nem csak barátok vagyunk, de egy kapcsolatnál meg kevesebb van közöttünk. Kavarunk, de ezt nem mondhattam el a szüleimnek, elvégre csak tegnap mondtam le az esküvőmet. – Menjek el hozzátok? Miért?