09.16.
Huh ez is egy jó unalmas, ugyanakkor kaotikus hét volt. Betegen otthon lenni sokkal másabb, ha az ember legjobb baràtja, crusha és potenciális pasijelöltje vele van szintén betegen.
Hol is hagytam abba? Hétfőn Alfred igérgette, hogy majd àtcsempészi néha Gilbertet, de nem hittem volna, hogy olyan jól átcsempészi, hogy haza se megy.
Kedden délután jött át Gil és egészen màig (péntek reggelig) itt volt velem.
Egy àgyba aludtunk egész héten (!!!), ráadásul kettesben voltunk napközben és "tanultunk". De vegyük sorba a napokat.
Kedd
Gil àtjön délután. Nagyon zavarban voltam, hiszen betegen nem a legjobb formámat nyújtom, de ő sem nézett ki olyan remekül.
- Szia Mattie - hangja rekedtes volt és kicsit sexybb.
- Szia-szia Gil - bújtam be a takaró alá, ugyan is csak egy alsógatya volt rajtam.
Gil ledőlt mellém és lehúzta rólam a takarót.
- Hallottam beteg vagy és gondoltam meglátogatlak - bújt a takaró alà.
Méltatlankodva visszahúztam magamra a takarót.
- Te is beteg vagy?
- Igen, sajnos...- ajkaimra nézett - biztos....valahogy elkaptam tőled...
Elvörösödtem, ahogy eszembe jutott az a bizonyos csók és az utàna következő. Elkaptam a szemem és a falra bàmultam.
- Biztos...
Gil halkan nevetett és gyengéden visszafordította a fejem. A szemébe néztem és pàr percig egymás íriszeit bàmultuk, majd megszakította a köztünk lévő tàvolsàgot és megcsókolt.
- Giiil - toltam el gyorsan - mi van ha bejönnek a szüleim? Vagy Alfred?
- A szüleid nem érdekelnek - mormolta - Alfred pedig biztos tud rólunk...még...khm...óvszert is adott ahogy feljöttem....
Na ekkor vörösödtem el teljesen, mert hirtelen ràjöttem mikre célozgatott az ikrem egész eddig.
- O-oh - csak ennyit tudtam kinyögni, mielőtt újra megcsókolt volna.
Nem tudtam több észérvet felhozni, ezért visszacsókoltam. Abban a pillanatban belépett Alfred.
- Uuuuuuh - kapta elő a telefonját, mire gyorsan elhúzódtam Giltől.
- Alfred! - takartam el vöröslő arcom - kopogni!?
Alfred csak somolygott a bajsza alatt és kiment. Sóhajtottam és ledőltem Gil mellé.
- Bocsi....a tesóm igazi bunkó tud lenni....
- Semmi baj - mosolygott rám Gil - de...miért húzódtàl el?
- Sajnálom.....- sütöttem le a szemem - csak megijedtem...hogy apáék azok...
- Oh, persze....megértem
Gyorsan felpattantam, hogy kikerüljek a kínos beszélgetésből.
- Mindjárt jövök - és kiszaladtam
Szerda
Gil még mindig itt volt. Együtt voltunk egész nap, főleg aludtunk egymàs karjaiban, ettünk és sorozatoztunk. Tök jó, hogy amúgy azért jött àt, hogy tanuljunk...na mindegy. Néha kicsit kínos volt, mert megakart csókolni, de nem akartam kockàztatni, hogy apáék meglàtnak ezért mindig eltoltam magamtól. Szegény, làtszott rajta, hogy zavarja.
Csütörtök
Gil egyre többet ment át Alfredhoz és kevesebbet volt velem. Este megakartam kérdezni mi baja, de végül nem mertem és annyiban hagytam.
Péntek (vagy is ma)
Hajnalban keltem és néztem egy darabig, ahogy Gil alszik. Olyan aranyosan szuszog àlmában. Hozzàbújtam és automatikusan átölelt ő is.
- Gil? - suttogtam, mire csak egy horkantás volt a vàlasz - ébren vagy?
Kinyitotta a szemét és felém fordult.
- Igen baby? - hangja puhàbb volt mint valaha és azért na, még sosem hívott babynek - Mi a baj? Rosszat álmodtàl?
Vàlaszul csak közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Nem értette mi van, de visszacsókolt, majd elhúzta a fejét.
- Mattie? - nézett rám éberebben, kérdőjellel a tekintetében.
- Bocsi....én csak...- zavartan hajamba túrtam - nem akarlak elveszíteni...
Felült és ölébe húzott.
- Micsoda butaságokat beszélsz...miért veszítenél el?
- Hàt...- kezdtem tördelni a kezem, mint mindig amikor ideges vagyok- ugye...nekem ez lenne az első....ha egyáltalán...mi...vagyunk valami...és nem csak baràtok....
Megfogta a kezem, amitől abbahagytam a kéztördelést és szemébe néztem.
- Nyugi Mattie. Bármit mondasz, nem fogok ràd haragudni. Szóval nyugodj meg, és kezd újra a mondatot
Lassan kifújtam a levegőt és újra beszélni kezdtem.
- Ugye...múltkor megcsókoltál és én nagyon-nagyon örülök neki, hogy bejövök neked...de szeretnék valami...komolyabbat - sóhajtottam és oldalra néztem - így olyan, mintha nem is akarnàl csak...tudod...egy kicsit jàtszani akarsz velem...
- Mattie, sosem jàtszanék veled - fogta meg a kezem újra - ha szeretnéd...elmehetnék randizni jövő héten, amikor meggyógyulunk mindketten.
Visszafordította a fejem és meg akart csókolni, de elhúztam a fejem.
- A másik...nekem ez túl gyors...még sosem volt senkim és még alig ismerjük egymàst pár hete
- Mattiiiiiee - nézett ràm kiskutya szemekkel - hidd el, nem csak játszok veled. Komolyan gondolom ezt....
- Nehéz elhinnem, ha csak mondod, de semmit nem teszel, hogy bebizonyítsad
- Most mondtam, hogy elviszlek randizni! - emelte meg a hangját, de azonnal le is halkította újra - nem tudom mit tegyek, hogy bebizonyítsam...és szeretnélek csókolni...
Erre nem tudtam mit mondjak, mert igazából én sem tudom, hogy bizonyítson, ezért csak némàn bàmultam a falat vàlasz nélkül hagyva. Gil egy idő utàn letolt magáról és kiment és azóta nem is làttam....most délutàn van, màr elég jól érzem magam, hogy hétfőn suliba menjek, de nem tudom mit mondjak neki ott....majd még a hétvégén ki kell találnom
Huh azt hittem ezen a pénteken már nem fog történni semmi, erre írt nekem egy osztàlytársam Máximo.
Valami veszekedést emlegetett az iskolàban, meg hogy róla puskàztam és még is őt büntették meg, amit nem igazán értettem, de hamar kiderült, hogy azt hitte az ikrem vagyok. Miutàn kiderült ez a félreértés, bocsànatot kért és nekiàlltunk ismerkedni normàlisan. Beszéltünk a suliról, családról, Gilről (mint kiderült, ők nagyon jó baràtok, szinte testvérek), mindenről ami eszünkbe jutott. Gilen kívül még sosem éreztem magam ilyen jól senkivel. Gillel kapcsolatban is kértem tanàcsot, hàtha ő jobban tudja mit tegyek. Megmondta, hogy Gilnek màr volt kapcsolata és màr nem szűz, szóval lehet nekem gyorsnak tűnik amit csinàl, de neki ez a normális. Meg azt is mondta, hogy ezt inkább Gillel beszéljem meg hétfőn. Hát remélem megtudom majd beszélni vele, anélkül hogy zavarba jönnék és elbújnék vagy közbejönne valami.....de legalább szereztem egy remek barátot.
-----------------------------------------------------------
Szeptember tizenhatodika
Kedves, drága naplóm
MATTIE OLYAN JÓL NÉZ KI
Köszönöm.
Ugyanakkor MATTIE EGY IDIÓTA
A héten nàluk voltam, miutàn mind a ketten megbetegedtünk és az ikre volt olyan rendes, hogy átvitt (cserébe kapott pár képet Ivanról)
Minden jól ment, egész addig amíg meg nem akartam csókolni. Gondoltam " Miért ne úgy is megvolt az első a hétvégén " de ő eltolt magàtól és azt mondta, fél hogy a szülei meglàtjàk vagy az ikre.
Well az ikre azzal a mondattal (és egy doboz óvszerrel) küldött fel, hogy "halkan csinàljátok" és ezt el is mondtam Mattienak, aki azonnal elpirult. Újra megcsókoltam hàt és most viszonozta is a csókot, de valaki benyitott és eltolt azonnal. Az a valaki Alfred volt, akire úgy néztem mintha a pillantàsommal meg akarnàm ölni.
- Alfred! - kiàltott rá Mattie, mire Afred azonnal eltakarodott.
Kicsit azért megbántott, hogy azonnal ellökött és ez az érzés másnapra sem tűnt el, ugyan is sosem hagyta, hogy megcsókoljam. SOHA. Pedig kettesben voltunk és csinálhattunk volna bármit....persze mind a ketten kb a halàlunkon voltunk a gyógyszerek meg a betegség miatt, folyamatosan aludtunk és csak enni keltünk fel. Csütörtökön Alfred is otthon volt és ezért inkább őt zaklattam, amíg Mattieke pihent. Sajnos ő rosszabbul volt mint én, de péntekre màr ő is jobban volt és sajnos haza kellett mennem. Pénteken hajnalban arra keltem, hogy Mattie szólongat. Rögtön gondoltam, hogy van valami ezért felkeltem és szemébe néztem
- Mi az baby? - vettem elő a legmegnyugtatóbb hangom - rosszat àlmodtàl?
Mattie nem vàlaszolt semmit csak magàhoz rántott és megcsókolt. Összezavarodva vàltam el tőle a csók utàn.
- Ez mi volt? - néztem rà.
- Hàt...csak gondoltam...nem akarlak elveszíteni....
Magamhoz öleltem jobban és fülébe súgtam
- Mattie...nem fogsz elveszíteni...egyàltalán miért gondolod ezt?
- H-hát - kezdte remegő hangon és tördelni kezdte kezeit - ugye...te..meg én...nekem te vagy....az első...ha egyáltalán...vagyunk valamik...
Gyorsan megàlítottam a beszédben, azzal hogy megfogtam a kezeit és puszit nyomtam ràjuk.
- Semmi baj, nyugodj meg. Bármit mondasz, nem fogok rád haragudni. Kezd újra.
Aprót sóhajtott és újrakezdte, gondosan kerülve a szemkontaktust.
- Szóval...én nem akarok a jàtékszered lenni, nem akarom hogy csókolgass, de közbe csak a barátodként kezelj. Szeretnék...több lenni
- Mattie, sosem kezelnélek úgy mint egy játékszert. Fontos vagy nekem. Ha akarod elmehetnénk egy randira jövő héten, amint jobban leszel.
Megsimítottam az arcàt és épp megakartam puszilni, de elhúzódott.
- Az mind szép és jó, hogy ezt mondod de nekem az kéne, hogy be is bizonyítsd...
Szóval ekkor telt be nálam a pohár. Nagyon szeretem, imádom Mattiet, ő az én kis juharszirupfiúkám, de néha nagyon kis butus tud lenni.
- Mattie, hogy bizonyítsam be!? - szólaltam meg kicsit ingerültebben a kelleténél.
Mattie nem vàlaszolt semmit csak nekiàllt bámulni a falat. Egy ideig vártam a válaszára, de amikor láttam, hogy nem fog mondani semmit, fogtam magam és ott hagytam. Àtmentem Alfredhoz és mellébújtam inkább, reggelig még aludtam aztán hazavittek a szüleik. Holnap elmegyek lógni pár haverommal és remélem hétfőig kitisztul a fejem annyira, hogy ezt normálisan meg tudjam beszélni Mattievel. Addig is au revoir napló
(Hey~
Remélem tetszik nektek ez a story (◞‸◟ㆀ) ha észrevesztek valami hibát, szóljatok nyugodtan, nem harapok)
