afterlife

chapter 2

DREW

Teljes szívből gyűlöltem a péntek estéket.

A szokásos törzsvendégeimet felváltották a város látogató idióta turistacsapotok, akik a netről keresték ki a város legmenőbb szórakozóhelyeit a hétvégére. Az Afterlife már a nyitása előtt is nagy visszhangot keltett a médiában, így akaratlanul is felhalmozódott az érdeklődés a bár felé. Természetesen, a bevétel megnövekedése miatt hülye lettem volna panaszkodni, de az emberek egyszerűen fájdalmasan és kegyetlenül bugyuták.

A tömeg a percek elteltével egyre csak gyűlt, a pult előtt pedig már egy végtelen hosszúságú sor kezdett kialakulni. Ennek végsősorban mégis csak örültem. Megérte az a megannyi befektetett energia.

Hogy kisegítsek az alkalmazottaimon, kérés nélkül keveredtem be én is a pult mögé. A rendeléseket pörgősen bekoppintottam a gépünkbe, hogy aztán a mellettem álló agyalágyult lássa mégis miért vettem fel. Hogy dolgozzon.

Sajnos ahogy a vendégek száma nőtt, úgy kellett újabb és újabb betanítatlan újoncot felvennem a gárdába, akik csak a rettentően jó borravaló miatt jelentkeztek ide. Azonban néha napján kénytelen voltam párnak letörni a szarvát, a szar munkáért ugyan nem járt nekik semmi. Maximum egy baráti kirúgás.

— Hátra megyek — szóltam a mellettem álló csajnak, ezzel jelezve, hogy vegye át a helyemet és térjen vissza az eredeti munkájához.

Kapkodva próbáltam meg lekötni a derekam körüli ruhadarabot, ami eddig megvédte a nadrágomat a ráfröccsenő alkoholtól.

Az elején jó ötletnek tűnt felhúzni ezt a helyet a semmiből. A nagyapám rám hagyott pénzét nem akartam félretenni, hogy aztán elfeledkezzek róla és csak a halálom után találják meg egy dobozban az ágyam alatt. Így inkább körbe néztem a város eladó telkei között és belenyúltam a jackpotba. Életemben egyszer valahogy sikerült kifognom a szerencsét és szó szerint beletenyerelni az aranyvödörbe. Marketinggel foglalkoztam az egyetemen, így akaratlanul is olyan profilt húztam a hely köré, ami nem csak a helyieknek fogta meg a szemét, de már más kontinensről is csalogatta ide az embereket.

Még az indulás elején, valami nevenincs celeb megosztotta az Instagram oldalán, ami még jobban felcsődítette a birkanyájat, és mindannyian tudjuk az pontosan hova fajult.

A fülsüketítő zene lassacskán alábbhagyott, ahogy a hátsó részben az irodám felé igyekeztem. Már egy jó ideje futott a hely, így nem voltam mindig jelen. Havonta párszor tüzetesebben belenéztem a papírokba csak, hogy lássam mégis mi hogyan megy. Mit ne mondjak, siralmasan haladt minden, ha nem voltam ott, hogy az asztalra csapjak. Az úgy nevezett helyettesem képtelen volt rendet tartani az alkalmazottak között, akik így bármilyen koordináció nélkül fejeltek bele a dolgokba. Mint egy csapat eszét vesztett birka, esküszöm.

Ezekből tanulva feljegyeztem magamnak, hogy rúgjam ki a helyettesem minél hamarabb, hogy aztán találjak valakit, akinek nem kell mindennap elmondani mégis hogyan kéne vezetni egy csapat agyhalott egyetemistát, akik egyedül csak a jó fizetés miatt vannak itt. A nő ki is lett rúgva, viszont mást még nem találtam helyette, így az alig itt töltött időből lett az, hogy már majdnem beköltöztem az irodám egyik sarkába.

A pultosaim meglepően tudták tartani a lépést. Mindig rendet tudtak tartani, annak ellenére is, hogy a káoszt érezni lehetett a levegőben, ha megindult a vendégsereg. Velük sokszor beszélgettek már el volt, hogy ez szemtől szembe történt meg, máskor egy kicsit erélyesebb emailben találtam meg őket. De megértették, amit akartam. A vendégek bizony csak akkor jönnek vissza, ha a kiszolgálás gond nélkül zajlik le. Ezzel nem csak a saját maguk zsebébe kereshetnek több pénzt, az enyémbe is jelentősen több jut.