afterlife

chapter 6

DREW

Nem gondoltam igazán, hogy a csaj ilyen könnyedén fog nekem igent mondani. Egy próbát azért bőven megért. Szegény annyira elveszettnek tűnt, amikor visszajött a kesztyűi miatt, mintha erősen agyalt volna valamin és a körülötte forgó világ lassacskán megszűnne létezni.

Direkt mentem neki. Már akkor megláttam, amikor belépett az étterembe, szemeit lesütve motyogott valamit a bejárat előtt álló lánynak, majd közeledni kezdett felém. Ő ugyan nem vett észre engem, én nem hagyhattam ki az esélyeimet.

Intéztem neki egy pohár forró teát, míg én hátul elrendeztem a maradék dolgaimat. Irodám asztalának egyik zárható fiókjába tettem a kis csomagnyi fehér poromat, amit még a farzsebembe csúsztattam, amikor az egyik nekem dolgozó lány ide adta azt.

Igazán szét voltam esve, így szükségem lett volna egy kis anyagra. Azonban a délutánom kis idő alatt rettentően hihetetlen, de mégis jó fordulatot vett, nekem pedig eszem ágában sem volt inkább hazamenni és beszívni.

Ujjai között szorongatta a meleg bögréjét, miközben kabátomat magamra húzva tértem vissza mellé.

— Na? — ültem le az egyik bárszékre. — Bármi ötlet?

— Van egy új kiállítás a Művészeti Múzeumban — sóhajtott fel. — Nem tűnik rossznak és legalább bent lehet lenni valahol a melegben.

— Nem gondoltalak volna múzeumos lánynak — mondtam.

De tényleg nem. Ezt nem csak úgy mondtam. Sage olyannak tűnt, aki a hideg ellenére is inkább kiülne a vízpartra, csakhogy a szabadban legyen. Meg kellett hagyni, seggfagyasztó időben volt részünk így a karácsonyhoz közeledve, én is ugyancsak jobban örültem volna egy benti programnak.

— Nem is tartom magam annak — húzta el a száját. — Hallottam, hogy kiraktak egy óriáskereket a stégre, de én ilyen szélben nem akarnék felülni rá. Amúgy is rettentően felhős az idő, egymást látnánk csak.

Nem lenne az akkora baj.

Egy nagyot kortyolt a teájából, amikor már nem akart többet mondani.

— Akkor a Művészeti? — kérdeztem tőle.

— Csak ha neked is jó — vonta meg apró vállait.

— Ameddig nem kell otthon ülnöm, nekem bármi jó.

Ameddig veled lehetek, bármi jó.

Maga a múzeum szerencsére elég közel volt hozzánk, így a délutáni nagy rohamhoz képest nem kellett olyan sokat álldogálnunk a dugóban. Parkolóhelyet már ugyan nehezebb volt találnunk, a hideg tényleg beterelte a sok hülyét a melegbe.

— Ha ennyien vannak, nem kell ide jönnünk — vetette fel, ahogy kicsit előrébb csúszott az ülésén, parkolóhelyet keresve.

Abban a pillanatban, ahogy befejezte a mondandóját egy már indulni készülő autó tolatott ki egy eléggé jó helyről.

— Na látod — nevettem fel, a hamarosan üres hely felé bökve. — Ezt mondhattad volna hamarabb is, lehet már rég találtunk volna helyet.

Mosolyogva dőlt vissza a helyére, kabátját becipzárazva várta meg, amíg elfoglalom a helyünket. Kényelmesen be tudtam állni, nem volt szükség rá, hogy nyomorogva szálljunk ki az autók között. A kocsi hamarosan leállt, hátradobott dzsekimért nyúlva pillantottam végig a mellettem ülő, eléggé izgatott lányon.