afterlife

chapter 4

DREW

Lehet én gondolkoztam furcsán — és az esetek többségében be is ismerem, hogy ez így történik —, viszont én semmiképp sem engedtem volna a barátnőmet hajnalban Seattle üresnek látszó utcáiban egyedül járkálni. Sage ugyan erős karakterrel rendelkezett, magabiztosnak látszott, azonban bármilyen idióta megközelíthetné, aztán az a barátnak nevezhető nyomorék gyászolhatná a gyönyörű barátnőjét.

Mert a lány tényleg szép volt. Mindenkinek megakadt rajta a szeme, a mellette elsétáló embereknek vissza kellett fordulniuk, hogy felfogják mit látnak. Vibráló vörös haja könnyen magára hívta a figyelmet, kedves arcára pedig kár lett volna nem ránézni.

A leparkolt autóm mellett megállva vártam meg vele együtt, míg fel nem szállt a pár perc múlva bekanyarodó villamosra, majd gyorsan beindítva a motort kezdtem el követni azt. Valamiért a józan eszem nem hagyta egyedül, magára engedni. Figyelnem kellett rá, tudnom kellett, hogy épségben hazaér.

A járművön egyértelműen nem voltak sokan, csak a lány és egy pár másik ember a vezetővel együtt. Ahogy felült, tincseit a fülé mögé tűrve dugta be fülébe a fülhallgatóját, fejét halványan mozgatni kezdte az ütemre. Lélegzetével egy pára gömböt lehelt a villamos hideg ablakára, majd egy bénácska alakot rajzolt rá apró ujjaival. Vigyorogva gyorsan letörölte azt.

Csak pár megállót ment. Láttam a sapkája alól kivillanó tincseit, ahogy lelépett a járdára. Gyorsan körbenézett, mielőtt az útra lépett volna, mintha hajnali fél egykor akkora tömeg járna errefelé. Gyorsan bepötyögte lakásának kódját, majd a biztonságot nyújtó lépcsőházban szelte a kanyarokat.

Megkönnyebbülve ütöttem be a GPS-be a címemet, hogy minél könnyebben hazataláljak. Az, hogy én ilyen későn az utcákon mászkáltam, teljesen normális volt. Mindig is éjszakai bagoly voltam, miután elkezdtem főként éjszaka dolgozni, lehetetlenné vált reggel 5 előtt elaludnom. Szerencsére a kialakított életem gond nélkül alkalmazkodott a hülye beosztásaimhoz, így panaszra nem akadt semmi okom.

A szupermarkethez meglehetősen közel laktam, így majdnem csak a villamos vonalát kellett követnem, majd a már jól megszokott környékemet. A még mindig nyitva álló bolt előtt elsuhantam, egy szép jobb kanyart megtettem és pár perc múlva már a lakásom parkolójában álltam meg. A csomagtartót kinyitva nyúltam a tele táskákhoz, amiket ismét egy gyors éjszakai vásárlás után sikerült feltöltenem.

Mindig éjjel jártam bevásárolni. Már évek óta egy rutinnak számított. Nagyapa általában egész nap dolgozott, este nyolc után esett haza mindig, amikor elkezdett vacsorát főzni. Ahogy mindketten jól laktunk, és már túl is estünk a kiadós kaja kómán, elmentünk bevásárolni.

Sose hagyta rám a nagyvásárlásokat, hisz mindig kihagytam valamit a listájáról, amiért valakinek valamikor vissza kellett mennie. Egyedül azonban nem szeretett eljárni, így csak társaság miatt csapódtam hozzá. Szokásossá vált egy idő után a péntek esti vásárlásaink, ezeket semmi pénzért nem lettem volna képes kihagyni.

Egy ideje már nem péntekenként mentem, inkább akkor, amikor muszáj volt. Az érzés viszont ugyanaz maradt.

Ahogy felértem a tizedikre dobtam le magamról a cuccaimat a konyhapultomra, akasztottam fel a kabátomat a fogasra, majd egy elgyötört sóhajjal ültem le az egyik bárszékemre. Telefonomat a farzsebemből kihalászva nyitottam meg, hogy gyorsan átpörgessek elolvasatlan üzeneteimen, majd inkább csak letettem magam mellé.