𝚠 𝚛 𝚘 𝚗 𝚐 [𝙷𝚢𝚞𝚗𝚓𝚒𝚗 𝙵𝙵]

punching bag

- Borzalmas volt. Borzalmas. Istenem, V, minek rángattál bele ebbe?

Értetlenül pislogtam a legjobb barátomra, miközben mindkét kezemmel a korlátként funkcionáló kötelet fogtam, ő meg agresszívan ütögetett egy boksz zsákot. Már rég véget ért az edzése, amit türelmesen végigültem, mert azt ígérte, hogy ezután biliárdozni megyünk. Most viszont úgy tűnt, hogy előbb agyon akarja verni ezt az amúgy is élettelen tárgyat.

- Amikor leléptünk úgy láttam, hogy jól megvagytok. Még azt is láttam, hogy megfogod a kezét. Ha nem lett jó vége, akkor elcsesztél valamit. Ismerlek. - szegeztem rá a mutatóujjam idegesen.

- Definiáld az "elcseszés" szót. - nézett rám megvonva a vállát. 

- Hát, lássuk csak. Normális esetben azt mondanám, hogy "ugye nem beszéltél csak magadról végig?". De a te esetedben inkább "ugye nem untál rá és hagytad ott?".

- Ugyan már, ennyire szemétnek nézel? Szépen elköszöntem tőle az este végén, és mentünk az utunkra.

- Az utatokra. - ismételtem el.

- Igen.

- Mindketten a saját utatokra. - mentem biztosra. - Két külön irányba.

- Így van. Mi baj van ezzel?

- Hány órakor indultatok el haza?

- Hajnali egy körül. - vágta rá gondolkodás nélkül. - Eléggé be voltunk rúgva a vége felé, de kábé egy körül. - tette hozzá. 

Hozzányomtam a homlokom a kötélhez, legszívesebben a nyakam köré tekertem volna. Vagy Alex nyaka köré. Vagy mindkettő.

- Te hagytad, hogy a hidegben és a sötétben hazasétáljon egy részeg lány?

Alex megtorpant, és egy darabig csendben volt.

- Aha, most már értem, miért nem írt. 

- Egy idióta vagy. - ráztam meg a fejem.

- Majd bocsánatot kérek tőle, oké? Ezen kívül semmi baj nem volt... Remélem. Mert tényleg nem írt.

- Akkor miért tartottad borzalmasnak az estét?

- Hát ezért. Mert nem írt. Azt hittem, elbuktam.

- Ez nem egy verseny, itt nem tudsz elbukni. - magyaráztam. - Ha kinyitod a szádat, és normálisan kommunikálsz, nem lesz semmi baj.

- Tudod, hogy azzal mindig is voltak problémáim. - újabb ütés a zsákba, majd megfogta azt fél kézzel. - De oké, beismerem, hogy ez hiba volt és haza kellett volna kísérnem. Nem rinyálok, hanem megyek és bocsánatot kérek. Aztán elhívom vacsorázni.

- Odanézzenek. - fontam össze a karjaimat magam előtt. - Mekkora úriember lett belőled.

- Azért ne szokj hozzá. És ne tereld a témát magadról. Tudom, hogy oltári jól szórakoztatok. - kacsintgatott rám.

- Fejezd be a tikkelést. - forgattam a szemem. - Nem fogom azt hazudni, hogy nem volt jó. Mert jó volt. Sőt, nagyon jó volt. Éppen ezért szeretném megütögetni én is azt a zsákot.

Alex levette a kesztyűit, amik ránézésre is egyesével vagy öt kilót nyomtak, majd felém nyújtotta őket.

- Kizárt dolog, tuti hogy tiszta izzadt belülről.

- Feltalálták a szappant és a vizet. Túléled.

Vonakodva elvettem tőle a kesztyűket, és éppen ahogy sejtettem, felvenni is alig tudtam őket. Felemelni a kezem bennük egyenesen lehetetlennek tűnt. Átmásztam a korláton, és nagy nehezen a szemem elé emeltem mindkét kezem.