A király [ Nammin ]

Hoppá-

• Jimin szemszöge •

- Ah, nem kaptam italt. - csapott óvatosan combjaira Namjoon és én kötelességtudóan máris az ajtóhoz szaladtam.
- Hozok máris valamit uram. - hadartam el gyorsan és kislisszoltam a szobából. Szívem hevesen vert hiszen mégis csak a király fia, Mr. Kim herceg jött be az én szerény kis semmit mondó szobámba. Olyan kellemetlen.. Mégis mi vette rá, hogy bejöjjön? Ennyire jó barátság indult meg a napokban?

- Nem kapott a herceg italt. - szólaltam meg a konyhába érve és Mrs. Hwang azonnal pár gyilkos pillantás küldött egyik konyhás lány felé. Bajban lehet de szerencsére ezt most nem az én saram.
- Vigyél kis barack levet, rajong érte. - hallottam meg főnökasszonyom hangját és megfogadva szavait, öntöttem a hercegnek egy pohár barack levet.
Ezután izgatottan siettem vissza a szobám felé. Ügyesen Jimin, csak nyugodt megfontolt lépések.

A szobába léptem egy hang nélkül és a herceg felé nyújtottam a poharat, ő pedig egy hálás mosollyal nézett rám. Már csak pár centi hiányzott, hogy a pohár biztos és stabil helyzetbe kerüljön de kissé remegő kezeim megdöntötték a poharat és az egyenesen a herceg mellkasa felé repülve esett az ölébe majd onnan legurult a földre.
Mr. Kim teste csak összegörnyedt mikor a pohár ölébe esett hiszen biztos vagyok benne, végig figyeltem tehetetlenül ahogy olyan helyet érintett az a pohár ami a férfiak számára a legnagyobb kincsük. A baracklé megszínezte és átáztatta Namjoon egykor még fehér ingjét.

Kezeimmel a szám elé kaptam és a herceget több millió bocsánatkéréssel akartam ellepni de egy hang nem jött számon. Annyira ügyetlen vagyok, ez már szánalmas. Minden feszültség ekkor telepedett rám, szemeim megteltek könnyekkel így tenyereimbe temettem gyorsan arcom és csak a falnak nyomtam a hátam. El leszek innen takarítva de nagyon gyorsan.

- Igen jól célzott.- hallottam a herceg kedves nevetését de ebben a pillanatban ez csak a sokadik adag hab volt a tortán. Nem érintett jól, könnyeim megeredtek és halk zokogásba kezdtem. Mindig megalázom magam a fontos emberek előtt. De azok előtt a legeslegjobban.

- Úgy rösstellem. - hebegtem-habogtam nagy nehezen hiszen kötelességem lenne bocsánatot kérni.
- Ugyan Jimin, mindenkivel megesik. - a hang hirtelen igen közelről jött. Kezeim kissé elhúztam arcomtól és a herceg pár lépéssel előttem állt. Utolsó könnyeim még lefolytak arcomon de több nem jött, megnyugtatott a reakciója.
- Kaphatok egy.. inget magától? - az ingjére nézett majd egy kínos mosollyal rám. Szemeim megtöröltem és a szekrényemhez szaladtam. Lelkesen kerestem valami olyan pólót ami miatt nem szégyenítem meg magam jobban.
Visszafordultam a herceg felé és az már ing nélkül nyújtotta kezeit felém. Görcsbe rándult a gyomrom, a szívem hevesen vert és próbáltam elrejteni mennyire is levegőért kapkodok.
Igen, sohase voltak lányok az eseteim. Ha már valakit muszáj volt megnéznem magamnak, valahogy mindig férfin ragadt meg a tekintetem. Gyűlölöm emiatt magam, hiszen talán én vagyok az egyetlen ilyen ember, néha betegségként tekintek rá. Minden férfi szebbnél szebb nőket vesz feleségül de én sohase tudnék egy ölelésnél többet adni egy nőnek. De egy férfinak azt érzem igen.
Nem vagyok most szerencsés helyzetben amiért a herceg félmeztelenül jelenik meg előttem. A szemeim igazából de, mégis csak szerencsések de a szívem nem ahogy az agyam sem. Tilos Jimin!

Szemeim elé tettem kezeim és hátat fordítottam Namjonnak aki elkezdett öltözni végre. Királyi családhoz méltó felsőteste van, persze ezt nem említhetem meg hangosan.

- Nem kell elfordulnia, férfiak vagyunk Jimin. Ha nő öltözne, akkor a szobából is kikéne menned. - hallottam ahogy helyet foglal székemben hiszen az a szerencsétlen bútor recseg-ropog.
- Maga herceg. -fogtam gyorsan a származására viselkedésem miértjét.
Választ már nem kaptam rá, az ágyamra ülve olvastam tovább könyvemet míg mellettem az asztalnál a herceg meg nem ebédelt.

- Na tanultál sok mindent? - kaptam a kedves kérdést másodanyukámtól. Én csak boldogan újjongtam magamnak, nem terveztem választ adni hiszen biztos látszik rajtam.
- Pihenj azért holnapra. - kaptam újabb kedves szavakat Mrs. Hwangtól és mint egy tejbetök mosolyogtam. Tényleg jókat beszélgettünk, jó volt hallani a herceg hangját. Jól mesélt történeteket, sokat nevettem is. Nagyon élveztem, több ilyen napot szeretnék csak persze dolgoznia kell mindkettőnknek. Meg.. ez a nap csak nekem jelentett ekkora élményt. Neki ez volt a feladat, Mrs. Hwang miatt tette biztosan. Nem baj, inkább álomba ringatom magam azzal a gondolattal, hogy ő is ennyire élvezte és most biztosan rólam álmodozik.

Napok teltek el imádott napom óta. Reggelente a királyi trónörökös szokásosan jött reggelizni, de sosem váltottunk szót. Mintha az a nap, mikor tanított nem is történt volna meg. Mrs. Hwang kiadta nekem, hogy én készítsem a fiatal úr reggeliét és el is vállaltam persze. Nem kaptam panaszt rá, bár köszönetet se. Gondolhattam volna, hogy egy királyi család tagjának mit számít egy cseléddel töltött nap, tényleg naív vagyok.

-

- Ez a hét is eltelt kedvesem. - hozta fel Mrs. Hwang mikor már csak ketten maradtunk a konyhában. Ilyenkor a konyhai részlegen dolgozó cselédek nagyobbik része haza utazhat. Váltogatják a személyek kik maradnak itt, hiszen hétvégén a királyi család nem annyira aktív mint hétköznapokon. Mindenki haza utazik a szüleihez, családjukhoz, szerelmükhöz de én nem teszem ezt. Hiányzik édesanyám de itt kell maradnom. Bizonyítanom kell, hogy nem vagyok olyan ügyetlen ebben mint gondolják.
- Elfáradtam de nagyon élvezetes volt. - mosolyogtam pót anyámra és tovább sikáltam a kezemben lévő koszos tányért.
- Nem mész haza édes anyádhoz? Biztos kíváncsi milyen heted is volt itt. - ekkor megéreztem magam mellett Mrs. Hwangot.
- Nem tettem annyi mindent, túléli ha itt maradok. - mormogtam magam elé és fejem jobban lehajtottam.
-Hát pedig itt a konyhában nem lesz rád szükség. - sóhajtott az idősebb hölgy mellettem és vállamra tette kezét.
- Van valami más amiben tudnék segíteni? - fejem felemeltem és Mrs. Hwang felé kaptam. Bármiről legyen szó, dolgozok.
- Nem tudom kincsem. Talán a könyvtár ahol tudnál, azt Namjoon sokszor emlegeti, hogy nincs oda ember. - el lépett mellőlem Mrs. Hwang és kivette kezeim közül a tányért. Igen ezt.. Namjoon említette, mikor tanítgatott. Nincs nagyon ember aki ott segítene, pedig rendbe kell tenni a könyveket, figyelni rájuk, ápolhatni őket.
- Szívesen segítek benne. - apró mosoly ült arcomra azonnal. Elején elutasítottam ezt a felajánlást de ez a munka hétvégékre mindig tökéletes volna. Mostmár nagyon megjött hozzá a kedvem.
- Rendben, rákérdezek nála még ma este kedvesem. Bár ne kelj korán, 11 óra előtt kétlem, hogy kapunk választ a kérdésemre. - boldog lettem. Reménykedek, hogy beleegyezik a királyi család vagy azok akiknek ebbe bele kell. Végülis pihennék a könyvtárban, olvasgatnék de persze nem lustálkodnék. Csak tudom, nem olyan megerőltető munka mint a konyhán sürögni-forogni.