A király [ Nammin ]

Megtörve

• Jimin szemszöge •

A testem reflex szerűen kelt fel reggel gyanánt. Szemeimet lassan nyitogatni kezdtem és azonnali éles fájdalom nyilalt a fejembe. Lassan reagált még a testem így időbe telt mire kezemmel homlokomhoz kaptam. Kissé nyüszögve ugyan de sikerült felülni az ágyon. Az ablakon kipillantva azonnal megcsapott a napsugarak erőteljes fénye.
Szépen lassan indult be az eszmém működése, magam körül alaposan végignéztem. Sehol egy lélek, egyedül voltam a szobába. Magamra tévedt tekintetem és egyedül egy ing takarta testem. Először csak értetlenkedtem majd szépen komótosan ütött be a sok emlék a tegnap estéről. Arcom azonnal elvörösödött és szégyenérzet tört rám másodpercek alatt.
Most talán jobb is, hogy egyedül vagyok a szobában. Megszólalni se volnék képes, előbb választanám a halált mint bármit. Igaz ugyan, hogy ez volt az első ilyen forró pillanatom férfival és örülnöm kéne, hogy megtörtént de ennek nem a herceggel kellett volna megtörténnie. Hogy jutottam ide? Hogy voltam képes ilyenre vetemedni?

Szégyenkezésem közepedte kinyílt az ajtó és ismerős alak köszöntött felém. A szemeim kikerekedtek és meg se mertem mozdulni, képtelen voltam vissza köszönni.

- Szereztem új ruhákat neked a vissza útra. - az alak a szék felé lépet és letette arra az említett darabokat. A levegővételem is vissza fojtottam, az egyetlen dolog ami az eszembe járt ekkor az a sajnálkozás volt, a bocsánatáért esedezés de biztos voltam benne, hogy nem segítene egyikünk helyzetén se.
A herceg vissza fordult az ajtó felé és ekkor felkaptam felé végre a fejem.

-Uram..- hangom elcsuklott a végén.
- Ne mondj semmit. Felejtsük el és soha többet nem akarok erről beszélni. - gyorsan elhadarta mondani valóját, esélyem se volt a sajátom elmondani. - Öltözz fel és haza megyünk. Kint a kertbe találkozunk. - szavai után már el is hagyta a szobát én pedig nagyon sóhajtva hátra vágtam magam az ágyon.

- Fenébe..- sziszegtem halkan magam elé.

•

Már készen sétáltam ki a kastélyból a hercegem után kutatva. Pár pillanaton belül a látószögembe is került, az egyik hölggyel cseverészett.
Nagyot nyelve indultam meg feléjük és mivel a kavicsok kis zörejt képeztek cipőm alatt miközben lépkedtem, mindkettőjük felkapta fejét és gyors búcsúzkodásba kezdtek. Mire a herceghez értem már nem volt női társasága, bólintott egyet majd szó nélkül a lovas kocsik felé indult én pedig gyorsan igyekezve követtem.

Most vágtam tönkre az egész barátságunkat.

Egész haza fele vezető úton egymáshoz se szóltunk, egymásra se néztünk. Alapvetően nem zavart volna a csend mellette de most kifejezetten megérintett hiszen a gondolataimmal magamra lettem hagyva. Ha nagyon figyelmesen hallgatózott volna valaki lehet hallotta volna, ahogy agytekervényeim kattognak.
Borzasztó volt, esedezni akartam volna bocsánatáért mert párja van. Én a barátja vagyok és pontosan tudom is jól mit jelent neki az a nő én pedig ilyen kellemetlen helyzetbe hozom. Elrontottam, bárhogyan és bármennyiszer elmondhattam volna ezt neki de tudom, hogy ettől még nem változna semmi. Ez volt a legfájdalmasabb az egészben, bármit tettem volna csak rontottam volna a helyzeten ezért döntöttem hát úgy, hogy a lakat a számon a legjobb megoldás.

Hazánkhoz érve a herceg gyorsan pattant ki mellőlem és sietett is be a kastélyba. Én sokkal lassabban tettem meg ugyan ezt, kullogtam a bejárat felé. Belépve a nagy ajtón már rálátást is kaptam a szerelmes párra, a gyomrom görcsbe rándult azonnal és ekkor váltottam gyors léptekre. Nem akartam semmit se hallani a beszélgetésekből, a herceg magánügye a kapcsolata és valószínűleg nekem az ég világon soha többé nem lesz hozzá közöm. Megérdemlem. Meg bizony, a sors az érdeklődési köröm miatt büntet. Beteges amit érzek, beteges ahogy a férfiakhoz vonzódok és nem a nőkhöz. Réges rég a bitófán lenne a helyem. Oda való vagyok.

Hang nélkül szaladtam be a konyhára ahol Mrs. Hwang boldogan fogadott és karjait kinyújtva felém már üdvözölt is. Egy pillanatra ledermedtem pár lépéssel előtte, a gyengeségem utat tört magának és a könnyeim akárcsak egy patak, gyorsan folytak le arcomon.

- Mi történt? - kérdezte azonnal aggódva mire én erőt véve magamon megindultam felé és ölelésébe szaladtam. Karjait keresztbe fonta hátamon, magához húzott és én pedig nem is szégyellve a dolgot, csak hagytam, hogy zokogjak fájdalmam közepedte. Nem mertem volna elmondani neki mi is történt, mi is az ok amiért épp kisgyermeket játszok hiszen ismeri a herceget, egészen jól és nála is másodanyát játszik. Ha közölném a történteket csak rontanék a helyzeten valószínűsítem, szégyenkezne tettemen és talán őt is elveszteném örök életemre amit pedig már képtelen volnék túlélni.

-Beszélj gyermekem. - az anyuka jellem meggyötört ujjai végigsimították fejem búbját. Tudni akarta mi történik most, miért törtem meg így.
- Elrontottam..- ez volt az egyetlen szó amit képes voltam kinyögni ajkaim közt. Többhöz nem volt testileg se lelkileg erőm. Megnyugvást akartam találni Mrs. Hwang kezei közt de a lelkem hangos és fájdalmas ordítása nem hagyott alább.
Egy éles, recsegő hangot hallottam meg az ajtó felől.

Kinyitották.

Számra haraptam csönd gyanánt, minden fájdalmamat azonnal magamba szorítottam. A szemeimet még jobban összehúztam és vártam. Vártam a megváltásra vagy valami hasonló érzésre.

- Menj. Menj el most. - csak másodanyám hangját hallottam a fejem fölött. Sejtettem ki áll az ajtóban, sőt szinte biztos voltam benne.
Minek jött ide? Szerelménél keressen nyugalmat, hagyjon szenvedni és hagyja, hogy segítségre találjak a saját emberemnél.

Az ajtó záródott, hallottam a kattanást. Elment, elfogadta ő is, hogy nincs itt a helye ebben a pillanatban.

•

A szemeim felvoltak duzzadva, már az olvasásra se voltam képes. A gondolataimmal maradtam amik csak ismételt könnyeket eredményeztek. Nem akartam álomra hajtani a fejem se, korán is volt hozzá és emellett biztos vagyok benne, hogy a most történő bonyodalomról álmodnék amit pedig nem szeretnék. Semennyire sem. Így is elég ami történt, nem akarom újra átélni, hogy aztán újra bűntudatom legyen. Újra és újra, fokozva a mostanit.
Talán itt lenne az ideje, hogy magam mögött hagyjam ezt a kastélyt. Elegendő tapasztalatot szereztem a munkáról és életről is. Édesanyám otthon biztosan örülne nekem és feledésbe merülne az egész történet ami most megesett. Mind a ketten békésen és tán megnyugodva élnénk tovább napjainkat.
Lehet ez volna a legjobb megoldás. Sőt.. az egyetlen megoldás.

Nagy levegőt vettem, kikászálódtam az alakomat már felvett matrac visszahúzó kezei közül és szobám ajtaja elé léptem. Az ajtó ebben a pillanatban nyílt és Mrs. Hwang állt meg előttem. Aggódóan meresztette rám tekintetét, a már amúgy is sajgó szívem csak jobban összeszorult.
- Olyat tettem amit nem lehetett volna. Olyan bolond voltam. - könnyeim éreztem, hogy már utat törnének maguknak ismételten de nem maradt bennem folyadék amitől képes lennék sírni.
- Mit tettél? - halk kérdés volt ez, teljesen nyugodt hangon. Nem volt tolakodó, tenyérbemászó.

Muszáj megnyílnom, kikell öntenem magamból, tanács kell mitévő is legyek.

- Hozzá értem. Csók történt köztünk. Férfi-fiú közt úgy, hogy neki ott van Yora. - hangom beleremegett a mondat végébe. Ujjaimat ökölbe szorítottam, körmeim tenyerem vésték. Gusztustalan, hogy ilyenre vetemedtem. Ő a hercegem kit szolgálnom kell, tisztelnem nem pedig megszígyenítenem.
- De ő is akarta? - ismételten nyugodt hangnemű kérdést kaptam.
- Hát.. a teste oda lent azt mutatta. - motyogtam magam elé és azonnal tenyereimbe temettem arcom.
- Beszélj vele - a védőangyalt megtestesítő nő fejem búbjára helyezte kezét - ha akarta akkor nincs oka téged gyűlölnie csak. - kipillantottam tenyereim mögül és a mosolygó Mrs. Hwangra néztem. Bólintottam csak kijelentésére. Levegő után kapkodtam de próbáltam megnyugtatni magam.
Ha ezt tanácsolják akkor megyek, és beszélek vele.