Narancsvirágok

7. fejezet

Maximilián: Mit szólnál a szombathoz? :)

Karolina: Hétvégén nem mehetek el itthonról. >.<

Maximilián: Miért?

Karolina: Mert tanulnom kell, és vigyázni az öcsémre. Apa nem enged el.

Maximilián: Milyen szigorú apád van! •.•
Maximilián: És ha azt mondod, hogy tanulni jössz?

Karolina: Hazudjak?

Maximilián: Első eset lenne?

Karolina: Nem. :D

Maximilián: Akkor várlak! Vegyél fel valami szépet! ;)

Karolina letette telefonját, és felsóhajtott. Végül is tényleg egy szombati nap lenne csak, senki sem halna bele, ha nem lenne itthon. Amúgy is, csoda hogy ez a rendszer egészen eddig működött. Ez az alkalom viszont remek lehetőség lenne mindkettejüknek: Maximilián lefestené végre Karolinát, Karolina pedig lerajzolhatja Maximiliánt, amit felhasználhat a portfóliójához. Hiszen egy egész testes beállított rajz igencsak növelné a portfólió színvonalát.

Kiment a konyhába, és készített magának egy bögre teát. Leült a konyhaasztalhoz, ahol ki volt öntve apja táskájának tartalma az asztalra. Az apjának este még el kellett rohannia vissza az irodába, ugyanis nem adtak le egy határidős jelentést, így eszeveszettem rohant vissza. Karolina megsajnálta szegény kiömlött táskát, és elkezdte visszapakolni. Nem szokása az apja táskájában kutakodni, de amikor kezébe akadt egy díszes levél, gondolkodás nélkül belenézett.

Egy határozat volt, ami arról értesítette Mihályt, hogy felvételt nyert az egyik könyvelő iroda által meghirdetett állására, méghozzá magas pozícióba. Karolina kikerekedett szemekkel nézte a levelet, hiszen semmi ilyenről nem tudott. Letette a levelet, és megnézte a borítékon, hogy honnan adták fel ezt a határozatot.

- Eger... - sokkolódott le teljesen.

Az apja munkát kapott Egerben? És erről egy szót sem szólt? Azonnal beletúrt a táskájába, és további nyomok után kutakodott. Az egyetlen említésre méltó nyom csupán egy apró fénykép volt egy idegen nőről, ahogy Mihállyal együtt mosolygott egy kávézóban. A környéken nincs ilyen elegáns és puccos kávézó, szóval ez biztos messzebb van. Arca kedves volt, Mihály korabeli lehetett. A fénykép hátuljára nem volt írva más, mint "Misinek", és egy idei év januári dátum. Mindent visszagyűrt a táskájába, és felment a szobájába.

Kinyitotta a szekrényt, és elővett egy fehér, kötött pulóvert és egy fekete szoknyát vastag fekete harisnyával. Ebben mindig magabiztosnak és csinosnak érezi magát, így egy ilyen zavarbaejtő eseményre tökéletes lesz. Próbálta elterelni gondolatait, de egyszerűen nem bírta nem ismételgetni a tényt: az apjának barátnője van, és el akar költözni Egerbe. Karolina támogatta volna az apját abban, hogy randizzon, legyen barátnője, akár felesége is, a gondot nem itt érezte. Sőt, még a munkahelyváltásnak is örült volna. A probléma az volt, hogy nem szólt semmit sem erről. Karolina nem gyerek, lassan 19 éves lesz, megértette volna, de az, hogy a hátuk mögött intézkedik, az felháborító!

Nemsokkal azután, hogy lefektette Krisztiánt, kiment a konyhába, hogy kivigye a bögréjét.

- Istenem, hogy mennyire utálom... - lépett be az apja a házba. Halkan szidott valamit, de amint meglátta, hogy ég a villany a konyhában elhallgatott.

Bement a konyhába, ahol a narancsot hámozó Karolinát látta az asztalnál ülni. Épp elkezdte feltekerni a narancshéjat, amikor összetalálkozott tekintetük.