Narancsvirágok

3. fejezet

Karolina a második emelet csendes, kis aulájában ült a padon. Eszegette szendvicsét, amit reggel készített magának, és olvasta a történelem érettségire felkészítő könyvét. A padon felhúzta térdeit, lábainak nyomta a könyvet, hátával pedig a falnak dőlt. Fülében kellemes zene szólt, hogy kizárja a külvilágot. Világoskék szövegkiemelővel két falat között húzta ki a fontos évszámokat, közben akaratlanul is arra gondolt, ez a szín milyen gyönyörű. Irigyelte azokat, akiknek szép kék szemük volt, pont mint Maximiliáné. Ahogy erre gondolt, felnézett, és azonnal feltűnt egy kék szempár, ahogy őt nézte, méghozzá nagyon közelről. Ijedten kihúzta a füléből a fülhallgatót, és ledobta lábaid a földre, amivel együtt landolt a könyv is.

- Szia Karolina! - köszönt kedvesen Maximilián, és egy gyors mozdulattal fel is kapta a könyvet, és átnyújtotta neki.

- Szia! - Karolina elvette keménykötéses könyvét, és zavartan a férfire mosolygott. 

- Mit csinálsz erre, hol a madár sem jár? - szemeivel a lány melletti helyre szuggerált. Karolina azonnal értette a jelet, lekapta táskáját, ezzel nonverbális jelet adva a férfinak, hogy leülhet mellé. Maximilián úgy is tett.

- Zsuzsa néni influenzás, így elmaradt a technika, és lyukas óránk van. Én pedig próbálom magolni a törit. 

- Bánnád, ha itt maradnék? Nekem is lyukas órám van.

- Nem, dehogy is! - Karolina elmosolyodott, ami a férfit is mosolyra késztette.

Maximilián lekapta a szalvétát a büfében vett rántott húsos szendvicséről, és boldogan beleharapott.

- Ciesz się posiłkiem! - jelentette ki beleharapva szendvicsébe, de Karolina csak felvont szemöldökkel csóválta a fejét. Maximilián azonnal értett a jelből. - Bocsi! - aprót nevetett, és lenyelte első falatját. - Jó étvágyat!

- Viszont! Nehéz lehet két nyelven beszélni. - gondolkodott el Karolina.

- Hát még ha négyen beszél az ember! - jelentette ki, mire Karolina döbbenten nézett vissza a férfira.

- Négyen beszélsz? - Maxi, mintha apró dolog lenne, meglepve nézett vissza, hiszen neki ez teljesen természetes.

- Igen. Lengyelül, magyarul, németül és angolul. Illetve valamennyire megértem a szlovákot is, de közel sem beszélem. Miért nézel ilyen döbbenten? - mutató ujjával a csodálkozó lány homlokához ért, és egy aprócskát lökött rajta. Karolina elmosolyodott, de meglepettségét így sem tudta palástolni.

- Én csak angolul beszélek valamennyire. Néha még magyarban is hibázok! A te magyarodban nem is hallani az akcentusod, ha nem szólalnál meg néha lengyelül, senki sem vádolna meg azzal, hogy más az anyanyelved! - Maximilián elmosolyodott, és legyintett.

- Köszönöm a bókot! Nos.. Nálam kicsit bonyolultabb a helyzet. Apám lengyel, anyám magyar, apám vonalán a nagyszüleim pedig Németországban élnek. Szóval három nyelven beszéltem gyermekként is. - Karolina tátott szájjal hallgatta végig a lenyűgöző nyelvi családfát, és ámult el ezen.

- Nem semmi! 

- Hát nem! - mondta mosolyogva. - Hogyhogy egyedül eszel, gyönyörűm? - Karolina egy aprót félrenyelt ennek hallatán, és miután kettőt köhintett, és sikeresen nem fulladt meg, visszanézett a férfira.

- Kérlek ne hívj így! - megkapaszkodott saját térdében, és kiegyenesedett. - Az osztálytársak mind elmentek más-más irányba. A barátaim például kilógtak a templomkertbe, de én fázok, nem akartam kimenni. Meg nem akarom azt hallgatni, ahogy cuppognak.