Ismeretlen Ismerős

17.fejezet

~Daniel Whittmore~

Nina az egyik pillanatban még úgy simult a karomba, mintha csak erre született volna. Aztán egy szempillantással később megfeszült és a szemében felvillanó vágy eltűnt, mire egyet pislogtam. Nem tudtam, mi lehetett az oka. Sejtelmem se volt róla, egészen addig míg Nina remegő ujjakkal el nem kezdte lehúzni a kezemet az oldaláról.
-Basszus, Nina! - szisszentem fel és azonnal elengedtem őt. - Ne haragudj!
Azonnal maga köré fonta a karjait és a padlót szuggerálva kerülte a tekintetemet.
-Fájt? - kérdeztem óvatosan.
Egy bizonytalan fejrázást kaptam válaszul.
Szükségem volt pár pillanatra, hogy rájöjjek, nem tudom mi lehetett a gond.
-Akkor miért? - kérdeztem közelebb lépve hozzá és a jobb kezemmel gyengéden az álla alá nyúlva próbáltam megemelni a fejét, hogy a szemembe nézzen. Nem állt ellen, bár a tekintete olyan volt, akár egy üldözött vadnak. Nem tudtam, mikor fut majd el.
Egy kicsit habozott és amikor már azt hittem menekülőre fogja, megszólalt.
-Ott még sose ért hozzám senki. Legalábbis a baleset óta. - suttogta bizonytalanul.
Gonosz ötletem támadt.
-És kellemetlen? - kérdeztem, miközben a szabad kezemmel végigsimítottam a karján és óvatosan a derekára tettem a tenyeremet.
A szemei kikerekedtek, de nem húzódott el, csak egy újabb fejrázással válaszolt.
A kezem pedig ezúttal a póló anyaga alá csúszott be. Az ujjaimmal pillanatok alatt kitapintottam a heget, mire Nina levegő után kapott. Egy pillanatra hezitáltam, esélyt adtam neki a menekülésre, de nem hátrált meg, bár a szemében láttam mennyire szívesen tenné. Visszatérne abba a környezetbe és helyzetbe, amit már jól ismer. Amikor nem tette, az ujjaimmal lágyan, éppen csak érintve a bőrét, körkörösen simogatni kezdtem a heget.
Nina szeme, ha lehetséges, még nagyobbra nyílt.
Utáltam belegondolni, hogy mi járhat a fejében valahányszor meglátja a sebet. Mégis azt jobban utáltam, hogy ezen keresztül kellett esnie. Belegondolni is rossz volt.
Közelebb húzódtam hozzá és a homlokomat az övének döntöttem, kényszerítve arra, hogy elfelejtse hol vagyunk és miért.
-Gyönyörű vagy! - szólaltam meg habozás nélkül. - Ne hagyd hogy bárki meggyőzzön róla, hogy ez nem így van. Többet érsz, mint ebben az iskolában a legtöbb ember és kár, hogy ezt nem látod.
A légzése kezdett visszatérni a megszokott állapotba, ezért úgy döntöttem eleget kínoztam már őt. Tudom milyen nehezére esik kimászni a komfortzónájából és most határozottan azon kívül volt.
Elhúzódtam tőle egy kicsit és elengedtem a derekát, de nem mentem messzire. Igazság szerint már sose tudnék messzire menni tőle. Nem lennék képes tartani a távolságot.
Mégis olyasmi történt, amire sose fogadtam volna.
Nina felém lépett és lábujjhegyre állva óvatos puszit nyomott a számra.
Elképedve bámultam rá. Ez határozottan kívül volt a komfortzónáján.
Amikor nem reagáltam, hirtelen elvörösödött és ahogy azt vártam, megpróbált elmenekülni, de elkaptam. Karomat a dereka köré fontam és magamhoz húztam.
-Ezt miért kaptam? - kérdeztem szemétkedve.
Nina kerülte a tekintetemet, így a mellkasomnak válaszolt.
-Azt hiszem mindenért.
Bolond vigyor ült ki az arcomra és képtelen voltam levakarni onnan egész nap.
Mire Cam visszatért, Nina és én már újra a munkára koncentráltunk.
A haverom nem győzte dicsérni magát, amiért befejezett egy termet egyedül, míg mi ketten képtelenek voltunk rá.
Nem állt szándékomban felvilágosítani, hogy az elmúlt húsz percben kicsit se a takarítással voltunk elfoglalva.
Végül ismét hamarabb végeztünk jóval, mint ahogy egyedül sikerült volna. Éjfélre pedig már aludtam.

Másnap reggel amikor felébredtem furcsa érzésem támadt, mintha valami nem stimmelne. Felültem az ágyban és legalább háromszor körbenéztem, mire rájöttem, mi zavart.
Hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy magamtól ébredtem fel, nem ébresztőre.
Meglepetten fordultam a falon lévő óra felé és az állam kis híján leesett az időpont láttán. Még majdnem egy teljes órám volt hátra az ébresztő csörgéséig. Pár pillanatig meredten bámultam az órát, mire rájöttem, hogy fogalmam sincs, mit kezdjek a hirtelen támadt szabadidőmmel. Percekig gondolkodtam, aztán végre bevillant.
Pillanatok alatt összekapkodtam a ruháimat és néhány perccel később már úton voltam, kezemben a telefonon gyorsan SMS-t írtam neki. Nem váratott sokat magára, szinte azonnal válaszolt és én akaratlanul is elmosolyodtam.
Nem telt tíz percbe se elérnem a parkhoz és az egyik padra telepedtem. A tekintetem a környező fákat vizslatta és meglepetten jöttem rá, hogy izgatott vagyok. Vártam, hogy újra láthassam, hogy hozzáérjek, megöleljem. Hiányzott a közelsége, pedig nem rég volt, hogy utoljára a karomban tartottam.
Két fa közt jelent meg egy alak, és ahogy közeledett hozzám, felismertem benne Ninat. Bézs pulcsit és egyszerű farmert vett fel. A haja ki volt engedve és a hátára omlott. Halványan elpirulva mosolygott, amikor a tekintetünk találkozott és én tudtam, hogy elvesztem.