Ismeretlen Ismerős

16.fejezet

~Zack Gabriel Morgan~

Képtelen voltam másra gondolni, mint a tegnapi csókunkra. És ahogy ott állt előttem és az ajkát harapdálta, tudtam, hogy nem bírnám ki sokáig, hogy ne csókoljam meg. Fogalma sem volt róla, hogy mit csinál velem.
Nem hazudtam, amikor azt mondtam, hogy nem tudnék a barátja lenni. Mert tényleg nem menne. Nem lehetsz valakinek a barátja, ha közben szereted őt.
-Akkor talán nem kellene barátoknak lennünk. - szólalt meg halkan. Először abban sem voltam biztos, hogy jól hallottam, amit mondott.
-Tessék? Azt akarod, hogy tegyünk úgy, mintha nem ismernénk egymást? - kérdeztem meglepetten.
-Azt mondtad, hogy nem tudsz a barátom lenni. Én pedig nem tudom, hogy tudok e több lenni. Nem tudom, hogy mit érzek irántad. Így csak az maradt, hogy ismerősök leszünk. - fejezte be elhaló hangon. És már nem tudott a szemembe nézni.
Kibírhatatlan volt, ahogy ott áll előttem és minden mozdulatából az sütött, hogy ugyanannyira velem akar lenni, mint én vele. És mégis ellök magától, mert nem látja ezt be.
Képtelen voltam parancsolni a tetteimnek. Mert az amit mondott és amit csinált az két teljesen ellentétes dologról árulkodott.
Közelebb léptem és az egyik kezemmel elkaptam a derekát, mert láttam, hogy el akar hátrálni, a másik kezemet pedig a tarkójára csúsztatva a szájára tapasztottam az enyémet. Egy pillanatra lefagyott és megijedtem, hogy esetleg rosszul értelmeztem mindent és tényleg csak én vonzódom hozzá, de aztán az ajka megmozdult az enyémen és visszacsókolt. A kezemet lecsúsztattam a tarkójáról a derekára, ő pedig beletúrt a hajamba, míg a másik kezével a mellkasomat simogatta.
Egyre nagyobb hévvel csókoltam. Minden feszültségem és várakozásom benne volt ebben a csókban és nem akartam mást csak a karomban tartani őt ameddig csak lehet. És abban a percben úgy éreztem ő sem vágyik másra, csakis erre. Rám.
A derekánál fogva megemeltem és felültettem az egyik pad tetejére, mire ő autómatikusan a derekam köré fonta a labáit és a karjával átölelve a nyakamat közelebb húzott magához.
A csengő hangjára összerezzent a karomban és elhúzódott. Mintha egy mély álomból kelt volna. Láttam az arcán, hogy most tudatosul benne, mi történt az imént kettőnk közt, és a szemében a megbánást. Nem akartam ezt látni, mert pont azt jelentette amitől féltem. Hogy tagadja maga előtt is az érzést, amit én keltettem benne. Hogy egy csókom elég volt ahhoz, hogy hirtelen elfelejtsen mindent.
Megpróbált kibontakozni az ölelésemből, de nem engedtem.
-Zack - suttogta enyhén rekedt hangon. - Engedj el!
Megráztam a fejemet.
-Nem. - jelentettem ki határozottan.
-Órára kell mennem. - próbálkozott harmatgyengén. Közben egy kicsit se húzódott távolabb, pedig nem tartottam erősen. Ha akart volna, elmehetett volna. De nem akart.
-Nem veszünk róla tudomást? - kérdeztem mélyen a szemébe nézve, mintha így észhez téríthetném.
-Nincs miről tudomást venni. - suttogta erőtlenül.
-Már hogyne lenne. Megcsókoltalak és te élvezted. Annyira, hogy vissza is csókoltál. Ezt ha akarod se tudod tagadni. - húztam közelebb magamhoz, mert most már határozottan eldöntöttem, bebizonyítom, nekem van igazam.
Bree ingerülten megrázta a fejét, tagadva a mondandómat.
-Igen és utána az első gondolatom mégis az volt, hogy el akarok tűnni a közeledből. Mert hiába vonzódom hozzád, ha nem kedvellek. Ez testi vonzalom. Nem tagadom, hogy ez fenn áll és, hogy jól csókolsz. De ha épp nem csókolózunk, nem akarok veled lenni. Mert nem értünk egyet semmiben és vitázunk és erre semmi szükségem nincs. - tolt el magától ezúttal határozottabban és én engedtem.
Ahogy azt is hagytam, hogy lemásszon a padról, összeszedje a táskáját és magamra hagyjon a teremben.
Nem akartam órára menni ezek után. Hiszen tulajdonképpen kijelentette, hogy vonzódik hozzám, ahhoz, ahogy kinézek, csak azt nem állhatja, amilyen vagyok.
Megragadtam a táskámat és kirontottam a teremből. Végigrohantam a folyosón és felszaladtam a legfelső emeletre. Elindultam a mosdó felé, de mielőtt bementem volna, a kezem lefagyott a kilincs mellett. Nem akartam egy olyan gáz srác lenni, aki a mosdóban bújik el, mert egy lány összetörte a szívét. A szomszéd ajtóra pillantottam és gondolkodás nélkül kinyitottam és elindultam a hosszú lépcsősoron, fel a tetőre. Amikor kilöktem az ajtót, a hűvös levegő megcsapta az arcomat és kiléptem a szeles tetőre.
A levegő kicsit megnyugtatott, de azt is elérte, hogy agyalni kezdjek. Nem vagyok az a fajta srác, aki megfutamodik, most mégis azt érzem, elmenekültem. Pedig pont Bree az, aki menekül.