Ismeretlen Ismerős

3.fejezet

~Bree Blenford~

A hétvégém eseménytelenül telt. Natalievel filmeztünk vagy éppen a várost jártuk, kihasználva a jó időt. De hétfőn minden egy hatalamas fordulatot vett.
Közeledett a foci bajnokság és az iskola csapata elég nagy bajba került, mert az egyik játékos, Tyler eltörte a lábát. A csapatkapitány, Daniel egyenesen örjöngött és hallottam róla, hogy a hétvégén nagy kétségbeesésében egy válogatót csinált, ahol az eddig bujkáló diákok most megcsillogtathatják tehetségüket. Viszont senki nem felelt meg a feladatra. Talán megfelelő lenne azt mondanom, hogy "Labdába sem rughattak a csapat többi játékosa mellett".
Hérfőn reggel a focicsapat az iskola udvarán gyülekezett. Mindenki feszülten figyelt. Azt vártuk, hogy bejelentik az új tagot, de ehelyett egészen más történt.
Daniel, a focicsapat kapitánya 195 cm-es magasságával, széles vállaival és az átlag alatti intelligenciával az " izomagy" szó élő megtestesítése volt.
-Azt a sajnálatos hírt kell közölnöm - kezdett bele a beszédébe. - Hogy emberhiány miatt nem indulhatunk az ezévi bajnokságon.
Hatalmas hőbörgés tört ki. Mindenkit lesújtott a hír.
Hirtelen eszembe jutott valami és egyből oldalra fordultam, majd megböktem a kettővel mellettem álló Gabrielt, mire értetlenül nézett rám.
-Játszanod kellene! - szóltam rá, mire még idiótábbnak nézett, mint általában.
-Megvesztél? Évek óta nem fociztam. - rázta meg a fejét.
-De a véredben van. Az életed a foci. - háborodtam fel. - Most itt van a lehetőség, hog újra olyat csinálj, amit szeretsz. Hogy újra a múltban élhess. Emlékszel még a csapatra? Azokra a hétvégékre? - kérdeztem halkan, de amikor nem felelt, még hozzátettem. - Legalább gondold át!
Megfordultam, hogy elinduljak, de Gabriel utánam szólt.
-Te is a múltam része voltál. Méghozzá egy nagyon fontos és jelentős része. Ha rólad le tudtam mondani, akkor a fociról is le tudok. - felelte teljesen komoly arccal. A zöld szemében láttam, hogy komolyan is gondolta, de nem akartam ennyiben hagyni.
-Rólam muszáj volt. A szüleid elrángattak máshova, nem tehettél ellene semmit. De most választhatsz. És őszintén remélem, hogy nem döntesz rosszul.
-Na és most? - kérdezte, mire felvontam a szemöldökömet.
-Ezt hogy érted?
-Most lett volna választásom, mégis lemondtam rólad. - suttogta.
Nagyot sóhajtottam.
-Ezúttal talán tanulsz a hibádból. - feleltem halkan és otthagytam őt, a tömeg közepén, annyi kimondatlan szóval.

~Zack Gabriel Morgan~

Néztem, ahogy Bree elsétál és a fejemben lassan kezdtek összeállni a dolgok. Egészen mostanáig úgy hittem, hogy a csók zavarta, amivel elköszöntem tőle. De sosem ez volt a gond. Azért haragudott, mert nem voltam mellette, amikor szüksége volt rám.
Annyi ideig álltam ott, hogy mire észbe kaptam, már teljesen kiürült az udvar és mindenki órán ült már.
Halkan felmordultam és elindultam a kémia labor felé.
Az ebédszünetben elindultam a végzősök terme felé, de az ajtó előtt megtorpantam. Lehet, hogy ez mégsem jó ötlet.
Megfordultam, hogy elmenjek, de az ajtó kitárult és egy 165 cm magas, barna hajú lány lépett ki rajta. Fekete póló, fekete térdnél szakított farmer és fekete bőrkabát volt rajta. Nem tűnt végzősnek éppen ezért felvont szemöldökkel néztem rá és ő is végigmért.
-Danielhez jöttél, ugye? - kérdezte.
-Eredetileg igen, de most már nem vagyok benne biztos. - vontam meg a vállamat.
A lány újra végigmért.
-Jó focista lennél. Kitalálom. - húzta mosolyra a száját. - Lány van a dologban.
Összevont szemöldökkel lassan bólintottam.
-Azt nem árt megjegyezned, hogy mások nem dönthetnek helyetted. Bíztathatnak téged, de a végén, a célegyenesben egyedül kell meghoznod a döntést. És késöbb te viseled el a következményeket, ezért kell okosan, a saját gondolataid alapján meghoznod a döntéseket. - mosolygott rám kedvesen, utána egyetlen szó nélkül kikerült és eltűnt a diákok forgatagában.
Kikerekedett szemmel néztem utána. Ki a fene ez a csaj?
Nagy levegőt vettem és gyorsan végiggondoltam, amit a lány mondott, majd nagy levegőt vettem és benyitottam a terembe.
Daniel a terem sarkában ült, mellette egy barna hajú fiú, aki majdnem tíz centivel alacsonyabb volt nála és bár izmos volt, azért még közel nem annyira, mint a focicsapat kapitánya.
A teremben lévő nagyjából 25 szempár egyből felém irányult. Elindultam a sarokban ülő Daniel irányába.
-Csatlakoznék a focicsapathoz. - szólaltam meg zsebrevágott kézzel.
Daniel felvont szemöldökkel nézett rám.
-Miből gondolod, hogy elég jó lennél hozzá, ha az előző 40 jelentkező nem volt az? - kérdezte felvont szemöldökkel.
-Megnyertük az előző csapatommal az országost sorozatban négyszer. - vontam meg a vállamat lazán. - Az utolsó úgy két éve volt.
Daniel szeme kikerekedett és a haverja is elismerően nézett rám.
Az már biztos, hogy megtettem rájuk a hatást.