A new story in Derry

4.

- Na? Hogy tetszik? - kérdezi Stan. Kezét csípőre teszi, mint aki meg van elégedve a fáradtságos munkája eredményével, úgy néz előre a tanulókkal teli folyosóra.
- Átlagos - jegyzem meg.
- Aha, hát így is mondhatjuk - hangjában enyhe csalódottságot fedezek fel. Valószínűleg nem pont erre a válaszra számított, pedig ebben a helyzetben ez a legjobb dolog, amit tőlem hallhat. A tény, hogy minden normális felvillanyoz, azt sugallja felém, van még esély előről kezdeni mindent és elfelejteni a múltat.
- Mutatjuk az ut...utat! - jelenti ki Bill, majd elénkvágva megindul előre. A folyosón követve nézelődök. A padló fehér, a szekrények szürkék, a mennyezetről pedig hosszúkás ledek lógnak. Ennél fantáziátlanabb nem is lehetne. - A klikkesedés szabályai itt is úgy érvényesülnek, mint bármely más gimnáziumban. Vannak a népszerűek, a sportolók, a gyíkok, pompomlányok és a többi, és a többi - magyarázza. - Neked nincs nehéz dolgod, hiszen máris van csapatod.
- Kik? - kérdezem, miközben próbálom tartani vele a lépést.
- Hát mi - vágja rá.
- Tényleg? Már be is vettetek? - nem bírom ki mosolygás nélkül. A barátkozás számomra még sosem ment ilyen gyorsan.
- Azért annyira ne örülj! Mi a vesztesek vagyunk - fűzi hozzá Stan.
- Nem baj! - nem tudom ez mit akar jelenteni, de nem is foglalkoztat. - És kik vannak még a csapatban?

Bemegyünk egy terembe, aminek ajtajára a 41-es szám van festve. Már meg sem lepődök az unalmas osztályterem látványától. A padok egyessével vannak elhelyezve a szobában és összesen nagyjából harminc lehet belőlük. Bill odasétál egyhez, lepakolja a cuccát és csak ezt követően válaszol:

- Például Ben - mutat a terem másik felében tébláboló tömzsi fiúra, aki nem hallja meg a nevét, ezért aztán nem is kezdünk vele most beszélgetésbe. - Aztán még ott van Mike, Rich, Eddie és Bev.
- De az utóbbi kettőt nem hiszem, hogy valaha is megismered - próbál bekapcsolódni a párbeszédbe Stanley. - Ők elköltöztek.
- De Richie-t sem látni manapság. Idén m... még suliba sem jött - folytatja ismét Bill. Nem akarok rákérdezni ennek az okára, de igazából majd megöl a kíváncsiság.
- És ő kicsoda? - mutatok egy lányra, akinek két másik kiscsaj követi minden lépését.
- Ő Greta - mondja keservesen Stan. - A legnagyobb gennyláda Derryben Bowers után.
- De... de mivel Bowers már a gy...gyogyóban ül, ezért Greta az elsőszámú gennyláda - dadogja vigyorogva a kockás inges fiú.
- De mégis miért? - ekkor azonban a lány megpillantva engem megindul felénk.
- Te valami új hús vagy? - kérdezi a rágóját csámcsogva.
- Aha, Holly Wilcox - nyújtom a kezem, de ő ezzel nem foglalkozik.
- Nem kéne a lúzerekkel haverkodnod. Ha engem kérdezel, beillenél közénk is. Egész jó ez a ruha rajtad. A hajad színe is szép, bár gondolom festett - ettől kiül a sértődöttség az arcomra. - Na meg a melleid elég kicsik. Reménykedjünk, hogy ez később megváltozik - röhög röfögve, mire a másik két lány is erőltetetten kacagni kezd. Ezt nem bírom tovább elviselni és félek, ha tovább hallgatnám rossz dolog történne, szóval...
- Meglehet, de legalább az enyémek igaziak.
- Azt a kurva... - motyogja Stan.
- És köszönöm, de nem kérdeztelek! - folytatom. - Cseppet sem érdekel, hogy beillek -e a csicskásaid közé, nekem már van bandám.
- Te kis... - fortyog Greta. - Ezt még megbánod! A pasim elintéz téged, meg az óvodás barátaidat, hálátlan rohadék!
- Jó reggelt osztály! - lép be a tanárnő az ajtón. Greta és követői a helyükre vánszorognak és megkezdődik az óra.

A tanítás végén én és Stan hazaindulunk.

- Jól megmontad Greta -nak - szólal meg, a mellettem lépkedő fiú, miközben az iskola oldalán sétálunk ráérősen. - De lehet, hogy nem kellett volna. Így most rád fog szállni.
- És akkor? Kit érdekel ő, vagy a hülye pasija? Mit tehetnek?
- Hidd el, tönkre tehetik az életed. Úgy hallottam mostanában a végzős Tobby Flores -szel nyomul, és ha igazam van, akkor félhetünk - még mielőtt az épület elé kerülhetnénk Stanley Uris feltételezése beigazolódik. A közelben feltűnik Greta a barinőivel és egy tagbaszakadt izomtrikós sráccal. A lány nagy lépésekkel jön felém.
- Te is olyan retek ribanc vagy, mint amilyen az a Beverly Marsh volt, de talán még nagyobb is! - ordítja, és mikor már alig egy méterre van csak tőlem jobb öklével férfiasan bemos nekem egyet. Az ütéstől a nyirkos fűre esek. - Rögtön ráveted magad arra a csecsemő képű Dadogós Bill -re, meg a többi vesztesre! Undorító vagy, hallod?! Undorító! - üvölti a hajamnál fogva közelhúzva a fülemet, aztán elenged.
- Te vagy az undorító ribanc! - fakad ki Stan, mikor Greta már épp távozna.
- Hogy montad zsidó? - fordul vissza. Int a csávójának, aki mint egy engedelmes véreb a vezényszóra a téglafalhoz szorítja torkánál fogva a nála alig alacsonyabb fiút.
- Azt mondtam te vagy a ribanc - ismétli meg hörögve. Bátorsága, amit nem néztem volna ki belőle csodálatra méltó, de jelen pillanatban út a biztos halálba.

A lány kiveszi szájából a rágót és Stan arcához nyomja. A földről tápászkodva próbálok segíteni rajta, de erőtlennek érzem magam. Hirtelen düh és félelem járja át a testem, forrón szinte égetve. Minden felgyorsul. Pánik veszi át felettem a hatalmat és Toby Flores enged a szorításból. Saját nyakához kapja izmos kezét és sípoló levegővétellel kezdi tapogatni.
- Mi az Toby? - hajol hozzá tehetetlenül barátnője. A srác csak köhög, könnyezik, majd arca lassan elvörösödik, mint akit egy láthatatlan erő fojtogat.

Csak most jövök rá, mit művelek. Lehunyom a szemem és a fuldoklás abbamarad. Az izomtrikós srác megkönnyebbülve jut levegőhöz. Greta továbbra is értetlenül kérdezgeti, hogy mi történt, mire Toby hang nélkül, remegő ujjal felém mutat. Lehetséges, hogy megsejtett valamit? A lány és bandája elhúzzák a csíkot, csak Stanley Uris marad ott tágra nyílt szemekkel, még mindig a falnak döntve hátát.

- Ez meg mi volt? - kérdezi szinte suttogva.
- Én... nem tudom - motyogok, majd elrohanok onnan, vissza a suliba. Egy csöndes helyet keresek, ahhol elbújhatok talán örökre.