A new story in Derry

5.

Benyitok a folyosóból nyíló legközelebbi terembe. Odabent egy színpad és rengeteg hangszer fogad. Az itt uralkodó némaság lelassítja szívverésem. Ahogy lassan lépkedek beszívom a por, a kottalapok és a friss gyanta szagát. Végül a színpadhoz érek és felülök a szélére. Arcomat kezeimbe temetem.

- Én voltam itt hamarabb - szólal meg a csendből egy hang. Ijedtemben felkapom a fejem és körülnézek. Csak most látom meg a zongora mögötti széken gubbasztó fiút, aki valami fúvós hangszert szorongat.
- Hogyan? - kérdezem bágyadtan. Érzem az orromból szivárgó vér vasas ízét a felső ajkamon, ezért gyorsan megtörlöm kötött pulóverem ujjával.
- Én voltam itt hamarabb - tagolja ismét érthetőbben.
- Bocsánat! - a könnyek, amiket eddig sikerült visszafognom egyszerre kigördültek a szememből.
- Jól van, azért nem kell rögtön bőgni! - mondja, mikor már indulnék. - Maradhatsz.
- Köszi! - szipogom. Leteszi a hangszert a földre, feláll és mellém ül.

Lefelé bámul, nem akar a szemembe nézni, én azonban amennyire csak tudom megfigyelem őt. Elsőnek a hatalmas szemüvege tűnik fel, amit már akkor észrevettem, amikor az előbb megpillantottam. Olyan, mintha plusz két szeme lenne. Haja fekete és hullámos, látszik, hogy már rég nem volt levágva. A körmeit szinte biztos, hogy rágja és fehér fűzős cipőjét átitatja a kosz.

- Az egy KISS-es kitűző? - kérdezi hirtelen felém fordulva. Meglepettségemben gyorsan elkapom tekintetemet, aztán lenézek a táskám szíjára, amin ott díszeleg a bross.
- Ja, igen - kissé összezavar, hogy a Mi a neved? és az Új vagy? helyett inkább a kitűzőm érdekli. Fura egy srác ez, de van benne valami egészen szimpatikus. - Szereted őket?
- Egész jók, de azért nem a kedvenceim - mondja majd a teremben kezd nézelődni.
- Miért, te mit hallgatsz inkább? - kérdezősködöm tovább, de nem érkezik válasz. Szemüvegének lencséjén át felnagyított szemei megakadtak valamin. Én is arra nézek és megpróbálom kitalálni, hogy mi keltette fel így az érdeklődését. A fiú leugrik mellőlem a földre. Egy nagy magnóhoz sétál, majd megáll előtte és a zsebében kezd kotorászni. Úgy döntök, hogy én sem ücsörgök tovább a színpadon, ezért aztán utána megyek. Egy régi, elnyűtt kazettát tart a markában. Ez áll rajta:

WENTMAN VÁLOGATÁSA

- Apukámé volt, de nekem adta - mondja végül. Benyom a magnón egy gombot és berakja a helyére. A tok egy kattanással visszazárul és egy újabb gombnyomással a vékony szalag komótosan forogni kezd. Még el sem indul a dal, mikor megállítja. -Várj! Hunyd le a szemed!
- Miért?
- Csak csináld basszus! Nem teszek semmi furát, vagy túl furát... Na, gyerünk! - parancsolja és letakarja kezeivel a szememet. Ennek nem sok értelmét látom, de aztán megszólal a zene.
A vaksötétben elszabadul a fantáziám és színeket kezdek látni. Napsárgát, világoskéket, pinket és élénk zöldet, amik képet formálnak. Mintha egy űrhajó ereszkedne le a földre az égből. Fura érzés, mégis tetszik. Aztán a semmiből felcsendül a gitár hangja és a dob dübörgése, akárcsak egy hatalmas robbanás. A karom csupa libabőr, elfog a borzongás.
- Jól van, kinyithatod! - veszi le tenyerét az arcomról.
- Azta! Ez marha jó!
- Ugye? - most már egy férfi is énekelni kezd. - Táncolunk?
- Hogy mi? - ez az ötlet nem tetszik. Félek mások előtt táncolni, inkább csak magamban szeretek, a szobámban. - Köszi, de szerintem kihagyom!
- Jaj már! Ne legyél ilyen beszari! - a szívem gyorsabb ütemet kezd verni. Menekülni akarok.
- Holly! Végre megtaláltalak! - nyit be Stan a terembe. Fáradtan lihegve toporog a kilincset markolászva, mint aki az egész világot bejárta értem. A mellettem álló fiú gyorsan kinyomja a zenét, ami így félbeszakad. Utálom, mikor egy számot nem tudok végighallgatni. - Richie? Te meg mit keresel itt? Nem is jöttél be a tanításra - csodálkozik engem elfelejtve.
- Hát én csak... - próbál magyarázkodni. Csak a neve hallatán ugrik be, hogy már őt is láttam Stanley Uris szobájának falán a fényképek között.
- Nem fontos! Valami történt az emeleti wc -ben. Mindenki ott van - vált témát a fiú. Hangjában aggodalom cseng.
- Micsoda? - teljesen összezavarodtam a gyors történések áradatától.

Stan int, hogy menjünk utána, mi pedig engedelmesen követjük, fel a lépcsőn az első emelet végéhez. Tényleg majdnem az egész iskola ott tolong. Valaki kétségbeesett, más kíváncsi arcot vág. Előrefurakodunk a nagy tumultusban amennyire csak bírunk. A fiú mosdó ajtaja tárva-nyitva áll, néhányan be is mentek rajta, hogy lássák, mi történt. Mi is bemegyünk fittyet hányva a tanárok tiltó szavaira.

Odabent, a fülkék előtt valaki fekszik, talán rosszul lett. Az ápolónő gugol mellette eltakarva a padlón elterülő fiú arcát. Meghallok egy hangosan bőgő lányt. Felpillantva meglátom Greta -t. Könnyei fényesen csillognak bőrén, teste minden porcikája remeg, félek össze fog esni.

- Te jó ég! - szólal meg Stan nagyot nyelve. Kezével a pulcsim ujját markolja. Visszanézek a földre és meglátom, hogy barátom mitől riadt úgy meg. A nővér már nem takarja az arcot. A fekvő srác bőre hófehér, szinte kék. Levegőt nem vesz, meghalt. Szeme helyén csak két véres szemgödör bámul a semmibe, az oldalán ejtett szúrásoktól vértócsa nyújtózik szét a csempén. Ahogy jobban megnézem felismerem Toby Flores -t. Nem jutok levegőhöz a látványtól.

- Bassza meg! - suttogja Richie a hullára meredve. Stan öklendezve elfordul és arrébb megy. - Itt meg mi a fasz történt?