A new story in Derry

10.

Megreccsen a parketta, mire ilyedten hátrafordulok. Richie áll a konyha küszöbén.
- Mi a francos fenét művelsz itt?! - kiálltok fel. - Hogyan kerültél ide?
- Bocsánat! Bocsánat! - hadarja - A hátsó ajtón jöttem be, nyitva hagyhattad mikor bejöttél.
- Az nem lehet me- félbeszakad a mondandóm. Nem kéne szembesítenem a ténnyel, hogy az ablakon át jutottam be a házba. - Várjunk csak! A hátsó ajtó nem volt bezárva?! - egy pillanatig kivetül a fagyos riadalom az arcomra, elhomályosítva szememet, aztán a dermedt mozdulatlanságból feléledve hirtelen, szinte előreborulva megindulok a hátsó bejárathoz. Richie a váratlan mozzanattól összerezzen, majd rövid habozás után követ engem.

Az ajtó tényleg nyitva volt. Nekem nincs kulcsom a házhoz, de ha ezt elmondom Richie-nek, tudomása lesz mindenről, ami szerintem itt történik és akkor vagy pánikolna, vagy hülyének nézne és kiröhögne. Remélem, csak valamelyik néném hagyta így a zárat, nem pedig valaki más törte be. De az ajtófélfán és a küszöbön sincs nyoma bármilyen idegen látogatásának. A parketta tiszta, amennyire láttam, minden a helyén maradt.
- Tehát mégsincs semmi okom az aghodalomra, minden normális. - gondlom, de a jobb öklömet összeszorítva rájövök, hogy ez mégsem igaz - a fénykép - nagyot nyelek és a pulóverem zsebébe csúsztatom a kezemben lévő fotót.
- Jól érzed magadat? Olyan sápadtnak tűnsz - néz rám aggódóan a fiú.
- Aha, csak egy pillanatra eszembe jutott valami, de semmi komoly - felelek.
- Bocs, csak nem igazán értem a helyzetet.
- Én meg azt nem értem, hogy minek kellett utánamjönni?! - emelem fel a hangomat.
- Jól van már, csak inkább veled szerettem volna jönni, miután tegnap... az történt. - a hangja elhal, mintha eddig fel sem fogta volna, mi is történt. Egy pillanatig csak bámulunk egymásra.
- Bocs, hogy bunkó voltam, igazad van - mondom megbánással.
- Nyilván igazam van, de most elnézem. - vigyorog kegyetlenül dinkán - Nem húzunk el most már? Stan és Bill ketten felérnek egy öregotthonnal és még a végén belehalnak az unalomba! - ezen én csak nevetek. Talán nem kéne így itthagynom a hátsó bejáratot, de csak nem lesz baj. Ez felelőtlen? Félek, még a végén bajom lesz ebből, de basszus! Mit kell nekem annyit majréznom mindenen? Csak túlgondolom az egészet, nem lesz semmi. Ideje kikapcsolódnom és normális dolgokat csinálnom.

Ahogy a Witcham street sarkához érünk a normális dolgok kijelentésem értelmét veszti. Stan és Bill különös öltözetben feszítenek a ház lépcsőfokain ácsorogva, valamiről nagyban tárgyalva. Bill-en két párna van, előről és hátulról hozzáragasztva egy nagy rétegnyi szürge, vastag ragasztószalaggal. Térdéről félig lecsúszott térdvédők csimpaszkodnak. Lábán a cipő szintél hozzá lett szigszalagozva és fején egy barna színű, bélelt usánka virít. Stan sem volt külömb. Göndör tincsei egy tésztaszűrő edény alól szöknek ki itt-ott. Testére fekete kukászsákot húzott, amiből csak végtagjai lógnak ki. Karján könyökvédő van a zöld hosszú ujjú felett, lábára úszócipőt vett. A két fiú látványa meghökkentő. Nem tudom, hogy nevessek, vagy csak sarkon forduljak és inkább itthagyjam őket. Végül csak dermedten állok szemöldökömet felvonva, ajkaimat szorítva, nehogy kitörjön belőlem a röhögés.

- Ne már srácok! Nem azt beszéltük, hogy idén már nem ötözünk be cikis cuccokba? - indul meg feléjük Rich, kivágva a kaput.
- E-ezek nem cikis cuccok, hanem fo-fontos védelmi felszerelés! - okoskodik Bill.
- Figyu, szerintem sem kéne ez a hacuka, furán érzem magam benne - próbálkozik alig hallhatóan Stan, majd felém pillant. Ahogy állunk, én az alacsony kerítés mögött, ő a verandára felvezető lépcsőfokok egyikén, újra olyan érzésem támat, mint reggel az iskola előtt. Bal tenyerét a tésztaszűrőre teszi és lassan lecsúsztatja fejéről. Most barna haja mégjobban szétáll, mint az előtt. Mindeközben a két srác továbbra is vitatkozik.
- Figyelj, már nem vagyunk vesztesek! Nem akarok rászolgálni a névre! Ráadásul, most Holly is velünk van. - mindketten felém sandítanak. Talán úgy gondolják, hogy nem hallom őket.
- Bev megértette volna - mondja a dadogós és berohan a házba.
- Most ez mire volt jó? - mondja Stan szemrehányó hangsúllyal.
- Honnan kellett volna tudnom, hogy behisztizik, mint egy kiscsaj?! - vág vissza a mindig kritikus stílusával Richie - Egyébként is, te nem untad már azt a hacukát? - folytatja.
- Hát, izé...-motyog - , untam, de nem szerettem volna megbántani. Bill sokkal érzékenyebb ennél, főleg ha ilyen témákról van szó. Kicsi korunkban a "védőpáncél" még jó buli volt és ő csak ezt szeretné visszahozni. - miallatt ezt végigmondja kibújik a cipőjéből és a térdvédők alól. - Figyelj, megyek megnézem őt, hátha még helyre tudom hozni a dolgot.
- Eh, hagyjad - állítja meg Rich -, én csesztem el, nekem is kell kijavítani.
- Kösz. - mosolyodik el halványan a fiú.

Ameddig a srácokra várunk, leülünk a veranda szélére. Innen pont az utcára tudunk tekinteni, ami továbbra is csendes, üres, nesztelen. A kijárási tilalom, amit a szóbeszédek szerint elrendeltek csak nyolctól kezdődik és hétig tart, de még dél sincsen. Úgylátszik az emberek inkább a házukban maradnak, ha ilyesmi helyzet üti fel a fejét. Lehet félnek, vagy talán csak ezt várták. Arra vártak, hogy valaminek köszönhetően soha többé ne kelljen kimenniük az utcákra? Miért tennének ilyet az emberek? Ennyire megunták volna egymást? Nem. Valószínűleg csak az itteni pár utca halt így ki. A belvárosban biztos folyik az élet, terjednek pletykák, mindenki jár-kel a piacon, az üzletekben. Ez nagyon jól hangzik, de csak remélhetem, hogy tényleg így van.

- Bocs az előbbiért! - szólal meg a semmibő Stanley, aki mellettem lógatja lábát a verandán. - Tudod Stan néha kicsit problémás tud lenni.
- Tényleg? Miért? - nézek a göndör hajú vénemberre.
- Sok dolgon ment keresztül. Pár éve elvesztette a testvérét.
- Jesszusom, ezt nem is tudtam! - suttogom. - Hogyan?
- Az bonyolult. Megölték.
- Micsoda? - erősödik fel a hangom. - Hány éves volt? És elkapták a gyilkost? Ugye nem lehet, hogy Tobyt is ugyanaz a gyilkos ölte meg, mint Bil testvérét? - ahogy ezt kérdezem egy rossz érzés támad bennem. Remélem, hogy ugyanaz az ember tette, mert akkor nem lehetett más. Akkor nem lehettem én...
- Azt hiszem az nem lehetséges, valaki másnak kellett lennie.
- Ezt hogy érted? Akkor már tudjuk ki ölte meg? - értetlenül, válaszokra várva fürkészem Stan arcát.
- Aha. Ha minden igaz a rendőrség elkapta. Kivéve ha elengedték... - mialatt erről beszél kerüli a tekintetemet, mintha zavarban lenne. Hazudna nekem? Miért tenne ilyesmit? - Nem beszélünk inkább valami vidámabbról?
- Ja - seprem arrébb a cikázó gondolataimat - , például, hogy mi ez a védelmi felszerelés, amit te és Bill viseltek?

Ekkor azonban a két fiú kilép az ajtón. Richie a vöröses hajú fiú hátát barátilag megcsapja, ami külső szemlélőként elég komikusan fest.
- Minden rendben? - kérdi Stan hátrafordulva ülő helyzetéből.
- Jaja, mindent megbeszéltünk. Csak a bénáknak kell a védőfelszerelés, de aki bénának érzi magát az nyugodtan vegyen.
- Bill, azért jól vagy? - nézek rá.
- Aha, persze. A felszerelés a gyengék eszköze - vigyorog, de mintha szempilláin még könnycseppek száradnának és szeme környéke is halványan piros foltokban tetszeleg.
- Oké - mondom beletörődve a helyzetembe, hogy nem érthetem a helyzet jelentőségét, mert új vagyok a csapatban.
- Akkor indulhatnánk végre? Egy éve várom, hogy elverhesselek titeket! - kiált fel Richie.
- Úgy látszik később kell elmagyaráznom, miről is van szó. - mondja nekem még halkan Stan, majd felszáll a biciklijére.