Karácsonyi Dallamok és forrócsoki *Befejezett*

3.

" Eleanor is érkezik pár percen belül, nem szólók csak a szék felé mutatok. Érti mit szeretnék le is ül, feszülten figyel. Nem tudom érzi- e, hogy valami nem stimmel. Hatalmas sóhajjal fordulok felé és az asztalról a kinyomtatott határozatot az orra alá tolom. Egy darabig nézni, majd hanyagul dobja vissza az asztalomra. Most tűnik fel igazán milyen unszimpatikus arcot vág. Eddig nagyon nem figyeltem meg az arcvonásait. Mást sem néztem meg rajta, ez is igaz. A legújabb divat szerint van felöltözve, kiló smink, lakkozott ápolt körmök. Ahogy végig futtatom a tekintetemet rajta, az is feltűnik mennyire egészségtelenül sovány. Inkább egy divatmagazinból kilépett modellnek látszik."

- Ez most mi? Nem értem mit akarsz Harry. Elutasító határozat és akkor? - nyekergi el magát, a hosszú manikűrözött ujjait piszkálgatja közben.

- Igen, ez egy elutasító határozat. Erre várok tőled magyarázatot, de kicsit könnyítek a helyzeten. Miért lett elutasítva, amikor mindenkinek szoktunk valamennyit segíteni. Átnézted az aktáját? Nem! Mert ha megtetted volna láttad volna, amit én. Neki a teljes kezelést kellett volna fizetni. Ki írta alá helyettem? Én biztos nem, talán alá hamisítottad? Ó, Igen! - a vörös köd már elborította az agyamat, a mai napon már sokadjára. Idegesen járkálok fel és alá az irodában.

- Most erre mit mondjak? Ha ez a kis görcs nem kerül elő, akkor az nekem csak jó! Egyébként meg honnan tudtad meg? - morogja és rám sem mer nézni közben. A szemeim egész biztos villámokat szórnak felé.

- Ezt mégis, hogy a fenébe érted? Amúgy meg teljesen mellékes honnan tudom, és most nem is ez a fontos. Ha egyszer megcsináltad ezt, kitudja hány ilyen alkalom volt már amiről nem tudok. - állok meg tőle két lépésre, de nekem ez csak egy karnyújtás.

- Akkor lenne nálad esélyem, erre ez a szerencsétlen megint előkerült. Így legalább meghalt volna anélkül, hogy tudnád. Mi pedig együtt lehetnénk. - el sem hiszem azt, amit mond. Ha nem lennék jó kondiban, a szívem most biztos megáll a hallottakra.

- Komolyan Eleanor te hallod magadat? Azért utasítottad el, mert azt hiszed van esélyed nálam? Aláhamísítottad az aláírásomat! Baszd meg, ez bűncselekmény. - annyira ideges vagyok legszívesebben felpofoznám, helyette inkább a saját hajamat markolászom.

- Alá és? Így legalább csak az enyém maradsz. - nevet fel.

- Elárulok neked egy kibaszott nagy titkot, meleg vagyok! Nem biszex, meleg baszd meg annyira, mint a Góbi sivatag! Ha esetleg Louis - ból még nem jöttél volna rá. Soha az életben nem lenne esélyed . Ne csak neked, egyetlen nőnek sem. - ordítom az arcába hajolva. Nem sok tart vissza a pofontól. Az állát felszegve néz a szemeimbe, tekintetében egy cseppnyi szégyen vagy megbánás sincs. Még mindig vigyorog, nem baj majd levakarom a képéről. Soha többé nem lesz kedve mosolyogni.

- Majd elmúlt volna Harry. Olyan ez, mint a betegség. Én szívesen kigyógyítalak belőle. Nálam jobbat úgysem találsz. Hagyd azt a kis rákos buzit, és legyél velem. - na itt a pont, amin túllőtt. Akkora pofont keverek le neki, hogy a tenyerem is belesajdul. Persze tudom, hogy nőt nem illik megütni. De a kezem neveletlen, ő nem tudja. Az arcát szorongatva ugrik fel majd az ajtó felé indul. Legalább már nincs az a kárörvendő vigyor a képén.

- Nem mész sehova, még nem fejeztem be. Szépen megírod a felmondásodat, január 2. - tól már nem dolgozol itt. - forgószélként pördül meg és gyilkos pillantásokkal méreget.

- Te nem akarod, hogy itt dolgozzak. Akkor rúgj ki, én nem mondok fel. - köpi felém a szavakat. Komolyan el sem hiszem, miért idegesít fel még jobban?