...
Kakuzu egész nap nem volt sehol. Senki se találta.
- Hol lehet pitypang? - kérdezte magától folyamatosan Hidashi. A fiatal fiún egyre jobban látszott az aggodalom, hogy nincs meg a csapattársa. Bement fogadott bátja szobájába és leült az ágyra.
- Na mivan öcsi? Olyan fura vagy ma. Több érzelmet mutatsz ki. - fordult felé az éppen széken ülő bátja Hidan.
- Nincs meg Kakuzu... - sóhajtotta a fiú.
- Ezen ne keseregj te butus. Tudod te, hogy hol szokott lenni a pitypangod. Mindig megtalálod. - kelt fel a székről Hidan és leült Hidashi mellé.
Hidashi elgondolkodott. - Igaz. - ugrott fel. - Tudom hol van. - viharozott ki az ajtón és a házból kiérve az erdőnek vetett irányt. Egy eldugott részéhez ért az erdőnek ami tele volt sűrün bokrokkal. Átvágott majd egy tisztáson kötött ki. Nem kellett sok idő és megtalálta Kakuzut. - Végre. -mondta kis boldogsággal a hangjába és oda futott a férfihez.
- Pitypang! Miért tűntél el? Már aggódtam! - szorította meg a férfi vállátt. Kakuzu könnyes szemekkel ránézett és magához rántotta a fiút. - Ne haragúdj... Rossz napom van.. - szipogta.
Hidashi gyengéden simogatni kezdte. A férfi szorosan bújt a fiú nyakába mintha a világ összes pénze lenne.
- K-Kakuzu.. - lepődött meg Hidashi.
- Csend..kerlek.. - suttogta.
- Jo. - mosolyodott el a fiú...
