...
Nos Hidashiról tudni kell, hogy nagyon fél bármiféle testi kontaktustól. Ez egészen a megerőszakolásáig vezethető vissza, amiről szinte soha nem beszél senkinek és csak két ember tudja. Az egyik nyílván való Kakuzu. Igaz ő nem éppen a fiútól tudja a történteket. Sajnos ismerősi körébe tartozott az a pár ember akik fiatal szerelmét tönkre tették. Emiatt mindig másképp tekintett Hidashira. És nagyon sokmindenbe segítette. Igaz nagyon sok dolog gátolta mindig Kakuzut a segítség nyújtásba ő mégis mindent megtett az össze tört lelkű akkoriba még lányért. Ekkor kezdett változni is. Sokmindenbe magára emlékeztette például a határtalan kitartása, tanulási vágya, magába zárkosotsága. De az édesanyjára is rettentően hasonlított Hidashi. Segített Kakuzunak mindenbe, törődött vele ahhoz képest, hogy egyátalán nem tudott szocializálódni. Kakuzu és Hidashi egymást húzták és kiegészítették annak ellenére, hogy sokmindenbe hasonlítottak.
Egyre közeledtek egymáshoz és szerelmesek lettek. Noha még nem mondták el egymásnak de tudták legbelül, hogy mindkettőjük többet érezz. Kakuzu ijesztő és tiszteletett parancsoló tekintéjű ember de Hidashi mégis engedte itt-ott, hogy segítsen neki. Így ennek köszönhetően a fiú komfortosabban mozgott a csapatba. Hálája jeléül ő is tett mindig valamit Kakuzuért amitől jól érezte magát.
Az egyik nap az idős férfi szobájába voltak mindketten. Este volt. Kakuzu az íróasztalánál halvány gyertya fény mellett papírokat válógatott Hidashi pedig az ágyán ült és figyelte. - Mond csak Pitypang. Nem fáj a szemed? - kérdezte.
- Nem annyira. Ezt még befejezem. - ásította a férfi. A fiú rábolított.
Egy tizenöt perc után Kakuzu felkelt a székről és kinyújtózott. Nagyon fáradt volt. Hidashi ugyanúgy az ágyszélén ült és várt. Kakuzu leült mellé. - Nem vagy álmos? Nyugodtan elmehetsz aludni a szobádba.
- Nem vagyok álmos. - dörzsölte meg a szemét.
A férfi elmélyedett a gondolataiba. A fiatal fiú csak annyit látott, hogy Kakuzu elpirult arccal mosolyogva nézz maga elé. Kicsit aggódni kezdett. A következő pillanatba Kakuzu finoman elkezdett rámászni majd elfeküdtek az ágyon. Semmi rossz szándék nem volt a férfiba. Csak kiváncsi volt. Csendbe feküdt a fiú mellkhasán és simogatta a kezét. Teljesen elfeljtette, hogy Hidashi írtózik az ilyentől. A fiú próbálta magát türtőztetni de egyre jobban kergette a sírás. - K-Könyörgöm Kakuzu szálj le... - remegte.
- Nem akarlak bántani. Nem csinálok semmit ígérem. Csak had legyek itt. - nyugtatta szelíd hangon. A fiú egyre jobban kezdett bepánikolni végül lelökte magáról a két méteres férfit. Kakuzu felült és értetlenül nézett. Hidashi kapkodta a levegőt, remegett mint a kocsonya és a könnyeit nyelte. Az idős féri ekkor relizálta, hogy rosszatt tett és első szólásra le kellett volna szálnia.
- Hidashi...ne haragúdj.. Nem ez volt a szándékom esküszöm.. - fogta meg a fiú remegő kezeit. Hidashi egy hangot nem tudott kiadni csak a levegőt kapkodta. Kakuzu óvatósan magához húzta és a mellkhasához szorította a fiút majd elkezdett egyenletesen levegőt venni amelynek kis idővel a fiú is felvette a tempóját. Elengedte Hidashit.
- Nagyon sajnálom... Jobb lesz ha békén hagylak.. - szégyelte el magát a férfi majd lemászott az ágyról és elindult az ajtó fele. Ekkor Hidashi megfogta a kezét. A férfi megfordúlt.
- N-Ne hagyj itt Pitypang... - remegte félelemmel telt hanggal a fiú. - F-Félek egyedül a sötétbe...
Kakuzu vissza ült mellé az ágyra. -Most hoztam rád egy pánikrohamot.. Mégis azt akarod, hogy maradjak..?
A fiú bólogatott. - R-Rám feküdhetsz.. Csak ne úgy ahogy az elöbb...
- Nem gondolkodtam.. Soha többé nem csinálok semmi ilyet. - simogatta Hidashi kezét. A fiú vissza húzta a férfit az ágyra és ezuttal már kevesebb pánikkal engedte, hogy rá feküdjön. Kakuzu ahogy hallgatta szerelme szívverését elkezdett az egyik kezével játszani és figyelte, hogy kezd megnyugodni.
- Ugye így már nem olyan rossz? - kérdezte.
- Nem Pitypang. Így már egészen más. - válaszolta Hidashi...
