...
Így karácsony közelettével megérkezett a hó.
Mint mindenki más az akatsuki is készült az ünnepre. Szorgosan díszítettek, sütöttek és csomagoltak.
Kivéve két embert. Hidashit és Sasorit. Ők a gyönyörű havas tájat fürkészték. Nem hiába elvégre két művészlélekről van szó akik olyanokat látnak bele a tájba mint más ember nem nagyon. Csendbe ültek egymás mellett és csak néha-néha megjegyeztek egymásnak valamit amire mindkettőjük válasza mindig egy fejbiccentés volt.
Leskelődésüket Konan és Kakuzu zavarta meg. - Hoztunk nektek sütit fiúk. - tette le az asztalra a tényért Konan. A fiatal hölgy hangjára megfordúltak. - Köszönjük. - válaszolta Sasori.
- Nagyon szívesen. - ment ki a szobából mosolyogva Konan. Kakuzu ott maradt és nézte a tájat. - Hmm..Mondjon bárki bármit de engem Hidashira emlékeztett a táj. - dörmögte a maszkja alatt.
- Nem csodálom. Elvégre hó fehér az egész srác. Plusz valami mindig emlékesztett a szerelmedre. - magyarázta Sasori. Kakuzu elvörösödött és haját az arcába lógatva elfordította a fejét. Hidashi is elpirult és akaratlanul elmosolyodva a haját füle mögé tűrte. Sasori huncut mosollyal nézett rájuk. - De zavarba jöttetek~.
- Kussolj fabábú! - morogta az idős féfi majd fejét picit vissza fordítva a haja mögül Hidashira nézett. A maszkja alatt látni lehetett, hogy elmosolyodott. Vett egy mély levegőt majd vissza fordult szembe a két sráchoz. - E-Ezt a témát hanyagoljuk. - probált komoly lenni.
- Rendben. Amúgy nem jössz ide te is nézni a tájat? - kúszott arrébb Sasori.
- De..Végülis baj nem lehet. - ült le közéjük a férfi. Hidashi elpirulva még rápillantott Kakuzura majd a tájra szegeszte figyelmét és folytatták ahol abba hagyták...
