Maffiát Karácsonyra

2.rész

Ott álltam a kivilágított színpadon, a könnyeimmel küszködve.

-Figyelmet kedves vendégeim!- szólalt meg egy pasas a mikrofonnál.

-Mint tudják 6 nap múlva közeledik a karácsony, és egy különleges ajándékkal készültünk önöknek , amelyet az úr, Mr.Daniel ajánlott fel.-mutatott rá.
-A pénz ami ebből befolyik azt kórházaknak utaljuk, hisz az emberek egészsége fontos.
Nem igaz?- nevetett fel, ezután elhadarta a licit szabályait, amire nem igazán figyeltem, hisz csak arra tudtam gondolni hogy mi lesz velem.

A gondolataimba merülve nem is vettem észre hogy az előttem lévő lányok elfogytak. Kapkodva fordítottam a fejem ide-oda. Ekkor tudatosult bennem.

Én jövök...

Csak úgy mondták a magasabbnál magasabb árakat, el sem hittem hogy képesek egy emberi életet pénzben számolni. A torkomban hatalmas gombóc kerekedett, amit jelen pillanatban csak lenyelni tudtam, pedig sírtam volna, minden dühömet levezettem volna.
Egyszerűen fel akartam ébredni ebből a rémálomból.

-1 milliárd dollár- szólalt meg egy rekedt hang a bemondók közül.
Az ismerős hangot csak később tudtam archoz párosítani.

A licites férfi újra és újra vissza kérdezett, majd eladott a kőszívű férfinak.

A licit végen az emberek már csak beszélgettek, táncoltak.
Jól érezték magukat.

Sajnos én, illetve a lányok semmit nem csinálhattunk, csendben kellett várnunk az „emberünkre".
Kis idő múlva már fáradt is voltam ehhez az egészhez, illetve nem is akartam itt lenni, de hát ez sem az én választásom volt.

-Megyünk- intet felénk ez a tuskó és nyomába is eredtünk, a mellettem lépkedő gorillával.

Amikor már a háznál voltunk egyenesen fel is rángattak egy nyirkos szobába. Majd a földre zuhantam, ahol sírásba kezdtem.

*

Már 2 napja próbálom elérni Danielt, de sose tartózkodik itt. Aztán szerencsémre nyílt a hatalmas ajtó, amin az őr lépett be.

-A főnök hívat!- int egyet és már utánna is eredtem.

Pár halk kopogás után meg is szólalt a férfi és közölte hogy menjek. Éppen egy asztalnál ült, friss kávét iszogatott és valamit figyelmesen követett a szemével. Jobban szemügyre vettem, egy elég sármos pasiról beszélünk, de a lelke sajnos sötét. Közelebb lépkedtem az ajtóhoz, majd egész nagy önbizalommal rá kiabáltam.

-Engedjen el innen!- mondatomra felkapta a fejét és szúrósan méregetni kezdett.

-Szó se lehet róla!- idegesen állt fel.-Azért hívattalak, mert,- kezdett bele, de gyorsan megtorpantam és az ajtó felé vettem az irányt.
Sajnos csak tévhit volt hogy megszökhetek, hisz mindenhol őrök álltak.
Éppen az egyik most fogta meg kezeimet és erősen maga mellett tartott.

-Ezt legközelebb meg se próbáld, úgy sem jutsz messzire!- rivallt rám, a férfi.
-Szóval, azért hívattalak, mert jobb ha tudod, hogy most már ebben a házban fogsz élni.- fejezte be az előbb félbe hagyott beszédét.
-Most pedig tűnj innen.- tessékelt ki az irodából.
A gorilla megszorította a kezemet, és vissza rángatott a szobámba.

*

A napjaim egyre üresebbek voltak, elvesztettem önmagam, de úgy igazán. Se családom, se ünnepi hangulat és kedvem se nagyon van az idei évhez, hisz megpecsételték a legszebb időszakomat.
Ahelyett hogy a családommal lennék, itt roskadok karácsony napján egy szobába.

Gondoltaimat Daniel szakítja félbe, ahogy beront a szobába.
-Ezt a ruhát vedd fel, vendégek jönnek 1 órán belül- Daniel telefonnal a kezébe rám sem pillantva, dobja le a ruhát.

-Ohh bassza meg- neki ütközik az ajtónak kifele menet, amire belőlem ki tör a nevetés, az a kárörvendő nevetés.
-Azt hiszed ez olyan kurva vicces?- fordul felém, amire befejezem a tevékenységem.

*

A ruhát felvettem a hajamat csak átfésültem mert igen rövid ezért nincs vele sok munka.

Miután egy őr kíséretével elhagytam a szobát, jobban körül néztem. Minden fel volt díszítve, a nappali közepén egy hatalmas fa állt pár ajándékkal, ahogy át léptünk az étkezőbe egy hosszú asztal tárult elém ami arany színekben pompázott.

Miután minden vendég megérkezett, mindenki helyet foglalt az asztalnál.
Természetesen a a ház ura az asztal végében foglalt helyet, mellette pedig én helyezkedtem el. Az étel nagyon jól nézett ki, de mivel nekem nem volt étvágyam ezért csak jobbra balra tologattam a köretet a tányéromon, amikor egy erős kéz szorította meg a combom. Felpillantottam, és a szemébe néztem az illetőnek.
-Most azonnal kezdj el enni.- tátogta alig hallhatóan.
A szorítás elég fájdalmas volt, ezért azonnal bele is kezdtem, nos nem mintha örömmel csúszott le a torkomon az étel, de muszáj volt.

A társaság nagy része jól el volt, Danielre szegeződött a legtöbb tekintet az estén.
Engem nem is vettek észre tulajdonképpen mintha ott se lettem volna, ezért csendben ültem a hátralévő időben.

Daniel hatalmas csomagokkal látta el barátait, akik viszonozták ezt, és távoztak is.
Hatalmas mosoly és fél órás búcsú után jó volna indulnom, mondjuk miért is maradtam lent.