Maffiát Karácsonyra

7. rész

Lassan feltápászkodtam az ágyon, majd a tekintetem azonnal az asztalomon pihenő friss ételre siklott. A rántotta illata mennyei volt, friss zöldséggel volt tálalva.
Napok teltek el mióta utoljára fürödtem, az illatom és kinézetem is arról árulkodott, hogy eljött az ideje. A hajam napok óta nem látott hajsampont, a szemeim alatt lévő sötét karikák, az arcom fakult állapota jelezte, hogy elhagytam magam. Sajnálnom kéne magam, amiért itt állok mosdatlanul, és annak az embernek piszkos érintése maradt bőrömön, akit legjobban utálok a világon.
Utálom, annak ellenére hogy az elmémnek és a testemnek is egyaránt, teljesen új dolgokat mutatott. És hogy rohadtul megmentett a haláltól.
Bárcsak ne tette volna...
De megtette, és belegondolni sem merek, mi a terve velem. Nem is tudom mi a lényege annak, hogy itt tart. Az ő ételét eszem, az ő ágyában fekszem, és alkalmazottjai tőrödnek velem.
Többet akarok tudni, sőt választ mindenre.
Gondolataimra,azonnal cselekedni kezdtem, majd az őrrel mögöttem, a szokásos faajtónál kopogtattam.
-Itt van?- a kopasz felé intettem.
A kérdésemre választ természetesen nem kaptam. Micsoda bunkó.
-Gyere.- felcsengett a borzasztóan ismerős hang.
Beljebb lépve, az illető felé kaptam a fejem.
Daniel mint mindig, papírok felett ücsörgött, szájában a szokásos cigarettája pihent.
-Mit szeretnél?- tekintetét ezúttal rám emelte.
-Kérdezni.
-Még mindig nem adod fel, igaz?- felhorkantott.
-Tessék?- értetlenül néztem feléje.
-Hogy beletörődj a sorsodba, és abba hogy ne kopogtass mindig az ajtómon.
Az életem egészét úgy éltem le, hogy mindig apám védelme alatt voltam, soha nem volt alkalmam arra, hogy megvédjem magam, vagy szembe  szálljak valakivel. Ebben a pillanatban érzem azt, hogy itt az idő elkezdeni, és vissza  adni azt amit az emberek adnak.
-Úgy gondolod, hogy jogod van az életemhez?- most én éreztem előnyt vele szemben.
-Igen, az én birodalmamon élsz, pénzt adtam érted, megmentettelek.-szavai könnyen hatnak az érzelmeimre, és ő ezt pontosan tudja. Tudja azt, hogy gyenge vagyok, hiszen pár napja kedves szavaival mentett meg a kínzó haláltól.
-Igazad van, abban a pillanatban nem volt beleszólásom, de már van.- tovább húzogattam az oroszlán bajszát.
-Hmmm.- nevetett. -Akkor mit akarsz?-kérdezte sürgetve. Természetesen én sem akartam az idejét húzni, muszáj volt a lényegre térnem.
-Mondd el, mit kell tennem ahhoz hogy szabad legyek, megteszem.- magabiztosan kihúztam magam, talán arra várva hogy megint kinevet, de nem teszi, sőt meglepettségemre, elfordítja a fejét, lassan kifújja a füstöt, aztán vissza fordult felém.
-Ennyire előre akarsz szaladni?- lassan, nyugodt hanggal tette fel a kérdést.
-Rendben, csalogasd ide az apád.-mondja, a tekintete hirtelen haragos lett, az eddigi vigyor helyett pedig papír vékonyra húzta a száját.
-Tessék?- a szívem kihagyott pár ütemet, ennek hallatán. Az apám?
- Jól hallottad, az apádat. Ő a szabadságodhoz a kulcs.
-Az apám, nem tud rólam semmit.- jelentettem ki határozottan, két kezemmel álló helyzetbe toltam magam, és az arcába meredtem.- Azt se tudom hol él.-mondtam.
Tényleg nem tudtam, két évvel ezelőtt romba dőlt a házasságuk anyával, aztán apa elköltözött. Tudtam, hogy a városban maradt, hisz az újság tele van vele a mai napig, és azt is tudtam hogy mindig mellettünk van, ha csak távolról is . Minden héten többször hívott, és a lehető legtöbb hétvégét együtt töltöttük, általában a város legjobb éttermébe vitt minket. A legjobb apa, akit ismerek.
-Tudom hogy hívni szokott téged, hívott is. De sajnos nem tudtad felvenni a telefont, ezért körözni kezdtek, és mindent belead hogy megkeressen.- közölte.
Tehát mégis tudják, hogy eltűntem.
-Ahhoz hogy megtaláljon, kelleni fog neki pár információ, amit te fogsz közölni,természetesen nem azt amit szeretnél, én mondom meg hogy mit mondhatsz.- vázolta fel a tervet.
-Ez valami beteg játék?- kérdeztem nagyot nyelve. Persze hogy játék.
-Ez hatalom bébi.- kivillantotta tökéletes fogsorát.
-Üdv a világomban.- kacsintott.
-Tudod hogy megfog találni.- válaszoltam ridegen.
A fejét rázza, mintha el se hinné.
Nem hisz abban, hogy értem jönnek. Ez a játék nem arról szól amire gondoltam. Nem fog elengedni, ha nem találok valami kiskaput.
-Akkor kezdődhet a játék?-tekintete mélyen fúródott az enyémbe.
A szememmel körbe néztem a szobán, mintha gondolkoznék, végül közelebb hajoltam hozzá.
-Kezdődhet.- bizonytalanul, de ördögi mosolyra húztam a szám. Beleesett egy olyan csapdába, amit ő maga állított. Kislány vagyok még, de nem hülye. Az apám bárkit megtalál, főleg ha az a lánya.

*

A házban lassan elcsendesedett minden, ami pontosan azt jelentette hogy lassan éjfél van.
A mai beszélgetés után egy percre sem kapcsolt ki az agyam, terveket szőttem egészen idáig. Eddig egyik tervem sem bizonyult a legjobbnak, de miután megkezdődik az egész, mindig azon leszek hogy pár lépéssel Daniel előtt járjak.