Anime oneshots

𝕋𝕤𝕦𝕜𝕒𝕤𝕒 (dr.stone)

Tsukasa, azaz a középiskolások koronázatlan királya és én gyerekkori barátok voltunk, tudtam a családi körülményeiről, a húgát mindig együtt látogattuk meg a kórházban. Egyik este viszont a szüleim lehívtak a nappaliba, miszerint fontos bejelenteni valójuk van. Az a fontos dolog pedig az volt hogy elköltözünk Európába az új munkahelyük miatt. Miután felfogtam hogy mit is mondtak, semmivel se törődve rohantam a kórházba, hisz tudtam hogy Tsukasa most is ott van

~•~

-Nem akarok elmenni!- öleltem sírva az egyetlen és legjobb barátom, miután nagy nehezen elmagyaráztam neki mi a bajom

-(T/N)-chan ha elég nagy leszel költözz vissza- tolt el a fiú magától hogy a szemembe tudjon nézni- Addig én sokkal erősebbé válok és ha eljön az idő elveszlek feleségül!- jelentette ki vörös arcal, mire csak boldogan bólintva újra megöleltem

~•~

Pár hónapja lettem 18 éves és már az első hét után visszajöttem Japánba. Az az ígéret ugyan csak egy gyerekkori ígéret volt, de én teljesen komolyan vettem. Lehet hogy Tsukasa már el is felejtett, de én nem nyugszok amíg meg nem találom őt

~Tsukasa és Senku találkozása után~

-Senku!- szólította meg a hosszúhajú férfi a zöldhajút-Nem bánnád ha 1 napra elmennék?

-Azt csinálsz amit akarsz-legyezett egyik kezével Senku munkájából fel se nézve. Tsukasa pedig válasz nélkül útnak indult.

Tudta hogy gyerekkori barátja nem sokkal a megkövülés előtt visszatért Japánba, azt is tudta hogy milyen helyeken keresse őt. Először a tengerparton kezdte keresni. Minden alakot alaposan szemügyre vett és pár órás keresés után meg is találta azt akit keresett. Egy korabeli lány volt az, a homokban guggolt, jobb kezét maga előtt tartotta és ökle szorosan össze volt zárva, feje pedig abba az irányba volt fordítva merről a kővédermesztő fény jött. Arcáról ijedtség sugárzott

-(T/N)-chan...-suttogta Tsukasa és letérdelt a lány mellé, úgy hogy az arca felé nézzen. Jobb kezét lassan a lányéra simította majd halványan elmosolyodott- Mit találtál?...-tudta jól hogy nem kap választ, de várt, hogy mire, azt ő se tudta. Pár perc elteltével hümmögött egyet és mosolya mellé halvány pír jelent meg arcán- Tudod.. szebb vagy mit ahogy emlékeztem

Újabb pár perces csend keletkezett, Tsukasa már készült felállni és elmenni azonban meghallott egy olyan hangot mint amit akkor is hallott amikor kiszabadult a megkövülésből

Meglepetten kapta a lányra a tekintetét és mikor realizálta hogy valóban ő készül kitörni a kőfogságból, újonnan szerzett köpenyét levette és a lányra terítette, ez után kíváncsian figyelte mi fog történni

Amint eltűnt (T/N)-ről az összes kődarab, a lány térdére dőlt, majd meglepetten nézett körbe és mikor meglátta a mellette szintén térdelő férfit, először megijedt tőle de amint felismerte őt, gondolkodás nélkül a nyakába ugrott

Tsukasa egyik kezével szorosan ölelte a lányt, másikkal pedig megfogta a leesett köpenyét és újra gyerekkori barátjára terítette

-Ha tudnád mióta várok erre-suttogta és (T/N) nyakába fúrta a fejét

-Tudom, én is azóta várok mióta te is-vette ölelését szorosabbra az alacsonyabb és ekkor vette észre kezét, miben volt valami

Kissé elhajolt Tsukasától de csak annyira hogy mindketten lássák, mit szorongat. Lassan szétnyitotta tenyerét, miben három rózsaszín kagyló volt. Egy nagy, egy kicsi és egy közepes

-Ezeket azért gyűjtöttem hogy nyaklámcokat csináljak belőle és hogy majd odaadhassam neked a legnagyobbat, Mirai-channak a legkisebbet, nekem pedig a középsőt...-suttogta (T/N)

Tsukasa nem mondott semmit csak kezei közé fogta az előtte álló arcát és ajkaira hajolt