|10.rész|Hm?|

282 20 2
                                    

(Y/N szemszöge)

Kakashi tegnap este haza kísért és azt beszéltük meg hogy holnap nem próbálunk meg elkésni és hogy még ami most történt arról majd még később beszélünk is.

Reggel én már ott voltam ahol tegnap aztán utána nem sokkal megérkezdtek gyerekek és vele együtt Kakashi is.

-Várjunk! Most nem késtek!-örvendezett Naruto

-Na fiúk futás folytatni a tegnapit, Sakura te pedig mindjárt mutatom neked hogy mit fogsz csinálni!-mondta Kakashi a mondtat felét a másikat pedig én. Ő ment a fiúkkal én pedig Sakurával.
-Sakura ugyan azt mint tegnap csak próbáld meg a kezedbe is irányitani a chakrád és úgy tartani magad. Na szia!-majd elmentem ugyan arra a fára ahol tegnap is voltam. Reggel negyed 7 van. Na kiváncsi leszek hogy délutánra hol tartanak.

{Time skip}

Dél körül lehetünk mikor éreztem hogy valaki leül mellém a fára.

-Obito?

-Hali!-intett egyet

-Hát te? Mijáratban itt?

-Mondhatom azt hogy hiányoltalak?-ezen elmosolyodtam majd bólintottam egyet.-Az Kakashi? És a kilencfarkú kölyök?

-Igen, jól látod. Tudom nem jössz ki jól Kakashival.

-Miért vele lógsz?-jaj istenem

-Mert. És egyébként már hamarosan vissza kaphatod.-kacsintottam rá

-Rin-t??-mint amikor a kisgyerek nyalókát kap

-Igen.

-Mikor? Mikor? Mikor?

-Mondjuk 3 nap múlva itt találkozzunk és majd innen megyünk odébb.

-Okké! Akkor majd jövök! Sziaaa!-és elment. Aztán 5 perc múlva megjelent Kakashi mellettem.

-Kivel beszéltél?

-Egy anbuval.

-Miről?

-A gyerekekről. És téma lezárva.-mond hogy elhiszi.

-Hát legyen. Egyébként Sakurának meg milyen baromságot tanítasz?

-Jobb mintha ülne és lesne. Így is ő a leggyengébb most hármójuk közül. És egyébként meg vannak terveim vele.

-Azt ne mond hogy?

-De orvosi ninját fogok belőle faragni.-mosolyogtam büszkén

-És van hozzá tapasztalatod is?

-Szerinted? Ha nem lenne akkor az elég nehézkesen menne.-majd sóhajtott egyet

-Meg akarom tanítani Sasukénak a chidorit....

-Jaa! Hogy azt! De rég használtam már....

-Mi!? Te tudod?!-döbbent le

-Nem hallod. Egyébként igen, tudom.

-Y/N. Neked milyen féle a chakrád?-mostmár tényleg le van döbbenve

-Apámnak hála minden fajta jutsut tudok használni.

-Értem. Most mindezeken kívül. Ha  végeztünk akkor megbeszéljük?-csak bólintottam egyet.
Egy jó 4 óra múlva ordibálni kezdtek.

-SIKERÜLT!
-SIKERÜLT!

Mondta egyszerre a két fiú, mire mi oda mentünk hozzájuk.-Na had lássuk!-mondta Kakashi majd mindketten bemutatták.-Nem rossz. Már biztosan fáradtak vagytok úgyhogy mostmár haza lehet menni! Holnap nem találkozunk csak az után!-mondta Kakashi majd mindannyian elmentek.

-Akkor a tegnapról...-mondtam halkan. Majd Kakashi eltünt előlem majd hirtelen hátulról megölelt. Majd fülembe súgta

-Y/N....lennél a barátnőm?....-súgta a fülembe. Éreztem hogy arcom kezd vörösre váltani. Azt hiszem most várja a válaszom.
-I...igen....-majd szorosabban ölelt magához hátulról. Aztán hirtelen hangokat hallottunk.

-Mondtam hogy ne lökdöss!-mondta Naruto.-Izé. Hali! Csak itt hagytunk valamit a bokorban és azt keressük.-próbált mentegetőzni Naruto mire fel a többi kettő is kimászott a borokból.
-Viszont akkor mondjuk. Gratulálunk?-most ez kérdés vagy kijelentés. Nem tudom.
Aztán hirtelen felkapott Kakashi majd elkezdett vinni. A végén ott kötöttünk ki ahol tegnap este.
Aztán elnevettük magunkat.

Egyidősek?!  [Hatake Kakashi x Reader] •Első Fejezet•Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt