(Kakashi szemszöge)
-Hé' Y/N, ébredj!-mondtam neki a reggeli rekedt, álmos hangomon.
-Még 5 percet!-mondta
-Hát akkor megcsikizlek! Attól majd felébredsz!-majd elkezdtem a halálos csikizést.-Ha...hagyd...máá...abba!-rántotta le magáról kezeim majd egy "harci" mozdulattal, lefektetett, kezeimet fejem főlé helyezte majd lefogta azt.-Látod! Én érősebb vagyok!-mondta majd erre fordítottam a helyzeten csak én nem fogtam le kezeit.-Jó mégsem.-mondta, bár remélem mindenki tudja hogy a harcmezőn ő áll fölényben. Ettől viszont eltérve, túl aranyos.-
Y/N, egy csók.-bólintott halványan majd szájára tapadtam egyből bejutást kérlelve, amit persze meg is adott. Nyelveik hosszas táncot járva, míg a végén mivel ugyebár lélegeznünk kell, oxigén hiány miatt elváltak ajkaink. Ezután felálltam majd Y/N is így tett.És ahogy elnézem Y/N szakácskodik így félálomban.-SHARINGAN!-mondta, de hogy miért? Ja értem.-AMA-
-Azért a konyhámat ne gyújsdt fel, még szükségem van rá!-mondtam neki majd leesett hogy mit is akart az előbb csinálni.-Pedig úgy gyorsabb lenne...-mondta majd kidobta a kaját és valami totál mást kezdett el csinálni.
Aztán végül pirítós lett főtt tojással.
-Mikor megyünk küldetésre?-kérdezte mikor lenyelte az utolsó falatot.-Mármint ilyen rendesebbre amit élvezünk is, és nem csak csirkét kergetünk meg ilyenek.-nézett oldalra.-Talán ha Chuninok lesznek?-mondtam.-Mondjuk amilyen erősek simán azok lehetnek.-gondolkodott el.-Bár Sakura ahogy most áll...-és megint a gondolataiba merült.
Aztán olyan gyorsan eltelt a délelőtt mint a sitty meg sutty!(Y/N szemszöge)
Délután már otthon voltam. Hogy is mondjam eléggé furán érintett minden ami történt. Na de nem lényeges, a hokagéhoz kell mennem. Ígyhát elindultam.
Egy kicsit várni kelett mire behív, de aztán már bent voltam.(többször nem írok könyvet hajnal 2 kor)-Tehát miről lenne szó?-kérdeztem az alapvetőt
-Hogy is mondjam, adok egy küldetést ami csak neked menne azt hiszem...Kémkedned kell az akatsuki után.
-Egyedül?-csak bólintott.-Mikor induljak meg?
-4 nap múlva azaz 11.-dikén, azért ha szeretne akkor Karácsonyra térjen vissza a faluba.-kacsintott egyet, majd az ablakon keresztül távoztam.
Tehát akkor most kerülöm Kakashit. Talán akkor könnyebben megszokja hogy nem leszek itthon.
Majd mikor haza értem csak bedőltem az ágyba és bámultam a plafont.
-Bazmeg! Mi a faszért vállaltam el azt a kurva küldetést? Mikor már szinte mindent tudok az Akatsukiról. Mostmár lényegtelen. Viszont mégsem jó hisz vagy 2 hónapig itthon nélkül.-majd minden hülyeségen emlélkedtem tovább.
Aztán csak sikerült elaludnom közbe.*emlék*
-Mi az hogy még nem sikerült?!-ordított rám.-Bocsánat, apám! Folytatom a gyakorlást!-viszont ő ezt a választ nem fogadta el. És még mérges is volt, jött a bántás egy éles kunai segítségével.
Sokszor Obito is végignézte ezeket. És mindig fájdalmas volt ahogy minél mélyebbre nyomta.
Én ezért titokban megtanultam a gyógyítást ami csak annyit segített hogy az elpatant ereket újra összekössem. Akkor pedig mindenki furán nézett rám mikor kötszerrel bekötött testel járkáltam, például az első napomjaimon Konohába.*emlék vége*
Nem esett jól ez az álom.
Inkább indulok a gyerekekhez, mert Sakurával megbeszéltem hogy most előbb megyünk és segítek neki. Főleg most haladnom kéne vele mert ha nem leszek itthon eléggé nehézkes lesz.
-Ohayo, Y/N-sensei!-mondta, majd én csak egy intéssel válaszoltam.-Tehát akkor, gyógyísd be ezt!-vágtam meg magam egy kunai segítségével, majd Sakura kicsit ledermett.-Ha nem bírod a vért akkor nem lehet belőled nindzsa.-mondtam majd nagylevegőtt vett és kezdte a gyógyítást, nem mondom hogy sok időbe telt, de kevésbe sem.-Sakura, mit csináljak hogy a negyed óra helyett kevesebb legyen?-gondolkodtam el majd kitaláltam valamit és úgy folytattuk.
Aztán egy jó 2 óra elteltével megszólaltam.-Na akkor mégegyszer azt.-mondtam majd megint megvágtam magamat egy kunai segítségével, viszont valamire nem számítottam.-Y/N?!-mondta egy ilyedt ismerős hang. Kakashi hangja.-Miért vágtad meg magad?! Most ömlik belőled a vér!-majd néztem rá Sakurára aki 5 perc begyógyította.-Ügye--Értem én hogy most gyakoroltok, de nézd! Ott marad a nyoma! És egyébként is miért magadat vagdosod? Miért nem az egyik klónod?-kérdezgetett aggódva, mire én csak vállaimat felemelve valászoltam egy nem tudom-mal. Aztán elkezdődött a nap további része. Most Kakashival és a két fiúval vagyok pedig Sakurár akartam tanítani de nem mert.: ,,Persze, majd hagyni fogom hogy vagdosd magad majd még a helye is ott maradjon! A klón is mind megtudja ezt tenni!" és igen. Ez Kakashi kioktatása. És a mai nap is volt minden. Kutya sétáltatástóp kezdve, az ablakmosásig. És még sok más. Aztán csak belefáradt mindenki és haza ment. Én is indultam volna haza mikor megjelent egy anbu előttem.
-A Hokage-sama küldi önnek az útra!-majd kezembe adott valamit. Amibe ahogy elnézem pénz van. És nem is kevés. Mostmár pedig tényleg elindultam haza felé.
KAMU SEDANG MEMBACA
Egyidősek?! [Hatake Kakashi x Reader] •Első Fejezet•
Fiksi PenggemarUchiha Madara lánya élete körül játszódik ez a könyv. Uchiha Y/N egy olyan lány akinek kiemelkedő a ninja képessége, egyre csak felszínre törik ezzel, fura, romantikus slamasztikákba kerül. A többit a könyvben találjátok! Bye!🌪 1. #kakashi 2021.12...