A kamera másik oldalán

Második fejezet 1. rész

- A lakókocsid erre találod – mutatja az utat Chris. A bőröndömet magam után ráncigálom a füves úton. A kerék megakad a kisebb kövekben, és gödrökben. A súlya is közrejátszik, így szerencsétlenül baktatok Chris mögött, és imádkozom, hogy ne törjem ki a szépséges bőröndöm kerekét. – Mint láthatod a lakókocsik U alakban vannak elrendezve. Nos a tiéd az mindjárt itt lesz. Balról jobbra haladva úgy fog kinézni, hogy az enyém, a tiéd, majd vízszintesen William és Daniel, a jobb oldalon pedig David és Rebeka. A két főszereplő. Középen van néhány asztal és babzsák is, hogy este, ha úgy van összeüljünk, vagy egy gyors megbeszélés tudod – magyarázza, de közben én erősen a lábam elé koncentrálok.
- Vagyis a rendező, a producer, a forgatókönyvíró, a két főszereplő és én leszünk egy helyen? – kérdezem lerövidítve.
- Igen – bólint. – Itt is vagyunk. Balról vagyis most jobbról a második. – egy kulcsot nyom a kezembe majd rám kacsint.
- A többiek hol vannak? – kérdezem forgolódva. Nem nagyon más az elrendezés, mint a legtöbb forgatáson. A ,,fontos emberek" egyhelyen vannak, hogy könnyebben elérjük a másikat, aminek igazán örülök.
- Danielékkel már találkoztál. Rebeka és David pedig vagy ma este, vagy holnap reggel érkezik – feleli. Tehát az én lakókocsim a férfi főszereplőjével szemben lesz. Otthonosnak néz ki ez a kis zárt kialakítás. Középen tényleg egy asztal és néhány babzsák áll, ami valljuk be szokatlan, de tetszik. Így nem kell mindig, ha valamit meg akarunk beszélni a sátorba rohannunk. Este is ki lehet ülni, már ha időben végzünk a forgatással, de erre nem vennék mérget, ráadásul mindannyian hullafáradtak leszünk a napra.
- Köszi, de én a stáb többi tagjára gondoltam. Vagyis a sminkesekre ez esetben – tudakolom hiszen Ebonyra mindig szükségem van. Egyedül ő tudja féken tartani a nagy számat és a dührohamaimat. Ráadásul ő az egyetlen, akinek bármit elmesélhetek, és meghallgatja a panaszáradataimat.
- Ja, hogy ők! Kettővel odébb előrefelé, ha mész – mutat abba az irányba. Bólintok, és megnyugszom hiszen nincs tőlem messze. Semmi sem tiltja, hogy esetleg valaki más ,,körzetébe" lépjünk csak kellenek ezek az elszeparálások. Itt mindenki egyenrangú társ, de sokkal könnyebben megtalálunk valakit, ha egyhelyen vannak. Sminkesen, kellékesek, fodrászok mind külön szedve, de igazából bárki mehet bárkihez. Persze nem mindenkinek van bejárása mindenhova, de ha a munkának vége azt keresel fel, akit akarsz itt.
- Köszi. Azt hiszem kipakolok, majd körbe sétálom a környéket – elindulok a lakókocsim felé.
- Máris dolgozol? – kérdezi vidám hangon. Hátra fordulok, és elmosolyodom.
- Mit mondjak? Csábít a környezet, és szeretek előre dolgozni – megrántom a vállam, majd intek egyet, és ott hagyom Christ.
Ha nem mondta volna akkor is megtalálom a lakókocsim hiszen feketével rá van írva a nevem, és hogy operatőr vagyok. A lakókocsi ránézésre elég nagy, a külseje egészen szép. Fehér a kocsi, de az oldalán világos és sötétbarna csíkok vannak. Lerakom a bőröndöm, majd megnézem a ki pihenő helyünket. Fekete babzsákok, és egy sötét fa asztal. A hatalmas szőnyeget eddig nem is látom melyen a babzsákok és az asztal áll. Egyszerű barna színű. Remélem nem fog esni az eső hiszen kár lenne ezért a jó kis pihenőért.
Kíváncsi vagyok a két főszereplőre. A nevükből hirtelen nem ugrik be kicsodák is ők, így egy kicsit közelebb megyek a lakókocsijukhoz. A férfi neve egyből szemet szúr nekem. David Wright. Gondolhattam volna. Megforgatom a szemem, és magamban motyogom. Ismerem ezt a férfit, manapság ő Hollywood legkeresetteb férfi színésze. Volt már herceg, harcos, hősszerelmes és halott is. Most úgy néz ki a tündér herceget is felírhatja a listára. Nincs vele semmi bajom, csak láttam néhány igen kellemetlen interjút. Valóban jó színész, a filmjeiben nagyon jól alakít, de nem annyira jó a hírneve. Ilyen gazdag, beképzeld ficsúros. Persze nem ismerem a férfit személyesen ezért nem tudhatom mi igaz, és kérlek a média világában élünk. Ki tudja mi illúzió és mi a valóság? Így nincs jogom véleményt formálni egyszerű szóbeszédek alapján, csak remélni tudom, hogy sikerül együttműködnünk mind a saját maga és mások érdekében.
Átmegyek a mellette lévő lakókocsihoz. Rebeka Spark. Ez a név áll rajta. Egyszer találkoztam a lánnyal, egy feltörekvő, tehetséges színésznő. Nagyon aranyos, és élvezet volt vele dolgozni, holott csak egy reklámot vettünk fel a legújabb filmjéhez anno. Vele nyert ügyünk van és ha ez a film sikeres lesz még A listát színésznő vállhat belőle. Hálás vagyok amiért ő is benne van a filmben, és tudom, hogy jó munkát fogunk együtt végezni.
Miután kibámészkodtam magam úgy döntök, hogy ideje lenne kipakolnom. Felrángatom a bőröndöm a lépcsőn, majd a kulccsal kinyitom az ajtót. A szúnyoghálós ajtót is kinyitom. Belépek, a bőröndömet magam előtt tolva, majd visszazárom mindkét ajtót. Álmélkodva nézek körbe. Sok lakókocsi volt már jó pár hónapra az otthonom, na de ez! Mindig van valami, ami meg tud lepni.
A nappalinak nevezhető kis helyiség egészen szép. A bútorok sötét tölgyből készültek. Egyből jobbra van egy fal melyen fogasok és egy egész alakos tükör van. Szemben egy fehér, bőr kanapé, mellette egy asztal két fehér, bőr székkel. Ez magasabban fekszik, mint a folyosó, ami fogadja azt, aki belép hiszen a lakókocsi míg szállítják az oldalait behúzzák, majd miután megállnak egy gombnyomásra máris egy kis lakásnak megfelelő helyet kapunk. A két oldalsó elem kitolódik így kapunk nagyobb helyet. Ez a lakókocsi átmenet a rendes lakókocsi és a lakóbusz között, de azért nem sorolnám csupán az utóbbiba hiszen nincs benne vezetőfülke, de nem is lehet teljesen lakókocsi mert annál jóval nagyobb.
Közvetlenül a plafon alatt, a kanapé fölött egy polcsor húzódik. Van egy kis konyhám is melyben hűtő, egy mosogató, egy mikró, és néhány tároló hely van. Ez a kanapétól balra található. Majd ugyan ebből az irányból nyílik egy ajtó is. Fekete tölgy, és egy fürdőszobát rejteget. A csempe hófehér, a zuhanyfüggöny pedig világoskék. Mintha direkt nekem tervezték volna. Van még egy wc benne, és egy mosdókagyló is. Közvetlenül a mosdókagyló mellett egy vékonyka szekrény áll, melybe éppen, hogy bele fogom tudni rakni a piperedolgaimat. Jobbra haladva egy másik ajtót találok, ami a hálószobába vezet. Egy kis méretű francia ágy, és néhány szekrény van benne. Az ajtó súrolja az ágy oldalát, és az ágy előtt is csak egy kevéske hely van, ami járásra alkalmas. Mivel az ágy is egy olyan elemen helyezkedik el melyet utazáskor behúznak így az teljesen kitölti a szobát és még az a cseppnyi hely sem lesz ott. Most viszont mivel hónapokig fog valaki lakóhelyének szolgálni semmi akadálya, hogy mindkét elem kitolva legyen hagyva.
Mivel jobb dolgom nincsen, és bár én személy szerint bőröndlakó vagyok megfogadtam, hogy most kivételesen elrámolom a dolgaimat a szekrényekbe. Mindenekelőtt viszont felveszek egy kényelmes, vékony, szürke melegítőnadrágot. Máris jobban érzem magam. A bőröndömet a padló közepén hagyom kicipzározva, és úgy szedegetem ki a dolgaimat. ú
Először a két neszeszeres táskám tartalmát pakolom ki a fürdőben lévő apró szekrénybe. Fogkefe, fésű, sampon, smink...Majd a ruháimat pakolom ki a hálószobában. Felakasztom, ami képes összegyűrődni, bár van itt mosókonyha, mint megtudtam, és vasalni is lehet nem akarok magamnak plusz munkát csinálni. Gyűlölöm a ruhákat, de most elhoztam magammal párat, hiszen az idő kezd egyre melegebbre fordulni. Összehajtogatom az út alatt szétjött nadrágjaim, és pólóim. A néhány pulcsit mit magammal hoztam begyűröm a legfelső polcra. A két pár cipőm, ami velem jött azon kívül, ami a lábamon van az ajtó mellett kap helyet, a papucsomat meg egyszerűen ledobom a kanapé elé. A hátizsákomból is kiszedem a dolgaimat, mint a töltő, a laptop, satöbbi. Egy óra múlva elégedetten nézek körbe. Az üres, magányos lakókocsi most sokkal otthonosabban néz ki.
Kilépek a napsütéses időbe, és kulcsra zárom magam mögött a lakókocsi ajtaját. Feltolom az orromra a napszemüvegem, majd hunyorogva megnézem az időt a telefonomon. Tíz óra. Reggel tíz óra, itt pedig már javában zajlik az élet.
A lakókocsik között bolyongok, míg végre megtalálom, akit keresek. Ebony az ő kocsijának a lépcsőjén ül, és valamit lapozgat a kezében.
- Hogy tetszik? – szólítom meg. Ijedten felkapja a fejét.
- Jesszus, ezt ne csináld! – a szívére szorítja a kezét, mire én megforgatom a szemem. – Tök jól berendezkedtem. Most csak átpörgetem a tudnivalókat, holnap meg körülnézünk a sminkes cuccok között – ecseteli.
- Nincs kedved bemenni a városba? Kellene valami kaját venni hiába adnak, tudod, hogy szeretek késő este enni – vetem fel az ötletet.
- Ez város? – kérdezi kételkedve.
- Kisváros. De látom megragadtad a lényeget – mormogom.
- Mehetünk, csak hozom a tárcám és a napszemüvegem – felpattan és ott is hagy. Én pénztárcát nem hozok hiszen a bankkártyámmal most már a telefonomról is tudok fizetni. Nagyon remélem, hogy itt is.
- Megvagy? – kérdezem mikor bezárja az ajtót.
- Ühümm – elindulunk a földút felé. Egyikünket sem zavarja, hogy vagy tíz percet kell gyalogolnunk hiszen jó az idő, és addig is beszélgetünk. Ráadásul mindketten tudjuk, hogy ki kell élvezni a hajsza előtti nyugit. – Na és találkoztál már a főszereplőkkel? – tudakolja teljesen bezsongva.
- Nem, de tudom kik lesznek. Ráadásul neked nem mindegy, úgy is te sminkeled őket – mondom értetlenkedve. Ha most nem, majd holnap vagy azután mindenképpen megtudja kik ők. Na nem mintha titkolni akarnám hiszen semmi okom sincsen rá.
- Ha szerencsém van én sminkelem legalább egyiküket. Na de nem válaszoltál – tereli vissza a beszélgetést. Felsóhajtok.
- Rebeka Spark és David Wright – felelem. Ebony szeme kikerekedik.
- Az a David Wright? – kérdezi hitetlenkedve.
- Igen – felelem.
- Hollywood csillaga? – kérdezi teljesen lesokkolva.
- Igen – ismétlem meg önmagam.
- Ezt nem hiszem el – mondja vigyorogva. A fejét rázza mintha csak egy álomból akarna felébredni.
- Ne csinálj már úgy mintha nem találkoztál volna még hírességgel – kérlelem, mert akárhányszor valaki új hírességgel dolgozunk mindig eljátszuk ezt.
- Na de most ő a legkeresetteb férfi színész – lelkendezik. – Ha vele dolgozunk a karrierünk szárnyalni fog – szinte hallom ahogy sikít mikor meg fogja látni Davidet.
- Nem érdekel kinek a neve mellett lesz az enyém egy film végén – felelem csípősen. Nem akarok senkin felkapaszkodni, ahogy apámon sem akartam pedig megtehettem volna.
- Ne csináld már. A végén még összejössz vele – kezd el cukkolni. Felhorkanok.
- Minden szingli, helyes, velem egykorú férfi szereplőnél eljátszod ezt. Nem keverem a munkát és a magánéletet – próbálom rövidre zárni a témát, mint mindig, de sajnos esélytelen. Ebony sokkal jobban rákapott most erre, mint eddig, és látom az eszelős csillogást a szemében.
- Jajj, hányan mondják ugyan ezt aztán nézd meg! Egy filmen dolgoztak majd összeházasodtak és boldogan élnek. Mennyire szuper lenne már. Sofia és David Hollywood követkető álompárja – elhúzza a kezét előttünk, mintha felfestette volna a levegőbe a címet. A szeme csillog, és alig bír lenyugodni.
- Borzasztó vagy. – csóválom meg a fejem, és megyünk tovább az út mellett. Elhagyjuk a kisváros nevét jelző táblát.
- Tudom, de már megszoktad – megrántja a vállát. – Most komolyan Sofia. Egyszer sem nézted még meg ezt a férfit? – kérdezi hitetlenkedve.
- Nem, és nem is szeretném. Itt lezárhatjuk a témát – mondom mérgesen. Nem szeretem, ha a nemlétező szerelmi életemmel foglalkozik. Nem sietek sehova, bár néha tényleg jó érzés lenne, ha lenne barátom. Hozzábújni, tudni, hogy van kiben megbízhatsz, akire számíthatsz, aki szeret. Ez nem olyan, mint a család, hanem ez szerelem. Szerelmes akarok lenni. Igazán szerelmes, nem csak úgy összejönni valakivel.
- Nem erőltetem, ha nem akarod – védekezően felemeli a kezét.
Amint beérünk egy kisebb főtérhez hasonló helyre nézelődni kezdek, hogy van e valamerre egy bolt. Kétszer is körbe kell fordulnom a tengelyem körül mikor meglátok egy kis táblácskát, rajta egy nyíllal. Mountain Shop. Igazán találó név, itt a hegyek mellett, és nagyon remélem ez nem egy szuveníres bolt akar lenni. Intek Ebonynak, hogy kövessük a nyilat, ami egy családi házakkal szegélyezett utcába vezet. Továbbra is az út mellett haladunk, nem kockáztatjuk meg hogy elüssenek, holott a forgalom igen csekély.
- Viszont egy valamit nem értek – szólal meg a hosszúra nyúlt hallgatás után. Kíváncsian ránézek. – Olyan gyönyörű vagy – felhorkanok, és igyekszem visszafogni a kitörni készülő nevetésem. Persze, a mindennap kócos hajammal, a mackónadrágjaimmal, és a szakadttá hordott Adidas cipőmmel. Az oversize pólóimat ne is említsük. – De komolyan mondom, ne vágj már ilyen képet – dorgál meg, mire én összeszorítom a számat, és igyekszem nem nevetni az egész helyzeten. – Gyönyörű vagy, és hidd el sok fiú megfordul utánad. Mégsem jársz senkivel a gimi óta talán? – kérdezi elbizonytalanodva.
- Látom nem hagysz fel a szerelmi életemmel – sóhajtok fel, míg kikerülünk egy talicskát melyet az út szélén hagytak. – Igen, a gimi utolsó éve óta, és csak azért, hogy azt tudjam mondani van valakim még senkivel nem fogok összejönni – tisztázom gyorsan mielőtt elkezdene kerítőnőt játszani. Annyiszor végig rágtuk már ezt a témát.
- Nem is úgy értem csak már megérdemelnél valakit – magyarázza.
- Nekem teljesen jó egyedül, és majd rám is rám talál a szerelem. Nem sietek sehova – felelem őszintén.
- Persze bizonygasd csak – hagyja rám, és még motyog valamit.
Az utca vége előtt pár házzal ott van a kisbolt, amit keresünk. Nem olyan hatalmas, valószínűleg egy lakóházat alakítottak át, de szerintem mindent megtalálunk benne. Ahogy elnézem nem szuveníres. Igazából csak rágcsát, és vizet szeretnék venni, nem mintha nem tudnék szerezni a forgatásról hiszen van állandó konyha, de jobban szeretek magamnak vásárolni. Ráadásul nincs az a pénz, ami nekik lenne, hogy a rágcsáim fizessék.
Felmegyünk a lépcsőn, és belökjük a bolt ajtaját. Bent halkan zúg a légkondi, és kellemesen hűvös levegő kering. Azonnal a sorokkal szemben lyukadunk ki. Balra a kassza mögött egy ősz hajú bácsi áll, aki kedvesen mosolyog mikor meglát minket.
- Jó napot! – köszönünk egyszerre.
- Jó napot! Maguk talán a forgatásról jöttek? –kíváncsiskodik.
- Igen – válaszolom mosolyogva.
Felveszünk mindketten egy-egy kosarat, és belevetjük magunkat a sorokba. Én azonnal a vizeket célzom meg. Leveszek a polcról három egy literes buborékmentes ásványvizet, majd a kosárba rakom. A fekete, műanyag fül belevág a karomba, de nem zavar. Majd átmegyek a csipszekhez. A sajtos az egyik kedvencem így négy zacskót egyből a kosaramba dobok. Leveszek a polcról még egy duplakrémes Oreót is. Március közepe múlt, és errefelé igencsak nőni fog majd a hőmérséklet és szinte csakis kültéri forgatásunk lesz így egy csomag szőlőcukrot is berakok a többi mellé, ha netán az ájulás kerülgetne. Veszek még egy tábla félig fehér, félig tejcsokis csokoládét, bár nem kétlem, hogy megolvad míg visszafelé megyünk. Bármennyire is egészségtelen veszek néhány energiaitalt is, hiszen a kávé fogyóeszköz egy forgatáson, és nem kockáztatom meg hogy ne legyen.
- Mondja csak tetszik a hely? – kérdezi a férfi miközben egymás után lehúzza a termékeket. Én közben egy szatyorba pakolok, amit ugyan csak itt vettem, hiszen én bolond nem is hoztam magammal.
- Nagyon. Imádom a természetet, és a zöldellő dombok, na meg a hegyek azonnal elnyerték a tetszésem – vágom rá gondolkodás nélkül.
- Valóban. Ez a legszebb hely, ahol eddig forgattunk – ért egyet mellettem Ebony.
- Sok filmen dolgoztak? – cseveg tovább a férfi. Szeretem a kedves, érdeklődő, de nem kotnyeles embereket. Azt hiszem vissza fogok még ide járni.
- Én csak hat éve dolgozom rendesen, de Sofia szinte ebbe született – bök meg Ebony, és büszkén rám mosolyog. Nem is tudja milyen jól esik nekem, hogy büszke rám.
- Csakugyan? – kérdezi a férfi meglepve. Halkan felnevetek.
- Az apám Brandon Austen – felelem egyszerűen. A férfi szeme kikerekedik, majd újra elmosolyodik.
- Édesapja munkája mindig lenyűgözött engem, és nem zárom ki, hogy az Ön munkája is sikeres lesz. Bár láttam már néhány filmjét, és egészen el vagyok ragadtatva – ecseteli. A mosoly még szélesebb lesz az arcomon.
- Nézd meg már híres is lettél – paskolja meg a vállam Ebony. Felnevetek.
- Azért ne túlozzunk – mondom elvörösödve a hirtelen jött figyelemtől.
- Az én nevem Rob. Örülök, hogy megismerhettem – mondja kedvesen. Kifizetem, amit vettem, majd odaengedem a kasszához Ebonyt.
- Ez enyém Ebony – mutatkozik be a barátnőm is. – Én sminkes vagyok – teszi hozzá.
- Maga is mesterműveket készít? – kérdezi őszintén érdeklődve.
- Néha kell azt is, de leginkább mű sebeket – válaszolja vidáman. Ebony mindig szeretett csevegni.
- Maguk nem az elsők, akik a forgatásról jöttek vásárolni hozzám. És úgy érzem nem is az utolsók lesznek – cinkosan elmosolyodik, mi pedig összenézünk Ebonyval és kitör belőlünk a nevetés.
- Ha rajta múlik igencsak hamar újra látjuk egymást – bök felém az állával Ebony. – Imádja a rágcsákat.
- Persze csak mértékkel eszem – tisztázom gyorsan mikor látom a bácsin, hogy mosolyog.
- Fejlődő szervezetük van – megvonja a vállát, de mindentudó pillantást vált a barátnőmmel.
- Köszönjük szépen, de mennünk kell – kituszkolom magam előtt Ebonyt a boltból. A szatyrot jó erősen fogom, hiszen tele van, és félek le fog szakadni útközben.
- Aranyos volt – mondja nevetve míg elindulunk visszafelé a bázisra.
Bázisnak szoktuk nevezni a forgatás fő helyszínét. Ez a bázis a lakókocsikat és az álltalában három nagy sátrat takarja. Egyik sátor az étkező, a másik az edzésre alkalmas, a harmadikban pedig a statiszták kapnak helyet. A sminkesek és fodrászok külön autóbuszban vannak, a ruhákat pedig álltalában bekészítik a színészek lakókocsijába. Persze van több raktár is a kellékeknek, jelmezeknek, de azok mind-mind teherautókban vannak. Később viszont az is lehet, hogy ezeknek is csinálnak egy sátrat és kipakolják őket. Van külön autóbusz a nyers felvételek tárolására is. Miután vége egy nap a forgatásnak utána én beszoktam ülni oda, és alaposan átnyálazom a felvételeket. Hibákat keresek benne, amik rosszak kitörlöm őket majd, amiket tökéletesnek találok elküldöm a rendezőnek. Olyan is van, hogy egy jelenetet újra kell vennünk, mert egyik anyag sem felelt meg. Repülő az égen, valamilyen hang behallatszódik. Nagyon sok minden vághat tönkre egy felvételt másodpercek alatt.
- Várod már a kezdést? – kérdezem Ebonyt miután elhagyjuk a városhatárt jelző táblát. Túl sokáig voltam a gondolataimba merülve.
- Egyrészt igen, hiszen új film, új élmények. Másrészt pedig nem mert tudom, hogy amint nekikezdünk egy szempillantás alatt eltelik az idő – vallja be.
- Ugyan ezt érzem. Csapattá kovácsolódunk, sőt inkább családdá aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy eljött a búcsú pillanata, és lehet ezeket az embereket sosem látod már – talán ez az egész forgatás legfájdalmasabb része. Főleg, ha egy filmsorozatról van szó. Éveket töltesz ugyanazokkal az emberekkel, minden nap, az életed mindennapi részesei lesznek majd egyszer csak vége.
- A film premierjén még találkozhatunk velük, aztán hátha az élet egymás mellé sodor minket újra – szomorúan megrántja a vállát.
Mindketten nagyon ragaszkodó emberek vagyunk. Ha valakit megkedvelünk, és a szívünkbe zárunk onnan nehezen engedjük el történjen bármi is. Persze nincs kizárva, hogy ne dolgozhatnánk valami máson újra együtt, de nagy a filmipar. Mindenki szétszéled majd. Ezért sem szeretnék munkahelyi kapcsolatot. Mert lehetne az a férfi egy színész, vagy egy kellékes nem lenne érdekes. Viszont ő is ebben a szakmában dolgozik, és lehet elhelyeznek minket az ország két végébe más filmen dolgozva. Nem tudna működni az a kapcsolat hiszen nem lenne időnk a másikra, mert még magunkra sincs. Ezért is vallom be, hogy félnék belekezdeni. Ebbe az életbe nem igazán való kapcsolat hiszen a munka mindig máshová hív.
- Tudod, szívesen megállítanám néha az időt – már látjuk a földutat mikor ezt mondom. Ebony rám pillant, és szomorúan elmosolyodik.
- Miért érzem, hogy ezt nem csak a témához kapcsolódóan mondod? – kérdezi, mire akaratlanul is a fülem mögé simítom a hajam, végig húzva a kezem a tetováláson. Pontosan a fülem mögött van, ami kevésbé feltűnő, de annál jobban érzem, hogy mindig velem van. Bár nem látom a tetoválást még is tudom, hogy a részemmé vált. Apró betű, a legegyszerűbb stílusban, és a karika piercingem a tetejét el is takarja néha. Nem az volt a tetoválással a célom, hogy mindenkinek mutogassam. Sokkal személyesebb.
- Jól érzed – felelem, és haloványan elmosolyodom.
- Néha én is megállítanám. Vagy visszatekerném. A múlton semmiképpen sem változtatnék mert az formált azzá, aki vagyok, de annyira jó lenne egyes pillanatokat újra átélni – mindketten előre meredünk, és beletemetkezünk a gondolatainkba.
- Az élet szívás – szólalok meg mikor rátérünk a földútra.
- De még mekkora – helyesel.
A szatyrot ledobom a kis konyhapultra. Nincs kedvem kipakolni, sokkal inkább mennék, és körbejárnám a helyszínt, de tudom, hogy ha most itt hagyom a dolgokat soha nem fogom elrakni őket. Utána is csak azt fogom majd szajkózni rá ér később, és csak kerülgetni fogom. Így hát gyorsan beteszem a vizeket a hűtőbe, a többi dolgot pedig egy üres szekrénybe. Majd újra elhagyom a lakókocsit, és végre belevetem magam a csodálatos környezetbe.
Először végig járom a bázist. Körülbelül minden úgy van ahogy mondtam, csak időközben felállítottak még egy sátrat, amikben a kellékek vannak. Megismerkedtem a stáb azon tagjaival, akikkel összefutottam eddig. Szerencsémre a kártyámat elraktam, ami jelzi, hogy ide tartozom, vagyis beléphetek a forgatás területére. Így nyugodt szívvel hagyom el a lakókocsik sűrűjét, és egy kis domb felé tartok. Daniel, Chris és Will már hetekkel ezelőtt kijelölte a forgatási területeket. Találok is néhány földbe szúrt táblát. Amint átérek a zöldellő domb túloldalára meg is látom az első táblát. Egy sűrű erdő szélén van, és egy ösvény vezet befelé, a fák közé. Elindulok a vékonyka ösvényen. A napszemüveget feltolom a hajamba, hiszen a fák sűrű elhelyezkedése miatt az eget egy nagy, összefüggő lombkorona takarja. Egy kicsit hűvösebb is van, hiszen a napfény nem melegíti fel a talaj, és az itt megállt levegőt. Összehúzom magam előtt a kardigánom. Valóban tökéletes ez a helyszín ennek a fantasy könyvnek. Legtöbb része erdőben játszódik, és egy tündérről szól. Pontosabban tündérekről. Egy idő után visszafordulok, mert van elképzelésem nekünk melyik jelentekre kell ez a hely.