Traveling to Love.

Traveling to Love 9. döntések

Szóval. Ott hagytam abba hogy leirhatatlanul, megfogalmazhatatlanul, kimondhatatlanul boldognak éreztem magam. Az arcomon egy levakarhatatlanul nagy mosoly díszelgett, és egyszerûem úgy éreztem semmi sem vethet véget a boldogságomnak.
Ezt élvezhettem, körülbelül addig, amíg be nem értem a házba, mert ami ott fogadott, arra egyáltalán nem számítottam.
Hirtelen az arcomra fagyott a mosoly, és helyébe egy félig meglepett, félig lesajnáló, félig finnyás ábrázat lépett.

Ugyanis, a nappaliba, ami teljesen az ajtóval szemben helyezkedik el, ott ücsörgött 4 ember. Még hozzá nem is akárkik!

Így sorban ültek:
Az egyik kanapén anyu, a jobbján Emmával, a vele szemközti ülõhelyeken pedig nem más(ok) foglaltak helyet mint apa ( !!!!! ), és az az idegen nõ. ( !!!!)

Áhh, egy cseppet sem hagyott ki két ütemet a szívverésem ( és nem úgy, ahogy Bencénél szokott ).

Amíg idegesen rángattam le magamról a kabátot és a bakit, egy a) és egy b) terv jutott eszembe. Ennyi idõ alatt csak ennyire futotta.

A) A táskámat elegánsan a vállamra helyezem, és mintha itt sem lenne két nem ide tartozó ember, szinpadiasan bevonulok a szobámba.

B) a tatyót lerakom a konyha asztalra, és Emma balján helyet foglalva felkészülök minden tarcsi magyarázattal a további percekben.

Természetesen a B) tervet választottam, mert én soha nem futamodom meg a problémák elõl ( jó, néha igen, de nem ez most a lényeg ) és nem mintha érdekelne, de azt sem akartam hogy apám új barátnõje valami olyasmi képet alakítson ki rólam a fejében hogy egy hisztis kis fruska aki nem képes éretten gondolkodni, ráadásul meg is futamodik. Szóval, mivel az önérzetem nem engedett mást, vontatottan elindultam egyenesen a nappalihoz.

Egy újabb fordulat, amire nem számítottam.
Amint Emma meglátta hogy feléjük indulok el és nem sértetten dulifulin ès indulatosan közelítem meg a saját szobámat, felpattant, és egyenesen felém szaladt. Gyorsan leraktam a táskámat, ami nem is volt annyira felesleges, mert Emma a nyakamba borult, és észrevehetetlenül a fülemhez hajolt.

- Csak az alapsztorit tudom, de én a te szádból szeretném hitelesen hallani késõbb. Készülj fel mindenre, és ne kelj ki magadból kérlek. A nõnek nagyon idegesítõ a stílusa, de ne foglalkozz vele oké? Meg vártunk téged, nem rég érkeztek. Apa nagyon fura. Csak az igazat mondd. Mi jöjjünk ki jól ebbõl az egészbõl rendben? A nõ neve Szilvia. Anyának sem szimpatikus, nekem meg aztán nagyon nem. Tartsd be amit mondtam de legfõképp maradj nyugott. Menni fog!

Emma megvárta amíg bólintok egy aprót a vállába, majd eltolt magától. Hirtelen úgy éreztem magam mint egy tárgyaláson, de hamar le is lankadt az a halvány mosoly-féleség is az arcomról, amit ez a gondolat festett az fejemre, amikor rájöttem hogy ez egy nagyon is komoly vita.

Én megfogadva Emma tanácsát szilárd lábakon állva, a nyugtalanság halvány gyanuját sem keltve sétáltam el a kanapékig, és ültem le Emma baljára. Nincs egy fikasznyi veszteni valóm Itt és most tényleg én voltam/ mi voltunk Emmával ennek az esetnek a szenvedõ alanyai.

Hirtelen ötlettõl vezérelve én szerettem volna elkezdeni a beszélgetést. Elkezdeni, és uralni is. Én szerettem volna irányítani, és a saját kedvem szerint játszani vele. Egy volt a baj, hogy ez a Szilvia is pontosan ugyan erre készült, ahogy láttam. Ezért gyorsan erõt vettem magamon. Õ épp köhécselt egyet, amitõl azt hitte egyértelmûvé vált a gyõzelme. Pedig csak a figyelem terelõdött el. Ahh, nem ismer.

- Szóval. Megtudhatnám miért vagyunk itt? Apa? Szilvia? - csikorgattam a fogaim között. Teljesen magabiztos voltam, egy pillanatra sem remegett meg a hangom. Tudtam mit akarok, határozott voltam ami hatalmas erényt jelentett számomra. Ez apa és az én harcom volt. Mindegyikünk pártján állt egy fél, az enyémen természetesen Emma apáén pedig az a szilvia. Igazából anyán múlt Õ kinek ad igazat. Csupán remélni tudtam hogy anyu engem választ, mivel õszinte vagyok, nem utolsó sorban pedig mégis csak a lánya, míg apa csak a volt férje, akinek ráadásul most új bigéje van. A beszélgetést már az elején irányítottam evvel a röpke kis számonkéréssel. Apa elkezdett ficánkolni ültõ helyében amitõl arra következtettem õ szeretne válaszolni nekem.

- Khmm, szóval. Mivel délelött ugy elviharzottál meg szerettem volna beszélni ezt az egészet. Csúnyán félreértetted ezt a dolgot. - mutatott magára és a nõre.

- Mégis mit értettem félre? hm? Mit? Ez a nõ esetleg nem azért van a rohadt lakásodban mert a párod? Vagy csak hirtelen szeretetszolgálatot játszol és befogadsz idegen embereket a nappalidba melegedni? Csodálod hogy kiakadtam és elmentem? Csodálod? Akkor el mondom, hogy miért ne tedd. Hatalmasat, sõt, orbitális nagyot csalódtam benned apa! Azt hittem számíthatok rád õszinteség terén, hiszen kiskorunkban te hajtogattad folyamatosan hogy az õszinteség az egyik legfontosabb emberi tulajdonság. Úgy látszik ez hiányzik belõled. És mégis mikor akartál szólni? Amikor ki kell választanom Emmával hogy melyik koszorúslány ruhát vegyük föl az Esküvõre? Tudod mennyire megbántottál? Nem bízol bennem. Oké, megértettem. De csak hogy tudd, mátol nem vagy az életem része. Te Továbbléptél. Akkor itt az ideje nekem is. - fejeztem be csendesen. A könnyek csak úgy folytak az arcomon, megállíthatatlanul. Mindenkinek ugyan az volt a reakciója a monológom után. Tátott szájjal bámultak rám mind a négyen.

- Kicsim, én annyira sajnálom tényleg, el akartam mondani...

- Aha. El Akartad. De Nem mondtad. Engem mostantól ne keress. Törõld ki a számom ha az kell. Nem vagyok rád kiváncsi érted? Nem. Sem a magyarázataidra. Mostantól kitöröllek az életembõl. És nem viccelek. Ez nem egy kamaszkori fellángolás. Én ezt elhatároztam, senkinek sincs beleszólása hogy éljem az életem. És nem tud meggyõzni senki. Részemrõl befejeztem a beszélgetést. Sziasztok. - mondtam, s azzal fel is áltam a kanapérol.

Épp elindultam, amikor Emma utánnam szólt.

- várj meg én is jövök. - mondta aztán apa felé fordult.

- tudod, hogy nem vagyok a szavak mestere, legalábbis nem uralom õket úgy mint Zizi, viszont teljesen egyetértek vele. Ha nállad lakik akkor valószínû nem tegnap futottatok össze elöszõr. Igy viszont tényleg nem mondtad el nekünk az igazat. Csak hogy tudd. Énis óriási nagyot csalódtam benned. Sziasztok. - intett egyet a tesóm. Nagyon büszke voltam rá ugyanis tényleg nem a szavak embere de megmutatta hogy igenis képes kihozni magábol a maximumot.

Ugy döntöttünk ezuttal hozzám kuporodunk be.

- Remélem nem fogjuk megbánni a döntéseket. Na szóval. Mi is történt? - kérdezte Emma.

Elmeséltem neki az egész sztorit. Semmit sem hagytam ki. Emma végighalgatott majd 10 perc csendes filózás után megszólalt:

- Õszintén szólva teljesen egyetértek veled. És megértem miért csalódtál benne akkorát, én is csalódtam. Naaaa és mivolt a randin? - kérdezte lelkesen.

❌⭕❌⭕❌⭕❌⭕❌⭕❌⭕❌⭕

Sziasztook! :D ez a rész igazából a tegnapi rész, szóval ma még várható lesz egy.:D remélem ez így nem túl bonyolult.

***Elõ Spoiler***

Zita és Emma élete nemsokára gyökerestül megváltozik, Eddig alig tudták kivárni a nyári szünetet, most viszont inkább azért fohászkodnak, hogy a rettegett dátum, az a bizonyos Május 3, inkább minnél messzebb kerüljön az õ életüktõl.
A tavasz is itt van a nyakukon. A szerelmek ujra lángra kapnak. Zita és Bence együtt maradnak? Emma is megtalálja a nagy Õ-t? kiderül.:)