Traveling to Love.

Traveling To Love. 2. A végállomásig

Egy hétig folyamatosan így ment a dolog csak már nem löktük fel a másikat ( :D ). De ugyan úgy mosoly, integetés, pirulás. De semmi kontakt. Azonban, pénteken apukàmhoz készültem ( a szüleim el váltak ) így nem ott száltam le ahol szoktam, hanem egészen a végàllomàsig mentem. Megàlltunk az ominózus megàllóban és fel szàllt a srác. Elképesztõen nézett ki! Szõkés haját oldalra zselézte, kék farmert, és fekete bõr kabátot viselt. Láttam, hogy keres valamit a szemével, amitõl akaratlanul is elmosolyodtam. Amikor azonban teljesen felszállt, meglátott, és oldalra biccentett fejjel rám mosolygott, majd el indult felém. Én egy egyedüli négyes székpárban ültem õ pedig a velem szemben lévõ ülésen foglalt helyet. Király! Ha ketten ülünk egy négyesben akkor oda nem fog leülni több ember. Amikor el helyezkedett rám nézett és meg szólalt:
-Szia - egy mosolyt is kaptam. Szép mosolya van.
-Szia - mosolyogtam vissza.
-Hogyhogy nem itt száltál le? -Kérdezte az egyre távolodó megálló felé biccentve. - Apukámhoz megyek - feleltem. -Értem. Amúgy én Gyõri Bence vagyok! - nyujtotta a kezét.
- Szabó Zita - nyujtottam és meg ráztam.
- Nagyon örülök! - mosolygott - Hány éves vagy? - kérdezte.
Ezen el gondolkodtam. hazudjak rá pár évet? Nem nem nem Zita ez most nem játék!! nem akarom el szurni. El mondom az igazi koromat!!!

- 15 múltam. Na és te? Csak hogy ne csak te kérdezgess már - néztem rá totál el olvadva. Huppsz. Na mindegy.
- ömmm... én 17multam - mondta. Gondoltam miért így mondja. De két év az nem sok nem? Vagy az sok? Vagy mivan??

- Értem. Hova jársz suliba? - kérdeztem egyrészt mert nem értette miért nem reagálok másrészt viszont még az is lehet hogy nem is akar tõlem semmit. Jó, Zita nyugi..
- A Nagy Àrpàdba. Ööö.. és te?- mondta picit félve.
Na ja. Az Árpádba csak Gazdag szülõk sznob gyerekei járnak. Senki nem birja õket aki gimnazista, itt pesten.
- A József Attilába. - mondam. -Amúgy hol szálsz le?
- végállomáson. Te? -Mondta. Ezzaazzz igen igeeen igeen apu ugyse jön le értem soha háthaa egy fele megyünk*-* najooo ez még rá ér.
-Én is. - mondtam.

Ezután olyan kiccsattanóan jó kedvem lett h legszivesebben nem is tudom, ugráltam volna örömömben. Na leirom miért:

- Amúgy nekem nagyon szimpatikus vagy és szerintem nagyon szép vagy - monda. Nekem. Wiiiiii.
-Te is nagyon szimpi vagy - mosolyodtam el fülig vörösödve.

- Szeretném veled tartani a kapcsolatot késöbb is, persze csak ha te is igy gondolod - nézett rám.
-Persze nagyon szivesen tartom veled a kapcsolatot - néztem rá, és alig tudtam uralkodni magam fölött hogy nehogy el kezdjek visitozni.

Ez után be mondták hogy a végállomáshoz érkeztünk, köszönjük hogy velünk utaztak! erre mindketten fel kaptuk a fejünket és szedelõcködni kezdtünk majd maga elé engedve le száltunk a szinte már üres hévröl.

- merre laksz? Mármint Apukád merre lakik? - kérdezte.
- arra - mutattam egy utcát miután ki értünk a hévmegállóból.
- haza kisérlek -mosolygott majd el indultunk.

Az úton még egy csomót beszélgettünk, meg kaptam a számát és õ is az enyémet majd egy ''holnap felhívlak'' után el köszöntünk.
olyan jooo volt:))