Traveling to Love.

Traveling to Love 11. Stay Strong girls.

- SZIASZTOK - ordítottuk artikulátlanul a nappali felé ahol anya és Emma néztek valamit Emma laptopján.

- Petraaaa - szaladt oda hozzánk Emma, ledobva ölébõl a gépet.

- Szia Emma. Hogy vagy? - kérdezte Poppi, mert hogy neki eszébe jutott hogy Emma ugyancsak nem volt egy hétig, akár õ. Influenza járvány van, én eddig - szerencsére - nem kaptam el, viszont a héten annyit ingáztam a sajàt és Emma szobája között hogy szerintem vagy már lappang bennem, vagy immunissá váltam a betegséggel szemben.

- Úúúúú, sokkal jobban vagyok köszi.
És te? - kérdezte Emma.

- Én már jól vagyok köszi - mosolygott Emmára Poppi.

- Szia Petra - jött oda anyu és megölelte. Õ mosolyogva fogadta, már az elsõ pillanattól nagyon jóban voltak.

Aztán anyu kibontakozott Petra ölelésébõl és megpróbált feltünés nélkül letörölni egy kósza könycseppet, de amennyire nem akarta mi annyira jól kiszurtuk. Emma hangot is adott az én, és Petra értetlen tekintetének.

- Ez mi volt? - Emma leginkább nem tudta hova tenni ezt az egészet.

- Mi? - nézett anyu kapásból hülyének mind a hármunkat.

- Anya, szerinted vakok vagyunk, vagy egyszerûen nem vesszük észre körülöttünk lévõ eseményeket? - kérdezte Emma. Nagyon feszült volt. Nem értettem. Ismerem Emmát, és nem szokta ilyen könnyen felkapni a vizet. Beszélnem kell vele majd.

- Megfogjátok tudni oké?! Most foglalkozzatok Petrával, ha már itt van - erõltetett az arcára egy halvány hamis mosolyt.

- Én ezt nem akarom - mondta Emma majd elsirta magát és berohant a szobájába.

Kikerekedett szemekkel bámultam a tesóm után, akárcsak Poppi, miközben anyu a tenyerébe temette az arcát.

- Ez mégis mi volt? Anya? - néztem rá egyre idegesebben. Valamit csak én nem tudok a családból. Nem akartam Petra elött jelenetet rendezni, de sajnos az idegességemet akkor sem tudom a szõnyeg alá seperni. Ez jellemzõ rám. Forró fejû vagyok. Nem vagyok Emma, aki el tudja rejteni az érzéseit egy gyönyörû mosoly mögé. A bánatát, az értetlenségét, bármit. Nagyon irígylem ezért(is).

- Holnap elmondom. - zárta le a témát anya evvel az egy mondattal.

- Gyere - néztem rá Poppira majd sietõs léptekkel megindultam Emma szobája felé.

Már az ajtóból meghalottam Emma keserves zokogását, amitõl rögtön összeszorult a szívem és elõtörtek a tesó ösztöneim. Benyitottam. A tesóm sötétkék könnyes szemeivel találtam szembe magam. Rögtön odaszaladtam az ágyához és szorosan megöleltem. Szörnyû volt õt így látni. Közben Petra halkan becsukta az ajtót és helyetfoglalt mellettünk.

- Mi történt? - kérdeztem hallkan miközben óvatosan eltoltam magamtól. A zokogása nem csillapodott, sõt, inkább gyarapodott.

- Éhhhnnn, éhn hahahallottam ahhahhogy anyanyáéhék vitatkohohhhoznak, éhhés - mondta volna a lényeget de elakadt a szava és ujjabb zokogás következett..

- Emma, kérlek mondd. - néztem rá könyörgõ tekintettel. Jogom van tudni mirõl van szó.

A tesóm felállt az ágyáról és az asztalához sétált. Kinyitotta az egyik fiókot, kivett belõle egy 100-as zsepit majd vissza csukta. Kibontotta, miközben lassan visszasétált az ágya felé. Ledobta az ágyra majd kifújta az orrát. Én eközben már fel alá járkáltam a szobájában. Újabb rossz tulajdonság.
Rettentõen türelmetlen vagyok. Bár, azt hiszem jelen esetben ez megbocsájtható.